Én vétkem

X.

*Yardley*

Nem emlékszem a legutolsó alkalomra, amikor ilyen önfeledten vártam valamit. Talán kiskoromban a hálaadást, mert már akkor is imádtam a finomabbnál finomabb sülteket, a mézes pulykát és anyukám sütőtököt pitéjét. Ez az érzés mégsem volt összehasonlítható a korábbiakkal. Képtelen voltam összpontosítani, hiszen bármire figyeltem volna, örökké ugyanaz az ideges boldogság gyűrűzte körbe a gondolataimat.

- És válaszolt? - kérdezte Tae, miközben bambán rugdosta a sárga színekben pompázó avart.

 Brooklyn egyik kisebb parkjában sétálgattunk, neki délután volt órája az egyetemen, és megbeszéltük, hogy a közel négy órás szünetében találkozunk.

- Ö, nem - sandítottam rá szégyenlősen somolyogva. - Nem válaszolt technikailag, de - jelentőségteljesen a magasba emeltem a mutatóujjamat - ha összetalálkozik a tekintetünk, sokat sejtetően rám mosolyog.

- Milyen drága! - billentette meg a fejét Tae, cinikusan vigyorogva. Elnevettem magam. Úgy imádtam, amikor pofákat vág.

Tovább haladtunk a park sűrűjében, miközben egyre beljebb kerültünk a témázásba egymás szerelmi életéről. Általában egyikünk esetében sem igazán volt miről beszélni. Engem egyszerűen soha nem szerettek a fiúk, mert nagydarab voltam, de Tae esetében nem ez volt a helyzet. Ő nagyon is jól nézett ki. Laza volt, de valahol volt egy leheletnyi kis stílusa is.

- Mármint konkrét minden meleg srác, aki valaha odajött hozzám, ilyen full alter volt. Fekete köröm, meg színes haj, és néhánynak volt még ez az elváltoztatott fura hangja is... - Sóhajtva az égre emelte a tekintetét. - Miért nem jön be abba a rohadt kávézóba valaki, aki kicsit is természetes, és nem olyan, mintha a Tiktokról rángatták volna le?

Együttérzően bólogattam. Na, nem azért, mert hasonló módon, nekem is gyakran le kellett volna ráznom ehhez hasonló fazonokat, csak tudtam, miről beszél. Az én sulimba is járt egy-két újhullámos meleg srác és csaj, akik természetellenesen úgy viselkedtek, mint ahogy az a média kiskönyvében meg van írva.

- Szerintem nem mernek odamenni hozzád. - Gondolkodtam. - A buta emberek bátrak, az okosak pedig látják, hogy milyen csodálatos fiú vagy, akiknél talán esélyük sem lenne.
Tae a földre nézett, majd rám emelte a tekintetét, és szelíden elmosolyodott. A szeme szinte kis vonallá szűkült, ilyenkor tudtam, hogy teljesen őszinték az érzései.

- Köszönöm.

Félmosolyra görbült a szám. Szerettem így látni. Tae nem egészen azt kapta az élettől, amit megérdemelt. Kezdve velem. Néha abszolút nem értettem, hogy lehettem olyan szerencsés, hogy a barátomnak tudhatom. Másrészt a párkapcsolatban sem.

- Csak tudod, a harmadik szemed... - emelten az égbe a kezemet.

- A mim? - nevetett fel.

- Tudoood - hajoltam közelebb, kicsit halkabban folytatva. - Te belelátsz az emberek lelkébe. Ezt hívják harmadik szemnek. Amikor valamit meg tudsz állapítani, amit mások nem látnak.

- Hm, lehet. De az utóbbiakról a valódi két szemem sincsen jó véleménnyel.

Kicsit megböktem a vállát.