ICE COLD HANDS | ✔️

━ 𝐓 𝐇 𝐈 𝐑 𝐃

- Bocsi a késésért - lépek Peti mellé a sajnálkozó tekintetemmel. Peti a kedvenc kollégám itt. Ő is pincér, mint én, és azt hiszem ő az egyetlen itt, akivel jó viszonyt ápolok ezen a munkahelyen. Vagyis, természetesen a többiekkel is kijövök, de vele valahogy jobban egyhangon vagyunk.
Ma sikerült elaludnom, ami egész életem során azt hiszem kétszer történt meg velem eddig. Mindig időben ott vagyok mindenhol, de a tegnapi éjszakám után, az lett volna a csoda ha sikerül felkelnem időben.
Késő éjjelig csak forgólódtam, egyszerűen nem tudott elragadni az álom. Rengeteg gondolat cikázott a fejemben, és képtelen voltam csendett teremteni az agyamban.

Csináld, vagy ne csináld. Mi van ha, és mi van ha mégsem? Próbáld meg, vagy inkább ne is pazarólj időt erre. Hallgass a szívedre, vagy menj az után amit az agyad diktál.
Szereted, de nem szeretheted hiszen nem is ismered. - ilyen és ennek továbbragozott fajtái kavarogtak bennem, éjszakának évadjáig. De ami a legfőképpen aggasztott, az az volt hogy nem tudtam kiverni a fejemből Dominikot, aki többször is próbált felhívni, illetve sms-ben is írt én pedig teljesen figyelmen kívűl hagytam őt. Lelkiismeret furdalásom volt miatta, ám legbelül tudtam hogy ez a helyes. Vagy legalábbis ezt akartam hinni, mert akkor még nem láttam be a színfalak mögé.

- Neked is szia, Bia - emeli rám a munkatársam azt a zöld tekintetét mire csak mosolyogva megforgatom a szemeim. -, semmi baj, de légyszi a négyes boxhoz ki tudnál gyorsan menni? Kicsit több ideje várnak a kelleténél és Rubinával már nem győzünk szaladgálni - magyarázza én meg egy kedves persze után magamra kaptam egy - az itt dolgozóknak kötelező - hófehér kötényt és kisétáltam a helyiségből, kezemben a kis jegyzetfüzettel, és egy tollal. Megtorpantam. Nem hittem a szememnek. Átkoztam a sorsot hogy ilyen módon tolt ki velem, és azt kívántam bár be sem jöttem volna ma dolgozni. Egészen idáig, pontosabban három napig, figyelmen kívül hagytam Dominik minden üzenetét és hívását tekintettel arra hogy nem szabad belerondítanom a kapcsolatába. Nem túlzok ha azt mondom; az állam padlót fogott, amint megláttam hogy Fannival szemben ül abban a boxban, amit éppenséggel nekem osztottak ki kiszolgálásra.

Még a gondolat, hogy visszafordulok és megmondom Petinek hogy adjon inkább másik asztalt, is megfordult a fejemben ám gyorsan megembereltem magam és egy mély sóhaj után, az asztalukhoz sétáltam.

- Áh, a pincér - emeli fel a fejét a lány, ezzel rámvezetve Dominik figyelmét is. Ajkai cseppet elnyílnak egymástól amint a szemembe néz és őszinte meglepettséget tükröztet a barna íriszei csillogásával. Ám nekem hála Istennek sikerül tartanom a közönbösségemet és nemes egyszerűséggel elszakítanom a tekintetem tőle.

- Mit hozhatok nektek? - kérdezem kimérten egy kis, de annál erőltetettebb mosoly keretében.
Eközben a fiú is összeszedi magát a meglepettségből és a barátnőjére vezeti tekintetét, várva a válaszát.
- Én sajttortát szeretnék, ümm.. és fehércsokis latte-t - ecseteli.
- Én is ugyanezt - motyogja Dominik miközben a telefonját nyomkodja. Igen illedelmes fiatalember.

Miután felfirkantottam ezeket, amilyen gyorsan csak lehetett visszasiettem a konyhába. Amíg vártam az elkészülő finomságokat, elővettem a telefonom. Meglepetésként nem ért, ám Dominik üzenete fogadott.

"Te meg mit keresel itt?" - olvasom el az értesítésből az üzenetét. Az elmúlt napokban is folyamatosan ezt csináltam, vagyis, azt a négy üzenetet amit három nap leforgása alatt küldött is csak az értesítésekből olvastam el, hogy véletlenül se tudja meg, hogy láttam.
Ám most nem ehhez hasonlóan tettem, ugyanis az ujjamat jobbra húzva a képernyőn megnyitottam amit üzent, és válaszoltam neki;

"Itt dolgozom, ha nem esett volna még le" - pötyögöm be neki a válaszom.

"Hol vannak itt a mosdók?" - írja. Pár pillanatig felhúzott szemöldökkel vizslatom a képernyőt és újraolvasgatom azt az egy mondatot amit írt. Talán a barátnőjét akarja bevinni oda, vagy mi? Különben is, nem útbaigazító vagyok én itt!