part 13

19 1 0
                                    

((16+))

Miútán elmentem fürdeni és valamiért be is zártam az ajtót. Nem, nem féltem. Xiao az ajtó elé rakta a ruhákat. Egy 10 percig még álltam a tükör elött és gondolkodtam. Mi az ami tetszik neki rajtam? Mindenem olyan egyszerü volt. Lányos testalkatommal és arcommal. Nekem mégsem tetszett valami. És tudtam miaz.

Kilépve a fürdöből, a hang irányába mentem. Xiao épp valami ehetőt keresett a hűtöben én pedig csendben megálltam mögötte. Ahogy megfordult meglepetten, szinte sokkolva nézett rám.
- Ne, ne ne ne ne. Mit csináltál te bolond?? - nyúlt a hajamhoz, amit szépen tőböl levágtam. Szanaszét állt vizesen, kicsit göndören.
- Már nen igazán tetszett, de nincs festve se roncsolva szoval még ellehet adni. - vigyorogtam.
- Mibajod? Berugtál? Beszettél valami gyógyszert? - forditott meg és hátúl is megnézte, nem e szórakozok vele.
- Állj le, nem nagy ügy, majd visszanő. - löktem el magam tőle, majd a szobájába mentem, ahol szokásosan nagy kupi fogadott. Xiao viszont utánam jött.
- Mi a baj?? - állt meg elöttem pár centivel. Kicsit le is sokkolodtam de hamar visszaráztam magam.
- Semmi. Változást akartam. - forditottam el a tekintetem és inkább a szekrényét néztem amire minden is felvolt ragasztva.
Ekkor viszont megéreztem hogy a kezébe veszi az állam és maga felé forditja a fejem.
- Jó...de iszonyat szarul vágtad le. Megcsinálhatom? - mosolygott. Én pedig csak bolintani tudtam.

Miútán megvacsoráztunk ami kenyér és virsli volt, Xiao a fürdő elé huzott egy széket amibe bele ültetett és a kezébe vett egy ollót. Hajnali három óra volt mikor neki látott rendbe szedni a hajam. Nekem pedig volt időm gondolkodni.
Már nem tudom mit érzek Valentin iránt, tény hogy bármit megtennék érte de ez az egész, hogy Zhennel volt és miútán én visszautasitottam egy másik sráccal, betett nálam. Xiao pedig az egyetlen barátom volt egész középiskolába, sok mindenen mentünk keresztül és most kiderül, hogy érez irántam. Teljesen padlora tett ez a mai nap. Vagyis mostmár tegnapi. Itt eszembe jutott hogy Chinhwa és Xing is jól megvannak. De Xing teljesen bele esett a kis kékségbe. Nem ismerem még jól őket de minden bizonnyal minden egyes éjszaka amit együtt tőltenek Xingnek kínszenvedés is egyben. Visszatartani a szeretlek szót, miközben csókolod és őleled az illetőt, nagy erő kell hozzá. Nem mintha tudnám milyen, hiszen ilyen helyzetbe se voltam még.
Mégis a lényeg hogy nem lenne fair Xiaoval szembe hogyha úgy adom meg magam hogy én nem szeretem őt, hiszen akkor ugyan azt tennénk amit Valentin akart velem. Nem mintha megakartam volna adni Xiaonak amit akar, de jó volt bele gondolni hogy talán csatlakozhatnék az olyan velem egyidősekhez akiknek a szex kimaradhatatlan a napi teendőik közül.
22 leszek, nem csókoloztam még és ha azt nem, akkor egyértelmüen mást sem tettem még. Szeretnék részese lenni.
- Tiszta vörös az arcod, min gondolkodsz? - simított végig a karomon.
Kirazott a hideg. Nyeltem egy nagyot mielőtt válaszolni akartam volna, de ekkor lecsöppent valami a Xiaotol kapott pólora.
- Héj?? Minden oké? Vérzik az orrod - kinyitotta a Wc ajtót lecsavart párat a papirbol majd az orromra nyomta. - Sora az istenért szólalj már meg.
Mivel még mindig nem fogtam fel mitörtént és csak a gondolataim körül jártam, szinte rögtön azt mondtam amit elöször nem kellett volna.
- Feküdj le velem... - néztem a szemébe.
Xiao viszont nem tünt boldognak, épp ellenkezőleg, mérges volt.
- Ne játszadozz velem. Valentinnal ugyan ez volt. Ideges lettél hogy megkérdezte, de csak azért is ugyan ezt teszed. Gondolt át mégegyszer. - közbe a kezébe vette a seprűt és a levágott hajamat kezdte a lapátra tenni. Csendben vártam míg végez, és még engem is lesepert, de Xiao ezután szó nélkül ott hagyott és a szobájaba ment.
Sóhajva, orromat törölgetve vittem vissza a széket, majd mindenhol lekapcsoltam a lámpákat. Ahogy befeküdtem mellé az ágyba ő elfordult.
- Mivan ha beléd szeretek? - szolaltam meg hirtelen. - Mivan ha most azért nem tudlak szeretni mert még nem éltem át veled olyat, ami miatt több leszel mint barát? - közben elállt a vérzés is, így letettem a papirt a többi szeméthez.
- Te most zsarolsz? Eddig, hallani sem akartál szexről. - felült majd maga felé forditott teljes testel. - Sora te maga vagy az erotika, én lennék a legboldogabb ha megadnád magad. De ez most olyan mintha megakarnád eröszakoltatni magad. - fejezte be. Belőlem pedig olyan nevetés szakadt fel hogy alig bírtam tartani magam.
- Te..komolyan erőszaknak nevezted? Normális vagy? -nevettem még mindig.
- Hát de olyan. Én nem akarom, te igen.
- Nem akarom? Elöbb kértelek. - akadtam ki.
- De az más, az én kedvemért mondtad.
- Egyáltalán nem. Xiao, 22 leszek és még senki nem ért hozzám semmi féle formába. Szeretném megtapasztalni. És most hogy te itt vagy és kiderült minden, van elég önbizalmam megkérdezni hogy lennél te az aki bevezet ebbe a világba? - néztem mélyen a szemébe. Xiao egy pár másodpercig habozott. De a következő pillanatba hirtelen hajólt a számra. Kezébe fogta az arcom és ő vezetett. Ahogy megéreztem a nyelvet a szamba, felnyögtem, ami Xiaonak nagyon is tetszett.
Pár perc csókolozás után elvált tölem. Mondani akartam valamit de tudtam hogy avval csak rontanék a helyzetnek így megadtam magam. Xiao rögtön lenyúlt és egyetlen mozdulattal rántotta le a pólot. Kezét a mellkasomra téve döntött hátra az ágyon, és bemászva a labaim között, rögtön az egyik mellbimbomra hajólt. Most éreztem elöször ilyet, így mikor nyalogatni és szívni kezdte rögtön egy hangosat felnyögtem. Lenéztem és láttam hogy mosolyog, de ekkor ő is felnézett. Egymást figyeltük, miközbe én probáltam nyitva tartani a szemem Xiao szép szívás nyomokat hagyott a mellbimbóm körül. Miután végzett, elszakitotta tölem a tekintetét és megnézte, mosolyogva puszit nyomott rá majd hátra ült a sarkára. Szemeit levezette az alsómra, ami kissé már átvolt ázva. Újra a szemembe nézett én pedig viszonoztam, miközben lenyúlt és végig simitott elöször az alhasamon. Majd két kezébe vette a derekam, lábam köze feküdt és végig nyalt rajta így, alsón keresztül. Felnyögtem egy jóval hangosabbat, majd mégegyet mikor megéreztem hogy elkezdi lehúzni az alsóm. Végül pedig teljesen lekerült rólam. Elakartam takarni magam, hiszen Xiao pár centire van a tagomtól. De végül inkább az arcomat takartam el mert éreztem hogy rák vörös vagyok. Ekkor Xiao kezét éreztem meg, ahogy rámarkol és mozgatni kezdi. Rögtön elvettem a kezem és felnyögtem. Ő közben felhajolt hozzám, rám mosolygott majd lehajolt és megcsókolt. Rögtön visszonoztam és mind két kezemmel a vallába markoltam.
Vagy a hirtelem jött érzelmi hullám vagy Xiao mosolya hatására de elkezdtem eltolni magamtól. Majd mikor láttam hogy furán néz rám, megszólaltam.
- Vedd a szádba...- halk voltam, és még mindig rák vörös, de Xiao perverz vigyorát látva rögtön felbátorodtam.
Elvette tagomrol a kezét, lemászott a lábam közé, combomba markolt majd ahogy lenéztem ő is rám. Igy vette a szájába férfiasságom amire én a számba haraptam és egy elfolytott sikolyt engedtem ki. Mivel nem éltem még át ilyet, bátran mondhatom hogy profin csinálja. Xiao fel le mozgatva a fejet végezte a dolgát amit én kiadtam, mígnem a vártnál kicsit hamarabb élveztem el, őt viszont nem lepte meg, mindet lenyelte.
- Te..te most? - néztem rá lesokkolva.
- Igen én most - megtörölte a szája szélét majd rámmosolygott. - Fincsi vagy.
Ha lehetett még a jelenleginél is jobban vörösre változott az arcom.
Xiao viszont nem hagyott gondolkodási időt mivel megéreztem az ujját ott ahol nem kéne. Láttam már pórnot, tudom hogy mennek a dolgok. Mégis úgy ugrottam fel és húztam magamra a takarót mint akit tényleg megerőszakolnának.
- Meg gondoltad magad? - szólalt meg halkan Xiao.
- Nem..nem, csak...megijedtem. Egy kevés időt kérek - tartottam fel az idő kérést.
- Beijedtél? Nem foglak bántani, kicsit fáj de ezt te is tudod. Utána viszont olyan gyönyört okozok neked hogy függő leszel - húzta le rólam a takarót.
A derekamnál fogva húzott közelebb magához majd lehajolt hozzám.
- Nem fog sokáig fájni, nem hagyom hogy fájjon, oké? - simagatta meg az arcom. Lassan bolintottam egyet majd a következő pillanatba lenyúlt az éjjeli szekrényéhez és felhozott egy tubust. Nyomott egy maréknyit a tenyerébe majd  elkezdte szétkenni a bejáratomnál. Hideg hatására felnyikkantam egy kicsit. A következő pillanatban viszont fájdalmasan nyögtem fel ahogy megéreztem az ujját bennem. Hirtelen zártam össze a combom, ahogy a szemeimet rögtön lecsuktam, mintha ettöl változna. Xiao rögtön lehajolt hozzám.
- Bízol bennem? - kérdezte halkan.
- Bízok...- válaszoltam, majd felnyúltam kezembe vettem az arcát és lehúztam egy csókra.

Szeles Napok (Átírás alatt)Where stories live. Discover now