Danmei novellák

Csábítás (MoShang 18+)

A démonok megbeszélésén minden fontos démon jelen volt. Egy ilyen helyen mindig fontos volt a külső és, hogy ki hol helyezkedett el. Ha valaki közel volt a királyhoz az annál magasabb ranglétrán volt, kivéve ha csak feketét hordott mert az jelezte, hogy csupán egy szolgáló. 

Azonban volt egy valaki, aki az átlagosnál is közelebb volt a királyhoz. Shang Qinghua. Ő volt az egyetlen ember a megbeszélésen, s egyben az egyetlen aki szó szerint ott ülhetett a király jobb oldalán, és szintén az egyetlen aki egy nagyobb ijedségben az erős, izmost felkarjába karolhatott. Shang Qinghua viszont a következő megbeszélésen más volt. 

Az ember haja szokatlanul ki volt engedve, ezzel hosszú, mogyoró barna haja lágyan omlott háztára és vállára, néha pedig egy-egy kósza hajtincs a szemébe hullott amit gyakran elfújt onnan, vagy karcsú ujjaival elsimította onnan. 

Mindemellett a kiállása sem volt bátortalan, egyenesen kihúzta magát, miközben ajkai egy lágy mosolyra húzta, kezeiben tekercseket tartva. Ruhája is szokatlan volt. Kicsit feltűrte -talán a meleg miatt- de senki sem tudta le venni róla a szemeit, főleg nem a király. Jól látta az ember vádliját, vékony bokáját amit egy kézzel is körbe ér. Mobei-jun csak nehezen tudta elmozdítani  tekintetét férjéről hiszen jól tudta miért csinálta ezt. Viszont nem akarta könnyen megadni neki azt az örömet, hogy terve mennyire sikerült. Legszívesebben oda menne hozzá az asztalra döntené és minden démonnak megmutatná, hogy ez az apró ember az ő tulajdona. De Mobei-jun most erőt vett magán és megesküdött magában, hogy Shang Qinghua megbánja még ezt amint saját hálószobájukba érnek. 

Shang Qinghua azonban úgy tűnik nem csak ennyivel készült. 

A tárgyalás folyamán sokszor nézett királyára, s olyankor azok a vékony, puhának tűnő ajkak egy csábító mosolyra nyíltak, nyelvével pedig megnyalta majd elfordult mintha mi sem történt volna. Mobei-jun pedig ezzel alig várta, hogy végre vége legyen a megbeszélésnek.

Mobei-jun nem sokat tudott az emberekről, az emberi dolgokról és annak működéséről, néha bele is zavarodik. És néha nem érti, hogy férje néha miért olyan bátor, de utána pedig olyan félénk lesz, mint egy apró kisállat aki attól tart, hogy felfalják. 

-Ne mocorogj.-morogta Mobei-jun az alatta fekvőnek, aki minden erejével azon volt, hogy elrejtse pirosodó arcát. A király viszont valamiért szerette nézni azt a pirospozsgás arcot, s azon volt, hogy még többször és többször kiváltsa belőle ezt a reakciót, még ha utána is tényleg még félénkebb lesz embere. 

Mobei-jun kezei Qinghua vékony ruhája alá kúszik, végig simítja mellkasát, majd vékony csípőjét amibe aztán bele vájja körmeit. Qinghua felszisszen, szorosan behunyja szemeit, ami miatt azonban minden érintés és simogatás sokkal intenzívebben hatott. Qinghua nyöszörgött, nyilvánvalóan elégedetlenül. A csípője enyhén megemelkedett, majd visszatette, néha körözött vele párat, egyszóval, a mocorgás nem hagyott alább, ezzel pedig az alatta lévő prémes köpeny már gyűrött volt, a fehér lepedővel együtt. Mobei-jun már rászólt volna, hogy hagyja abba, sokkal erélyesebben, de tudta azzal megijesztené félénk férjét. 

Fejét a nyakába fúrta és egy mély levegőt vett, hogy magába szívja embere tinta illatát. Régebben utálta ezt az illatot, de mára ez a kedvence, megunhatatlan. Qinghua egy nagyobb, elégedetlen hangot adott ki száján, emelkedő férfiasságát Mobei-jun alhasának nyomva. Mobei-jun élesen beszívva a levegőt hajol el nyakától és néz végig rajta. A ruha még félig rajta volt, látni lehetett fehér bőrét kipirultan, s fel-le emelkedő mellkasát, és az azon elhelyezkedő két mellbimbót. Tovább legeltetve rajta szemeit meglátta azokat a kék-zöld és lila árnyalatokban megtalálható foltokat, amik szintén arról árulkodnak kihez is tartozik Shang Qinghua. Szemeit végül a két vékony lábon ragadt meg, néhol ott is látni lehetett lila foltokat. Mobei-jun gyakran megszorította azokat a lábakat amikor közel járt az orgazmushoz.