Én vétkem

VIII.

*Yardley*

A fiú letörölt az arcomról minden festéket és könnyet, különösen odafigyelve az eltört orromra helyezett kötésre; és már csak az összegyűrt ruhazsebkendővel a kezében bámult rám a lánymosdó kellős közepén. Az egyik bukóra nyitott ablak felől befújt a hideg, őszi szél, körbeszaladt a kicsempézett, szebb időket is megélt kis termen, majd becsapta néhány fülke alig rögzített ajtaját.

Ötletem sem volt, mire várt, és mit tehettem volna. Megszólalni nem mertem, mert a tapasztalataim alapján csupán a létezésemmel is képes voltam kiprovokálni egy ütést. Aki egy nőre kezet emel, számomra nem ember... Hallottam én ezt már oly' sokszor, de valahogy még senki sem bizonyította be eddig nekem. A férfi nemből talán csak Tae, de ő más, mert ő más. Édesapám is gyakran hangoztatta ezeket a szavakat közösségben, de ha legapróbb történés is kihozta a sodrából, semmi jóra nem számíthattam. Néha gyűlöltem emiatt, de az idő valóban megszépítette az emlékeimet.

Újból visszapillantottam Ramosra. Köszönetet akartam volna neki mondani, de nem mertem. Lesütöttem a szememet. Egy kék ruhazsebkendő landolt az ölemben, átitatva piros festékkel. Olyan volt, mintha véres lenne. Pillanatokon belül ajtócsapódás hallatszott. Ramos elment.

Lassú mozdulatokkal feltornáztam magam álló pozícióba. Rá kellett jönnöm, hogy én bolond, otthagytam a folyosó közepén a táskámat, tehát kénytelen voltam visszaszaladni értük, de legnagyobb meglepetésemre érintetlenül találtam mindent. Miközben benne kutattam, elhaladt mellettem valaki kopogós magassarkú cipőben. Csak úgy zengett a már szinte üres épület a zajától. A lány diák volt, bár ezt csak a ruhái alapján lehetett megmondani. Fekete crop topot viselt, amiről egyenesen lerítt, hogy mégcsak melltartó sincs alatta, valamint egy nadrágnak kevésbé nevezhető bőrshortot. Shannon.

Shannon Campbell egy különösen ambivalens személyiség. Ő is ugyanakkor költözött a környékre, amikor a mi családunk. Bár nem egy kertvárosban laktunk, de egy általános iskolába jártunk, és ennek köszönhetően ismertük meg egymást. Elválaszthatatlanok voltunk. Nem csupán legjobb barátok, de lelki- és cinkostársak is egyben. Mindent tudtunk a másikról, és feltétel nélkül bíztunk egymásban. Együtt jöttünk a középiskolába, mert továbbra is feltétlen minden nap látni akartuk egymást. Külsőleg nagyon különböztünk: nekem sötét vörös hajam, hófehér bőröm, fogszabályzóm és előnytelen testalkatom volt, míg ő már 14 évesen is 18-nak nézett ki, ráadásul okos, gyönyörű volt, valamint tehetséges is. A tánc jelentette számára az életet, így a gimi első évében jelentkezett egy tehetségkutató műsorba. Akkor még hihetetlenül boldog voltam, hiszen tudtam, hogy az egész Államok szerte híres lesz a barátnőm, a barátságunknak viszont épp ez lett a veszte. Ahogy haladt előre a show, ahogy egyre inkább úgy igazították, hogy megfeleljen a közembereknek, úgy távolodott el tőlem is. Írtam neki, rendszeresen hívtam, de javarészt lerázott. Én úgy álltam hozzá, hogy a műsor végén biztosan visszaáll minden a rendes kerékvágásba, és természetesen minden adást végignéztem a kis chipses zacskómmal a kezemben. Már csak öt ember volt versenyben, amikor az egyik adásban váratlan esemény történt.

"Shannon Campbell és tánctanára egész héten keményen készültek az eheti előadásra. (...) Most pedig lássuk ezt az extrém cha-cha-chát Shannon Campbell előadásában!" - hallatszódott egykoron a TV-ből a műsorvezető hangja.

Shannon legnagyobb vetélytársa viszont kicserélte a felvételeket, így nem az eredetileg megvágott videó került be, hanem valami egészen más. Egy kézi kamerás felvétel arról, ahogy a táncteremben Shannon és a tánctanára szeretkeznek a tükörnek dőlve. Amint megláttam, teljesen leesett az állam, hiszen nem ilyennek ismertem meg a legjobb barátnőmet. Ráadásul ez lement élő egyenes adásban. A történtek után kirúgták, így tönkretéve a karrierjét, visszajött a sulinkba. Onnantól kezdve mindig Chachanak hívták az incidens miatt, de őt ez nem zavarta. Bár Shanonnak már többször elpanaszoltam, mit tett velem Ramos (pedig akkor mégcsak hozzám sem ért), ő ezt figyelmen kívül hagyva összejött a fiúval, ezzel biztosítva a pozícióját. Azóta egy szót sem beszéltünk. Az egész iskolában nem tudták, hogy mi valaha legjobb pajtások voltunk.