━ 𝐄 𝐏 𝐎 𝐋 𝐎́ 𝐆 𝐔 𝐒

989 27 20
                                    

Három nyár. Ennyi telt el, mióta az életemet a szerelmemmel élem. Létezésem leggyönyörűbb három évét töltöttem vele, mialatt történtek jó és rossz dolgok is zömében. Hálát adok Istennek hogy a rosszat távolabb tartotta tőlünk, ugyanis abban sokkal kevésbé volt részünk. Dominik rengeteget változott, pont ahogyan én is. Megtanultuk kezelni a dolgokat, és nem elhagyni egymást az első viszekedés illetve félreértés után, hanem normális felnőttek módjára megbeszélni mindent. Ebben nekem például nagyon sokat segített Blanka, aki továbbra sem hagyott cserben egyszer sem. Apropó Blanka! Sosem láttam boldogabbnak.. Mióta Márk fogja a kezét, úgy értem, mióta a férje fogja a kezét, azóta egy olyan erős nő vált belőle, hogy még magam is irigylem érte. Az esküvője.. Na az egyszerűen mesebeli volt. Mi Domival az első sorból néztük, és tényleg olyan volt mint a filmekben. Az is biztos nagyon filmbeli volt amit Párizsban a nász éjszakán műveltek.

Sok mindenen keresztül mentünk együtt, ezalatt pedig mi négyen egy elválaszthatatlan családdá kovácsolódtunk. Blankitoval  úgy döntöttünk hogy a belvárosi lakást otthagyjuk, mert egyikőnknek sem volt már a szíve csücske ott lakni. Tekintve a sok emléket, és azt a sok megélt napot amit ott töltöttünk, megérthető.
A Hasis ügy óta Blanka sem érezte már jól magát ott, én meg természetesen támogattam a költözést, mert imádok költözni! Viszont most nagyon messze van tőlem.. Dominikkal közös megegyezés alapján Lipcsébe költöztünk, ami akkor hatalmas dolognak számított nekünk, másfél év együttlét után. Tényleg, lassan három éve együtt vagyunk.. Blankáék sajnos, vagy nem sajnos, Budapesten maradtak egy másik lakásban, ami hogy őszinte legyek meseszép. Kertes és nagyon családias hangulatú.

És a mai nap. Egy nagyon, nagyon fontos nap az életemben. Napok óta nem érzem magam jól, amit Domi elől az ő érdekében egészen eddig titkoltam. Egyedül Blankának áradoztam róla hogy hányingerrel kelek és fekszem le, meg hogy napközben állandóan éhes vagyok és fel tudnék falni egy egész hadsereget.
Legjobb barátnőm tanácsára elmentem tegnap egy patikába ahol vettem egy terhességi tesztet, amit ma reggel fogok használatba venni.

— Blanka, úgy félek! — szorongatom magam előtt a telefonomat. Miután a fürdőben hagytam a tesztet arra az öt percre amit írt, egyből videóchat-et indítottam a barátnőmmel. — Menj inni egy pohár vizet és nyugodj meg — mosolyog a kamerába. Nem kell kétszer mondania azonnal megindulok a helyiség felé, azonban nem csak egy pohár víz kerül a kezembe, hanem egy sport szelet is. Nem tehetek róla, meglátom és meg akarom enni! Különben is ez Domi hibája, mert itthagyja a pulton. Hála Istennek hogy most nincs itthon. Írt egy levelet az éjjeli szekrényre hogy tizenegy körül jön, mert felhívta az edző hogy beszélni akar vele valamiről.  Most múlt kilenc pár perce.
— Na menj vissza, letelt már az az öt perc nem?! — türelmetlenkedik Blanka, ezzel felébresztve engem a csokim által okozott álomvilágomból. — Istenem.. megyek — sóhajtozok. A lehető leglassabban közelítettem meg a helyiséget, az összes porcikám remegett a félelemtől.

— SZENT ISTEN ÉS FIA JÉZUS KRISZTUS!!!! — üvöltök fel teli torokból amint a kezembe veszem a kis téglalap alakú tesztet. — ILYEN NINCS TE HÜLYE! — intézem a szavaimat Blanka felé amint a kezembe veszem a tárgyat, amin bizony ott csücsül mind a két csík. Barátnőm továbbra is türelmetlenkedve várja hogy valami értelmeset is összehordjak. — Blanka — csuklik el a hangom és a könnyeim is utat törnek maguknak. Zokogva rogyok le a földre és a telefonomat magam mellé ledobva karolom át a felhúzott térdeimet. Ez kb úgy másfél percig tarthatott, amíg Blanka megelégelte és kiabálni nem kezdett velem.
— Kelj fel nagyon gyorsan a földről és mondd meg hogy mi a faszom folyik ott! — kiabálja, mire nagy nehezen teszem amit mondd, és miután a tesztet becsomagoltam wc papírba, a melegítő nadrágom zsebébe dugtam majd kicsoszogtam a nappaliba.

Has llegado al final de las partes publicadas.

⏰ Última actualización: Jul 15, 2022 ⏰

¡Añade esta historia a tu biblioteca para recibir notificaciones sobre nuevas partes!

ICE COLD HANDS | ✔️Donde viven las historias. Descúbrelo ahora