Szeles Napok (Átírás alatt)

part 1

Az Egyetem ahová járok, nagy becsben tartja azt kinek milyen a személyisége. Mivel sok különböző ember jár ide, tekintve, hogy rengeteg a cserediák, és erről is híres az iskola. Ezt felhasználva létre hoztak hat csoportot, hogy mindenki megtalálja a magának való közösséget. Tűz, víz, föld, levegő, elektromosság és jég.

Bekerülve az egyetemre mindenkinek választania kellet egy elemet, mint a Harry Potterbe vagy a Beavatott című filmben. Az évnyitó beszéd végén elkezdték az elsősök neveit sorolni.

Kicsit meg is rémültem, de ahogy megláttam mit kell csinálni, kíváncsi lettem. Hat kosár volt, benne négy különböző dologgal. Kulcstartó, gyűrű, karkötő és nyaklánc. Én a levegőt választottam abból is a kulcstartót.

Ennek végeztével, minden diák szinte egyszerre akart ki özönleni az épületből, én pedig csak sodródtam. Ki érve az épületből rögtön félre álltam, messze a tömegtől.

-Soraaaa - kiabált mögűlem egy hang, megfordulva láttam, hogy Xiaobo az. Egy középiskolába jártunk, már akkor nagyon jóban voltunk, és most boldogabb nem is lehetnék, hogy velem tartott ide.

- Xiaooo sziaaa - vigyorogtam mikor átkarolta a vállam.

- látom te is a levegőt választottad- néztem a nyakláncát, ami nagyon illett a fekete/zöld hajához.

- az tűnt a legnormálisabbnak a többi olyan erőszakos - közben elindultunk a csoport főépülete felé.

- én csak azt néztem, hogy amíg a többi függ valamitől a szél mindig szabad, és akármi van ő ott van.

- rád ez nem igaz, de te tudod - mosolygott - inkább a földet választottam volna a helyedbe

- nemár miért?

- titok, különleges a személyiséged az biztos - nevetett.

- itt vagyok az egyetemen, ahova mindig is be akartam kerülni. Nem számít hová tartozom - azzal hirtelen előre futottam az épület ajtajához és benyitottam. Vagy 100 szempár szegeződött rám, amitől olyan rémület rám jött, hogy rögtön vissza is csuktam.

Xiao nevetésére zökkentem ki.

- igy beijedtél? - félre álltam és hagytam, hogy előre menjen.

Magabiztosan kinyitotta az ajtót és belépett. Én pedig megbújva mögötte követtem. Sokan voltak, mégis valahol középen találtunk helyet.

Mellettem egy alacsony lány ült, elöl két tincs bevolt fonva, és kicsit fiúsan öltözött. Észrevette, hogy nézem mivel hirtelen felnézett rám.

- ah. Bocsi - rögtön elnéztem, kicsit el is vörösödtem, de a nevetésére felfigyeltem.

- ilyen arcot vágsz, ha rajta kapnak? - nevetett halkan - Hayden Valentin vagyok, örvendek- nyújtotta a kezét. Nem a be szólására figyeltem fel, hanem a nevére. Egyértelműen fiú volt, én mégis lánynak tituláltam.

- én Fujiwara Sora, úgyszintén - viszonoztam a kézfogást, közben megérkezett a csoportvezető is, aki egy harmadéves szőke lány volt, úgy nézett ki, mint egy hercegnő.

- üdvözlők mindenkit az új évben. Minden harmadévest, másodévest és persze az elsősöket legfőképp. Jean Anderson vagyok a csoportvezető. Sokatok biztos összezavarodott, hogy elemeket kellett választani, és örülünk, hogy minket választottatok. Legtöbbötök biztos nem azért választotta mert megegyezik a személyiségetek, mégis ez esett hozzátok a legközelebb. A szabadság érzet, a nyári melegbe egy kis kellemes fuvallat, mindig mindenhol ott van, kitudja mikor mit hoz...- sokáig folytatta még, de a kellemes hangja miatt nem volt unalmas és nem volt idegesítő se. Mégse tudtam figyelni. Valentin, aki mellettem ült, egyszerűen elvonta a figyelmem. Sok fiúnak nem áll jól a fonat...mondom én, akinek szintén be van fonva a haja. De neki...csodálatos.

- mire gondolsz? - nézett rám újra, én pedig teljesen zavarba jöttem.

- sa...sajnálom, csak olyan...- majdnem folytattam, hogy mennyire csodálatos, de nem biztos, hogy férfiak között szabad ezt. Nem mintha nagyon férfinak mondhatnám magam.

- tudod, hogy fiú vagyok ugye? - mosolygott rám.

- igen, igen...tudtam - hazudtam, igazából félig, első benyomás nem számít ugye?

- héj Sora...Oh, zavarok? - nézett a mellettem ülő Valentinra, aki csak kibujt mellölem és oda integetett Xiaonak. Ő pedig kérdőn nézve viszonozta.

- Oh, ő Liu Xiaobo a legjobb barátom, ő pedig Hayden Valentin most ismertük meg egymást.

- halii - mosolygott egy nagyot.

- ...szia - nézett kérdőn a fiúra, majd inkább visszafordult. Én épp szólaltam volna meg mikor hátulról megfogta valaki a vállam.

- héj elsősök, a csoport vezető épp beszél, fejezzétek be a pusmogást - szólt valószínűleg egy harmadéves. Én rögtön bocsánatot kértem, Xiao csak előre fordulva hallgatta tovább, Valentin pedig rám mosolygott. Vissza mosolyogtam, és csak reméltem, hogy jóban lehetek vele az elkövetkezendő három évben.

A beszéd után Jean elmagyarázta miért szükségesek a csoportok, itt csak mi maradtunk elsősök. Minden másodéves és harmadéves ki szállingózott.

- minden csoportnak vannak külön kollégium részei, nem sokan vannak igy nem is olyan nagyok. Ez nem arra szolgál, hogy elkülönítsük az embereket egymástól, hanem épp ellenkezőleg. Szoktak lenni iskolán belül versenyek, vetélkedők. Ugye az egyetem pont arra van, hogy a diák bejön pár órára és utána haza megy vagy épp dolgozni. Ez az egyetem erre is nagyon rugalmasan reagál, nem kötelez senkit a plusz munkára, de szeretné, ha nem úgy élné meg az egyetemet, mint futó kalandot. - mosolygott Jean, és én teljesen egyetértettem vele.

- szóval akkor mégis mire szolgálnak ezek a megkülönböztetések? - szólalt meg hátulról egy velem egymagas srác. Elég feltűnő ruházattal, és szőke hajába egyetlen piros tinccsel.

- azok arra szolgálnak, hogy tudjuk kezelni az embereket, mindenkinek megvan az oka, hogy miért a levegőt választotta, úgy ahogy a tűznél, víznél és a többinél is. Minden csoportnak mások az elvárásai igy más feladatokat is kapnak. Mi vagyunk az a csoport, aki felerősít másokat, míg a víz, aki támogat vagy épp segít esetleg gyengít, a tűz hozza a szenvedélyt a jég a legyőzhetetlennek látszó falat, a föld a termékenységet és a terheltségét, az elektromosság pedig az el nem múló energiát. - rengeteg érvet fellehetett hozni, hogy miért jók ezek, de engem már ezekkel is meggyőzött.

Ezután Jean megakarta ismerni az elsősöket igy sorba elkezdtek bemutatkozni, nem voltunk sokan, de aki felkeltette az érdeklődésem, az Katsuhiko Kazuma volt, a piros tincses srác. Ugyan azért választotta a levegőt, mint én, a szabadság érzet. Xiao és Valentin is elég titokzatos módon mutatkoztak be, persze Xiaotol nem vártam mást.

Bemutatkozás után pedig mindenki elköszönt és kifele indultunk.

- ti merre mentek? - csapódott hozzánk Valentin. - én koleszos vagyok, még nem igazán pakoltam ki a dolgaimat, de a szobatársam miatt inkább aludnék az utcán

- am.... segítsünk? - szemem sarkából láttam Xiao tekintetét, hogy " inkább a halál". De Valentin nagy mosolya rögtön el is feledtette velem.

- tényleg?? Nem gond?

- nekem nem, itt lakok a közelben, Xiao pedig sokszor alszik nálam, szóval ráérünk...- magyaráztam mintha muszáj lenne.

- héj ne döntsd el helyettem - fordított maga felé Xiao, én pedig azt tettem, amit már rég nem. Kiskutya szemeket meresztettem rá. Xiao pont az az ember, aki nem tud ellenál ezeknek, kívülről kemény gyereknek tűnik, de igazából, nem bírja a fájdalmat nem tud ellenállni a cuki dolgoknak, és ezt mind leplezi.

- ezért még számolunk - nézett rám mérgesen amire én csak elmosolyodtam, ő pedig Valentinra nézett - oké segítünk.

- remek, akkor kövessetek. - nagy mosollyal indult meg a kollégium épülete felé.