Triblid és a Hibrid

1. Rész

Azota 1000 év telt el több országban és városban jártam azota. Ahogy meg fogadtam nem használom az erőm és vért is csak álatit iszok hetente kétszer a varázserőmet is hanyaglom csak a szagomat fedtem el vele a vérfarkas énemet meg nem aktiváltam mivel még nem öltem így az átváltozások sem akadályotnak a normális életben. Most újra New Orleans felé tartok hiányzot már a szülő városom. Évekel ez elött vetem egy házat a francia negyedben nem sokat tartozkodtam ott mivel a városba csak a falkám halála év fordulojára jötem. Mindig késő este és kora reggel már mentem is, hogy az itt lakoknak ne tünjön fel. Azt pletykálják az emberek, hogy szellem járta ennek köszönhetően nem is igen mentek be oda. Lasan megérkeztem majd ki pakoltam. Nem tarot sokáig, mert minden házam be van rendezve így csak azt a pár dolgot kelet el tenem ami minding nálam vanak. Miután kész letem el indultam a temetöbe, hogy el mondjam nekik, hogy ide költöztem és itt leszek mostantol mindig velük.
Olyankor mikor mesélek nekik olyan mint ha velem lenének. Anya mindig valami jó tanácsot adott régen apa meg bátoritott, hogy álljak a sarkamra és csináljam azt ami a helyes. Emlékszem mikor kicsi voltam és össze vesztem az oviban egy falkatag gyerekével azt mondta, hogy csak egy gyenge kislány vagyok és, hogy apám szégyenli, hogy lány örököse lett. Én persze sírva mentem haza anyám kérdezgetet, hogy mi a baj, sokáig nem akartam meg osztani vele. De azt mondta könyebb meg oldani a problémát ha el mondom valakinek és az segít. Miután el mondtam anyámnak az mondta hogy apám büszke rám és ő örült a legjobban, hogy lánya lehet el mesélte, hogy apám már akkor kis lányt akart mikor meg ismerkedtek még a nevemet is ki találta. Erre jobb kedvem lett de még mindig halotam a fejembe azt a mondatot, hogy egy gyenge síros kislány vagyok. Este vacsoránál apám rá kérdezet, hogy mi a gond neki is el mondtam mint anyának és azt is, hogy menyite zavar, hogy gyenge díros kislánynak neveztek újra el kezdtek pottyogni a könyeim apám oda jöt hozám és le töröltr a könyei és azt mondta:

-"Lányom van kétt mondás ezeket nagyon jegyezd meg és tartsd be! Az első az, hogy: Csak azok sírnak kiknek van szívük. A második: a sírás a gyengeség jele."

Elöször nem értetem, hogy miért mondta, hogy mind kettőt miért kel meg jegyeznem és be tartanom amikor a kettő üti egy mást idővel rá jöttem, hogy nem a sírás tesz minket gyengévé hanem aki vagy ami miatt sírunk, mert az fontos nekünk és az lesz a gyengénk mely az elenségeink ki használnak majd. Meg kellet tanulnom, hogy hogyan rejtsem el a gyenge pontom. De amikor a szüleimet és a falkámat le mészárolták nem bírtam tovább erősnek mutatni magam így az egy harmad részemnek köszönhetően ki van kapcsolva az érzelmeim. Amúgy végül a gyerek aki piszkált végül jó barátom lett szinte testvérem be láta, hogy a lányok is lehetnek erősek persze csak az után, hogy jól fejbe basztam egy vödör homokal.
Visza térve a szüleim sokat segítetek és ők tetek olyaná aki vagyok. Szüleim sírjához érve még több emlék jutott eszembe. A síra tetem a virágokat majd el meséltem mindent ami eben az egy évben történt és el mondtam, hogy vissza költözöm ide. Az után el mentem a legjobb barátom sírjához is neki is el meséltem mindent.

-Szia, miért ül egy ilyen fiatal lány egyedül egy temetőben?-jött mögülem egy hang.

-Lehet azért, mert nem a kortol függ, hogy mikkor vesztünk el egy szerettünket.

-Ki az a Ryan Smith?

-A legjobb barát aki a földön létezet.

-Mi történt?

-Roszkor volt rossz helyen. - mondtam és fel áltam - Szia Ryan majd még jövök.

-Nem akartalak meg zavarni nem kell el mened csak ki váncsi voltam, mert még nem látalak itt.

-Ne kérj bocsánatot nem miatad megyek el. Már mindent meg beszéltünk Ryanel.

-Akkor jó most jut eszembe én be sem mutatkoztam Elijha Mikaelson vagyok. - csokolt kezet.

-Tudom halotam már a Mikaelsonokrol. Én Emily Black vagyok. De ha nem haragszol meg én most haza megyek még sok dolgom van legyen szép napod. - köszöntem el.