Niall Horan

Nagyon fáradtan ébredtem. Tegnap hajnalban aludtunk el, most pedig a reggeli miatt tízkor fel kellett kelnünk. Azért hoztam el magammal Dhaliát is, mert azt hiszem az első este mondta, hogy Kalifornia is nagy álma. Na meg az elmúlt hetekben már eléggé megismertük egymást, és mondhatni totál belezúgtam. Nagyon jó a humora, és az enyémet is értékeli, ami nálam egyből betalált. Az első héten még szerénykedtünk, de aztán mindketten kibontakoztunk, és tényleg teljesen önmagunk vagyunk. Én írtam még egy dalt, Lia állandóan insta videókat mutogatott, és azon röhögtünk együtt...Sophie pedig...azt hiszem nagyon szereti Liát. Teljesen megbízik benne, és én ennek nagyon örülök.
-És van valami terv, vagy csak úgy elleszünk?-kérdezte az ágyon ülve.
-Hát...A Disneylandbe el szeretnélek vinni, de nem ma, mert ahoz már késő van...de ma elmehetünk a Giant Forestbe. Túrázni. Ha van kedved-magyaráztam.
-Aztaaa, oké-vigyorgott-Szeretek túrázni. Meg a Disney Landet is. Párizsban nyilván már voltam, de erre nagyon kíváncsi vagyok!-mondta lelkesen, és annyira örültem, hogy boldoggá tehetem.

Taxival mentünk el az erdőhöz, ahol óriási fák voltak. Nem értek hozzá, így fogalmam sincs milyen fák, és hogy hány évesek, stb., de baromi szép volt.
-Najó, erről a helyről miért nem hallottam még? Nagyon szép-nézett fel a fákra, és elindult a túraútvonalon.
-Hallod, Lia! Szerintem ez nem a patakhoz vezet. A fákon a jel egy...disznó...
-De-de! Azt írja a net, hogy pontosan erre van a patak. Jó fele jövünk.
Hát, nem mentünk jó felé. Sőt.
-Ó, basszus-kapta a szája elé a kezét Lia, és visszafojtott nevetéssel nézett rám-Niall...ez tényleg egy patak. Csak nem a mi patakunk. - És kitört belőle a röhögés. Értetlenül bámultam a rengeteg disznóra előttünk, akik nagy nyugalomban itták a vizet.
-Aha, szóval ez egy itató. Te milyen térképet nézel?-kérdeztem szórakozottan, mire Lia káromkodott egyet. Ezt nem igazán tudtam hova tenni, de aztán megláttam azt a kigyúrt embert, aki puskával a kezében, valamit kiabálva közeledett felénk.
-Niall! Niall?? Te vagy angol. Én nem értem mit mond. Mit mond?? -kérdezte hisztérikus állapotban, én pedig hunyorogva próbáltam kihallani a pasas hangját.
-Azt mondja fölöttük! Várj, nem...Fölettük? Mi van? Ó, megvan!!- találgattam-Ott vannak mögöttük. Ezt kiabálja.
Dhalia megfordult, és sikítva rohant el. Mögöttünk egy újabb csapat malac rohant. Vagyis épp felém rohant. Ordítva futottam Lia után, aki egy fa tövében állt. Én is odaértem, és együtt figyeltük, ahogyan a rengeteg malac fut. Csak azt nem tudtuk, miért.
-Te-szólt Lia.-Szerintem ezeket üldözi valami.
-Ja, szerintem is-néztem fúrán. És aztán megláttuk a mögöttük kúszó kígyót. Vagy mit. Mi azonnal elrohantunk, és messziről néztük, mi történik. A puskás csávó futitt oda a kígyóhoz, és rutinos mozdulattal lőtte le. Na nem ölte meg, csak valami altatót lőtt bele, így pedig bele tudta tenni a kígyót egy dobozba.
-Jó napot!-köszönt Dhalia, mire az ember (mint később kiderült: Dave) ránknézett.-Miért vannak itt sertések? - kérdezte, mire majdnem hangosan felröhögtem, de azért türtőztettem magam.
-Ez itt egy privát itató, ez a tanyám. Megvettem, még 5 éve.
-Oh, értem, elnézést, csak eltévedtünk az erdőben, és itt lyukadtunk ki-mondta, majd odanyújtotta a kezét-Dhalia vagyok.
Miután mindenki bemutatkozott, Dave elmondta, hogy sok itt a kígyó, de mindet visszajutattja a biztonságos övezetbe.
Miután elbűcsúztunk még túráztunk egy kicsit, de nem akartunk még egy hasonló incidenst elmentünk enni. Dhalia is szereti a hasát, habár annyira nem mint én. Aztán ő elment a mosdóba, én pedig felhívtam Harryt.
-Halló? - szólt bele.
-Szia, Harry. Itt vagyunk Kaliforniában, éppen eszünk. Figyelj. Arra gondoltam, hogy este elviszem a partra, és eléneklem neki.
-Hű. És ha nem úgy reagál?
-Hát, akkor legalább megpróbáltam.
-Hát, én mindenesetre drukkolok. Most mennem kell, mert készülök a koncertre, de majd utána hívj, hogy mi volt. Szia!
-Szia!-köszöntünk el. A dalt, amit el szeretnék énekelni, még októberben írtam. Úgymond egy levél, magamnak, a türelemnek, és talán Dhaliának is. De mivel ő volt a dalhoz a múzsám, muszáj neki is meghallgatnia. Akkor is, ha ebből rájön mit érzek.

Ahogy azt kitaláltam, elmentünk a tengerpartra, ahol estig elvoltunk. Ezt a helyet kevesen ismerik, nem egy híres hely, de annál szebb. Főleg a naplemente.
-Hé, Lia!-szóltam hevesen dobogó szívvel.-Van egy dal, amit szeretnék megmutatni.
-Oh, oké. Miről szól?-érdeklődött, de én kérdését figyelmen kívül hagyva felvettem a gitárom.
És belekezdtem.
Dear Patience! Can we share a drink, and let go all the pressure?
A háttérben a tenger hullámai adtak hangot, Dhalia pedig előre nézve figyelte a naplementét, miközben én csak gitároztam, és énekeltem a dalt. Végig az egekben volt a pulzusom, de azt hiszem ennyire jól még sohasem énekeltem semmit. Aztán befejeztem. Egy ideig csöndben ültünk, aztán végül Lia szólalt meg.
-Ez..szóval ez csodálatos volt.-mondta.-Nem muszáj elmondanod, mert elég személyesnek tűnt, de ez miről...k-kiről szól?-kérdezte félve.
-Ezt októberben írtam. Egy levél...a türelemnek. És nekem. És asszem neked is. Én még soha...nem is tudom. Tudod nagyon sok türelem kell, ha valakibe szerelmes vagy. Vagyis...nem igazán vagyok ebben jártas...Csak gondoltam...nem is tudom. Szóval sok türelem kell a szerelemhez. Írtam egy...egy levelet. Mert...nem igazán vagyok türelmes. Pedig próbáltam az lenni, de látod, megint lelőttem a poént, mivel elmondtam hogy neked is szól...-dadogtam össze-vissza, mivel Lia nem szólalt meg, és nemtudom ilyenkor mit kéne tennem.-Nem tudom mit kéne mondanom, azt hiszem a dal mindent elárul...-tettem hozzá, aztán félve oldalra pillantottam. Dhalia komoly arccal nézett, de láttam hogy jól szórakozik. Aztán megcsókolt. Mármint szó szerint közelebb hajolt, megfogta az arcom, és megcsókolt. A szemébe nézve felálltam, és őt is felhúzva, a derekát mefogta magamhoz rántottam, és én is megcsókoltam.
-Asszem, hogy ezt hívják úgy, hogy "kaliforniai álom" -mondta nevetve, aztán a kezemet megfogva lerántott a homokba, és a naplementét bámulva a vállamra hajtotta a fejét, én pedig átkaroltam a vállát, és a tengert hallgatva csak annyit mondtam:
-Ja, de végre nem csak álom.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Jul 17, 2021 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Still-Niall HoranWhere stories live. Discover now