[ jéghideg kéz ]

1.7K 46 49
                                    

Volt egy tervünk. Teljesen nonszensz és megvalósítahatatlan dolognak tűnt, de mi, a két barát mégis megpróbálkozott vele. Két lehetőség volt. Az egyik, hogy a labda, amit neki címeztünk eljut hozzá, ennek fényében teljesíti a borítékban rejlő feladatát. Ha megteszi, ezzel kiegyenesíti az utat előttünk, tehát magyarul; sikerül véghez vinnünk a projektet. Aztán ott volt a másik lehetőség, ami több sebből is vérzett. Ha nem kapja meg a labdát, ezzel együtt a cetlit sem akkor ahogy esik úgy puffan. Egy nagy adag semmi sül ki belőle. De hogy mégis mi ez, és hogyan jutott az eszünkbe? Nos, egy átlagos este volt, mikoris éppen egy PSG meccset néztünk popcorn-t majszolva, a TV előtt.
Reklám volt, ami köztudottan nagyon idegesítő. Ám ez a reklám mint a villám, csapott belém. Akár a mesékben, nekem is megvillant a fejem felett a kis körte és felcsillantak a szemeim. Blankára néztem és azonnal felvázoltam neki a nagy ötletet ami ennyit takart; fogunk egy foci labdát, amire ráragasztunk egy borítékot, benne egy üzenettel, majd a Magyar vs Izland mérkőzés előtt elvisszük Puskás Arénához. Az öltözők irányába berúgjuk és várunk. És akkor még csak a jövő gyönyörű zenéje volt mindaz ami most történik velünk..

































 És akkor még csak a jövő gyönyörű zenéje volt mindaz ami most történik velünk

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

꒰  𝐒𝐙𝐎𝐁𝐎𝐒𝐙𝐋𝐀𝐈 𝐃𝐎𝐌𝐈𝐍𝐈𝐊 
➜ fanfiction.
─── ∙ ~εïз~ ∙ ───

|

|

|

|

|

|

|

|

|

|

| | |

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

| | |





























ICE COLD HANDS | ✔️Where stories live. Discover now