Haláltúra

Nyolcadik feljegyzés(minimális romantika)

-Rendben. Lássunk neki visszafelé menni, oké? - kérdeztem Rolit. Ki mást, már mindenki halott

-Rendben, én majd vigyázok rád - mosolygott rám Roli

-H-hogy tessék? - néztem rá tágra nyílt szemekkel a mondat végét meglepetten elnevetve.

-Megvédelek. A gyilkostól.

-A gyilkostól? - kérdeztem miközben tágra nyílt szemeimben remény ereje csillant, de ez a csoda se tartott örökké, szememből remény tüze kioltódott, mikor tájékoztattam Rolit hogy a gyilkos 11 embert megölt vagyis csak ennyiről tudunk

-11et azért nem ölt meg - mondta komoly hangon Roli

-Lara, Donát, Viki, Krisz, Lili, Réka, Varga tanárúr, Szilvi, Málna, Dorina - soroltam fel a holtak neveit

-Málnát és Dorinát nem ölte meg.

-Azt mondtátok, megölte őket!

-Én csak azt mondtam hogy meghaltak - mutatott egy fára amin Málna és Dorina felakasztott holtteste csüngött a már elrohadt fán.
A döbbenet amit éreztem, leírhatatlan.

-Jó, ezen már nem szabad meglepődnöm, egyenesen előre! - mutattam hátrafelé, mire Roland megfordított halvány mosollyal az arcán, így ujjam újra arrafelé mutatott, amerre az utat terveztük megtenni.
10 perce sétáltunk csendben, mert ugye a lehullott elrohadt botféleségek állandó recsegése számunkra meghallhatatlan szinten rázta meg a halk erdőt.

-Tudom, hogy azt mondtam, akadjunk le a témáról, de most mégis szeretnék beszélni a halálesetekről... Mármint Dorináról és Málnáról ezúttal - mondtam mindezt úgy, hogy szégyellő tekintetem mocskos cipőmön járkált. Roli úgy tett, mintha meg se hallotta volna amit mondtam. Fiú létéhez képest hosszú szőke hajába néha belekapott a szél.

Most, hogy végre el is gondolkodom rajta, Roland nagyon helyes srác és kedvelem. Kár, hogy erre a halálos utunkon eszméltem rá...

-Roland

-Igen? - nézett vissza, és próbált komoly arcot vágni, de szeme sarkában apró ráncok jelentek meg, tehát igenis jól szórakozik rajtam... Ha már így elidőztem az arcán, muszáj megemlítenem, hogy eddig azt hittem, a szőke haj minden esetben csakis röviden áll jól. Aztán belépett az életembe Roland, aki még erre is rácáfolt. Na de térjünk észhez! Ez a jegyzet arra szolgál hogy felírjam az utókornak, hogyan haltam meg, tehát térjünk vissza a beszélgetésre.

-Beszéltem hozzád - közöltem vele mire kitört belőle a nevetés. Tehát direkt nem válaszolt. Seggfej. De nem tudok rá haragudni, szeretem.

-Ne haragudj - nézett ezúttal komolyan és végül elkezdtünk beszélgetni arról, amiről szerettem volna. A nagy beszélgetés közben sikeresen beleléptem valamibe. Ott még oké, hogy valamibe. Lehet az vérrel keveredett mocsár, pókfosás, teljesen leszarom, na de futóhomokot minek baszott ide a jóisten? Mindegy, a lábam beleragadt az anyagba, és túl későn eszméltem fel, így már a bokám se volt kint a homokból, illetve erő híján kilépni se tudtam már a homok szorításából.

-Ez egész életem egyik legnagyobb félelme... Hogy elnyel a föld - mondtam elcsukló hangon... Végre Roland is felfogta hogy mi történik, és lélekjelenlétét megtartva gondolkodott egy terven. Már majdnem elért a mellemig a massza amikor Roland hirtelen minden megbeszélés nélkül odajött és kihúzott. A megkönnyebbülés, amit akkor éreztem, felülírhatatlan! Éppen hálámat fejeztem ki és szórtam Rolira a hetvenedik áldásomat amikor észrevettem, hogy térdig beleragadt az anyagba amiben előzőleg én voltam.

-JÉZUSOM NE - akadtam ki teljesen

-Nyugodj le - mosolygott Roli

-Hogy a rákba nyugodjak le? Meg fogsz halni!!

-Így igaz

-De neked kéne talpon maradni, sokkal erősebb vagy nálam!

-Nem hagyhatok veszni egy ilyen gyönyörű és jólelkű lányt

-Szemétség egyedül hagyni

-Szemétség magaddal foglalkozni amikor mindjárt meghalok

-Kérlek ne haragudj - térdeltem le és már pár könnycsepp is legördült az arcomon

-Nem haragszom. Hiszek benned.

-Szeretlek - motyogtam már könnyáradattal a szememben

-Tudom - vigyorgott aztán komolyra váltott - én is. Meg tudod csinálni! Szilvit itt hagytuk volna, meghalt volna. Te vagy innen a legtúlélőképesebb lány!

-KÉRLEK NE HAGYJ ITT - bőgtem és ezer megy egy könnycsepp gördült le az arcomon

-Meg tudod csinálni. Büszke vagyok rád. - mondta ki

-KÉRLEK NE HAGYJ EL NEM FOG SIKERÜLNI NAGYON SZERETLEK KÉRLEK NE MENJ EL - ordítottam miközben könnyeim literben folytak a földre, de a mondat második felét már csak a levegőnek kiabáltam. Roli elment.