Én vétkem

VII.

♠Ramos ♠

Iskola után úgy döntöttem, hazamegyek. Egész nap szarul voltam, és semmi kedvem nem volt a srácok baromságaihoz. Bepattantam a kocsiba, és egyenesen a kertváros felé vettem az utat. A rádió csendesen szólt, de nekem még ettől is hasogatott a fejem, így dühösen rácsaptam, mire az elhallgatott. Nem beszélve arról, hogy a máskor normális körülmények között kihalt környéken, minden tele volt emberrel. Legalábbis úgy tűnt. Az út egyetlen zebráján egy húsz év körüli, rosszarcú csávó csoszogott át a bal oldalra öregasszonyokat megszégyenítő sebességgel.

     - Hé! - könyököltem ki a lehúzott ablakon. - Haladjál már, baszd meg!

A srác összehúzott szemöldökkel pillantott rám, és elöntötte az arcát a düh. Abban a pillanatban tudtam, hogy hülyeséget csináltam, hogy elkezdett közeledni felém. De nem számított, vitt magával az adrenalin, és még ki is szálltam a kocsiból.

     - Be vagy állva, öcsi? - kérdezte fenyegetően röhögve. - Szarrá verlek.

Mosolyogva magam felé intettem, jelezve neki, hogy egész nyugodtan jöhet. Nagy lendülettel behúzott egyet, pontosan a szemem alá, amitől hátratántorodtam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem számítottam rá, de aljas húzásnak tartottam. Ezek után méginkább fájt a fejem, ami sokkal dühösebbé tett. Megrántottam a kabátját, mire elvesztette az egyensúlyát, így könnyedén gyomorszájba tudtam vágni. Összeesett, mire belerúgtam, hogy végképp harcképtelen legyen.

- Legközelebb maradj otthon - mondtam, és beszálltam az autóba. Elhajtottam. A harag és az elégedettség különös egyvelege kavargott bennem egész úton.

Mire ismét apám új barátnőjének csodálatos kertvárosi villájához értem, már csak arra vágytam, hogy bezuhanjak az ágyamba. Beparkoltam a garázsba - végre volt kulcsom. Megnéztem magamat a visszapillantótükörben.

- Bassza meg! - szisszentem fel, ahogy megláttam magam.

A szemem alatt felszakadt a bőr az ütéstől. Most ki kell találnom valami mesét arról, hogy mi történt. Kíváncsi voltam, mennyire veszi majd be a család, hogy elestem. A látványom annyira egyértelműen verekedésre utalt.

Idegesen becsaptam magam mögött a bejárati ajtót. Felmentem a lépcsőn, egyenesen a fürdőszobába, hogy lemossam az arcomról a vért. Hirtelen ráléptem egy papírra, ami ettől összegyűrődőtt.

"Kedves Anya!
Kérlek, bocsáss meg!
(Hagytam neked, és Tae-nek egy-egy búcsúlevelet, amelyekben leírok mindent.)
Szeretlek,
Yardley"

Ez a csaj szétszórta a papírjait, én meg majdnem megcsúsztam rajta. Erőtt vett rajtam a kíváncsiság, hogy vajon mit csinálhatott Rivers, a szende szűz, amiért most vezekel. Valamiért ettől perverz gondolatok férkőztek az agyamba, de elhesegettem őket.

Beléptem a fürdószobaajtón, és rögtön a csap alá dugtam a fejem. A hideg víz lehűtötte a szemem alatt egyre dagadó, égő területet. Megtámaszkodtam mosdókagylón. És belenéztem a tükörbe.

     - Mi a kurva élet?! - ugrottam odébb.

A látvány leírhatatlanul szörnyű volt. A lány mögöttem lógott, a feje teljesen fehér volt, a teste pedig erőtlenül ernyedt el a kötél tartásában. Miért tenne bárki magával ilyet? És leesett...