ICE COLD HANDS | ✔️

━ 𝐄 𝐈 𝐆 𝐇 𝐓 𝐇

Már éppen Dominik autójában ülünk, úton Kecskemét felé. Miután mindketten odaértünk a kávézóba és megittuk a kedvenceinket, Domi közölte hogy megyünk Kecsóra. Azt mondjuk nem tudom pontosan miért megyünk oda, de arrafelé tartunk.
— Kapcsolsz valami zenét? — pillant rám, de tényleg csak egy pillanat erejéig mert az utat kell figyelnie.
Előszedem a telefonomat a zsebemből, és miután csatlakoztam a kocsi hangszórójához megnyitottam a spotify-t. A kedvelt dalok listájára kattintottam, ahol az első helyen Kevin "Kislány" cimű zenéje szerepelt, de inkább elvetettem az ötletet miszerint azt teszem be. Azután sorban következtek a Kygo dalok, amiket Blankával mindig közösen hallgatunk így úgy döntöttem az egyik kedvencemet választom tőle a; Feels Like Forever-t.

A sorok egymás után követték egymást, ám az egyik résznél Dominik hangos éneklésbe kezdett, amivel mondanom sem kell mennyire meglepett.

— 'Cause I'd walk a million miles just to know your name — furdult felém egy másodpercre, amíg kacsintott egyet majd tovább énekelte a dalt;
— I know you said you felt love before, this ain't the same — húzza pimasz mosolyra az ajkait miközben végig az utat figyeli.
— And I can't let you go 'cause this feels like forever, ooh — énekeltem most én, végig őt nézve, mire megint rámnézett és csücsörített a szájával amin mindketten jót nevettünk.
— Ismered Kygo-t? — halkítom lejjebb a zenét, hogy halljam is magunkat, ugyanis ez most felkeltette a kiváncsiságomat. — Aham, ezt a zenéjét kifejezetten szeretem is — magyarázza mire csak bólintok, ezzel jelezve hogy értem.

Az út további részében nem történt semmi, Justin Bieber és One Direction dalokat énekeltünk. Az utóbbival kapcsolatban csak annyit, hogy ezzel mégjobban meglepett, ugyanis azt mondta kedveli a fiúkat. Kicsit "túl szép hogy igaz legyen„ érzésem volt.

A GPS-re pillantva tudatosult bennem hogy öt perc múlva az úticélhoz érünk.
Mindez tök szép és jó lenne, ám mint mindig engem most is meg kellett találnia a szorongás nevezetű érzésnek. Valahogy sosem volt a kedvencem az új emberek megismerésére, az pedig hogy Dominik barátaihoz tartunk, most csak tetőzte ezt. Szerettem volna ha kedvelnének, és nem akartam egy hülye libának tűnni első látásra. Erre akkor is figyeltem mikor az öltözésben Blanka segítségét kértem, mondván neki hogy segítsen normálisnak tűnni. Végül mindketten az egyik világos, szaggatott farmeromat választottuk egy nagy fehér pulcsival. Utánna megbeszéltük hogy a hajamat csak kifésüljük, az arcomra pedig mindössze szempillaspirál és átlátszó szájfény került.

— Megjöttünk Babu — csatolja ki az övét Dominik. A nagy gondolkozásaim közepette észre sem vettem hogy megálltunk..

— Babu? — nézek rá, elfolytva egy hatalmas vigyort az arcomról.
— Ha azt mondtam volna hogy Baba akkor túl átlagos lettem volna — rántja meg a vállát. Egy pillanatra átsuhant a gondolat a fejemben miszerint Fannit is így hívhatta-e, de megpróbáltam elhesegetni azt a rossz érzést amit ez keltett bennem, és vegül sikerült is.

A Malom parkolójában vagyunk egyébként, ahol éppen a lift felé tartunk ami felvisz mindket a parkolóból. — Milyen sötét van itt — húzom el a számat és egy lépéssel közelebb bújok Dominikhoz. — Csak nem félsz? — kérdezi egy pimasz mosoly kíséretében, mire szemforgatva válaszolok neki. — Miért félnék ha velem vagy? — húzogatom a szemöldököm amin mindketten felnevetünk.
— Miből gondolod hogy nem szaladnék el ha valaki most kajak ideszaladna és meg akarna minket verni? — kérdezi amint beszállunk az említett liftbe.

— Kristóóóf! — jön szembe velünk az említett, oldalán Danival és egy számomra ismeretlen lánnyal.

— Üm.. ő itt Bia — vezeti hatalmas tenyerét a derekamra, amint egy lépést hátrál a fiútól, ezzel pontosan mellém lépve. Cselekedete egy pillanatra az ütőeret is megállítja bennem, ám sikerül megtartanom  a pókerarcot és átlagosan viselkedni. — Bia, ő itt Kristóf