Szeles Napok (Átírás alatt)

part 8

Miútan Kayden este fél kilenckor lelépett, Dylan neki állt a vacsorának.
- segithetek? - álltam meg zavartan a konyhapult elött, és a mögötte lévő vörös hátát kezdtem nézni.
Dylan meglepetésemre megfordult és a vágodeszkát elém tolta.
- vágd fel a paradicsomokat kis kockákra, megmutassam? -nézett a szemembe megnyugtatóan mintha érezne hogy teljesen zavarba vagyok és félne hogy elrontok egy ilyen kis piti feladatot.
- nem, nem. Megcsinálom - kezdtem fel apritani a paradicsomot.
- mond csak.. - forditott újra hátat nekem. Majd folytatta. - Aiden ma délelött emlitette hogy látott titeket a fonott hajuval veszekedni. Jól vagy?
Azt hittem Dylan is majd kiváncsiskodni fog, de jobban belegondolva az inkább Kaydenre vall.
- őszintén mondom hogy nem. Valentin megkért valamire, amire alap esetbe senki nem mond nemet. De ő ah...nagyon mérges lettem hogy ilyen jár a fejébe.
- néha Kaydenért olyan dolgokat is megteszek amit nem gondoltam volna. Imádja az alkoholt, én utálom. Megkér és parancsol hogy mondjak ki dolgokat pedig utálok érzesekről beszélni. Lehet Valentin nem kihasználni akart csak tudta mit érzel és reménykedett hogy veled más lesz. Vagy hogy beléd tud szeretni. De mivel mással több dolgot élt át veled is ott akarja kezdeni.
- hülyeség - válaszoltam rögtön mire Dylan hátrafordult és rámnézett várakozóan.
- miért engem? Ha csak mással akar ágyba bujni hogy elfelejtse azt a személyt, mást is kérhetett volna. Kötve hiszem hogy azért rám esett a választása mert "könnyen kaphato" vagyok a szerelem miatt. - duzzogtam mint egy óvodás. Dylan rámmosolygott egy halványat majd visszafordult és a feltört tojásokat a serpenyőbe öntötte. Elvette a felvágott paradicsomot és a szalonnával együtt a tojásra dobta majd keverni kezdte.

Viszonylag csendben vacsoráztunk meg miközben a tv ben valami Talkshowt néztünk. Szeretem az ilyeneket de most valahogy nem kötött le. A tv főlé nézve a fényképeken akadt meg a szemem.
Tudtam hogy Kayden spanyol, mégis különös volt képen látni a családjával. Az ő bőre kicsit sötétebb volt mint a szüleié, a haja pedig teljesen sötétkék, most már eléggé le volt nőve. A szemfedö ott is rajta volt.
- min gondolkozol? - szólalt meg Dylan halkan.
- csak hogy...Kayden nem nagyon hasonlit a szüleire, meg a szemfedöjén. - vallottam be. Nem akartam tul kivancsiskodonak tünni így még hozzá tettem. - bocsánat, nem akarok tolakodó lenni csak furcsa kicsit.
- nem baj, elmondom. - sóhajtott mosolyogva - Kaydent örökbe fogadták. A férfi a képen az apja testvére. Az apja egy iszákos barom. Ezért se szeretem ha ő is iszik, de nem tilthatok meg sok mindent hiszen akkor elég rossz barát és élettárs lennék. - bolintottam mert egyetértettem. Dylan pedig folytatta. - a szemfedő pedig azért kell mert arra a szemére vak. Pont egy veszekedés közepén az egyik fazon ellökte ö pedig ugy esett hogy végig vágta a szemét a polc sarka. Először azt mondták annyira roncsolodott hogy ki kell venni, de ő nem akarta. Szoval megmütötték ennyire hogy ne legyen csünya.
- én se akarnám kivetetni. Inkább legyen ott valami amivel nem látok mint semmi.
- igen egyetértek. - mosolygott halványan majd a szeme újra a tv re irányult.
Messziről néztem a képeket. Rengeteg családi kép volt mindenhol. Dylan családjával is. Angliában, Spanyolországban. Olyan boldogok voltak. Ehez képest én? Az emeleten kivül, lent egy családi kép sincs sehol. Mintha mi csak fogságban lennénk és apám fenn akarná tartani a látszatot hogy boldogok vagyunk. Tényleg úgy éreztem magam. Ha már az ablakon kellett kimásznom és 5 órája kikapcsolva hagytam a telefonom, máshogy nem is érezhetném.
- kérsz egy teát? Vagy erősebbet? - nézett le rám Dylan.
- ah nem köszönöm. Csak kicsit...félek. - vallotttam be.
- apád miatt? Tudja szerinted hogy hova jöttél?
- nem hiszem, Xiaon kivül egy barátomat se ismeri. Szoval vagy őt kezdi zaklatni vagy feladja és mérgébe kipakol az utcára.
- ha egyszer eljöttél mert baj volt, késöbb vissza mész még nagyobb baj lessz.
- kössz, meg nyugodtam -nevettem halkan.
- végre mosolyogsz, ne hagyd hogy apád uralkodjon rajtad. Dolgozol?
- dolgoztam, de ahogy elkezdtem az egyetemet felmondtam mert messze volt.
- vagyis van pénzed - jelentette ki én pedig bolintottam.
- vázolok egy tervet. Holnap vissza mész, kijelented hogy elköltözöl. Kayden munkahelyén van üresedés, és amíg szerzel annyi pénzt hogy saját albérleted vagy lakásod legyen addig lakhatsz itt.
- de az több hónap, Kayden azt mondta nem tudja addig türtöztetni magát - mire kimondtam már mindegy volt.
- mi? Ezt mondta neked? Jézusom. - dölt hátra a kanapén.
- nem szeretnék gondot okozni vagy úgy lebzselni itt mint egy kobor kutya
- tekints erre úgy mintha lakotársat keresnénk és rád esett a választas
- akkor beszálnék a rezsibe, a kajába mindenbe... - gondolkodtam el. Tényleg jó lenne, úgyis újra akartam munkát keresni és végre eljöhetnék apámtol. - hát..oké legyen. Holnap haza megyek és megbeszélem velük.
- én pedig reggel jelentem Kaydennek - felállt majd a konyhába ment teát csinálni.
- és ha nem fog örülni? Tényleg nem szeretnék gondot okozni.
- ha itt arra gondolsz amit Kayden mondott pár órája akkor amiatt ne aggodj. A négy gyerekes szülők is megoldják a nemi életüket - kicsit zavarba jöttem, hiszen tényleg emiatt aggodtam.
Kayden elég nyomatékosan jelezte hogy egy hétnél tovább ne maradjak mert nem birná.
- ne gondold túl a dolgokat. Neked nagyobb gondod van mint nekünk.- elém állt a gözölgö bögrével amit lassan elvettem. Megköszöntem majd lassan szürcsölgetni kezdtem.

Végül ténylegesen a Talkshow-ra koncentráltunk és egy két óra múlva észre se vettük hogy mindjár éjfél. Mind ketten sorba elmentünk fürdeni majd elköszöntünk és a szobánkba zárkóztunk.
Nem sokszor aludtam másnál, sőt szinte soha. Ahova Hotaru ment, oda mentem énis, ahova én mentem oda ő is. Igy sokszor megesett hogy nem hivtak minket sehova. Aztán középsuliba minden megváltozott. Külön osztályba raktak minket. Hotaru elkezdett megváltozni, nem jártunk haza együtt, hétvégén osztálytársaival volt. Kilencedik évvégén ismertem meg Xiaot, aki szintén egyedül volt mint én. Elég hamar összebarátkoztunk és minde hova együtt jártunk. Hotarut nem érdekeltem, de ez forditva nem volt igaz. Aggódtam érte. Lázadó volt, mindent egyedül csinált, a szüleinket leszarta. Míg én apám játékszere voltam és a férfias dolgokat probálta belém nevelni, ő addig szép lassan érettségi idejére mindent elintézett és rá egy hétre lelépett koreába. Én voltam a box zsák, Hotaru pedig az aki fogott hátulrol. Jelen esetbe akit védtem. Apám elhordta mindennek, anyám pedig csak magába mérgelödött mintha ott se lenne. Furcsa volt. Mivel a szobájába minden úgy volt mintha haza várnánk. A bevetett ágya, az íróasztalán lévö kütyük, a könyvespolca. Mind rendben volt, egyedül a fiókok és a ruhás szekrények voltak kirámolva. Semmi személyeset nem vitt. Még a naplóját se.
Amihez nem voltam elég tökös hogy bele nézzek. De mostmár hogy mindent megértek miért titokba tett mindent, kedvem támadt nekem is inkább elszökni. Kár hogy mind végig nem én voltam a "fiú" gyerek akit apám akart magának. Nem tudok focizni, nem akarok szivarozni, nem tudok pókerezni, nem tudok autót szerelni és verekedni se tudok.
- a férfi akit akartál nem létezik és nem is fog te vén paraszt - suttogtam magamnak majd befordultam a fal felé, magamra húztam a takarót majd egy órás forgolódás után végre álmos lettem és sikerült elaludnom.