Tárd ki a szárnyad és szállj a magasba!

A szívben dúló vihar 2. rész

~ Hawks pov. ~

Nagyon megrémültem Endeavor tekintetétől, mikor elsütöttem a poénomat, így jobbnak láttam menekülőre fogni, de sajnos nem voltam elég gyors és a nappali közepén elkapott. Valahogy elvesztettem az egyensúlyomat és elkezdtem zuhanni a dohányzó asztal sarka felé, viszont ami még rosszabb, hogy magammal rántottam Endeavor-t is, így ha rám esik a biztos halál vár rám. Ennek tudatában becsuktam szemem és vártam a fejembe nyilalló fájdalmat vagy inkább az üres és hideg feketeséget, ami lelkemre vár a túlvilágon. Egy nagy csattanást hallottam, de meglepetésemre a fejem, nem az asztal sarkán landolt, hanem egy kemény mellkason, miközben egy meleg kéz tartott tarkómnál fogva. Orromba szantálfa mámorító illata kúszott. Nem mertem kinyitni a szemem, mert féltem ha megteszem egy kórházi ágyon ébredek és egy csinos nővérke közli velem, hogy az esésem következtében kómába estem és ezt az egészet csak álmodtam.

Merengésemet heves szívdobogás szakította meg. Lassan kinyitottam a szemem, és egy fekete pamut pólóval találtam magam szemben, illetve egy kéz még mindig a tarkómnál fogva szorított a puha anyaghoz. Gyorsan felmértem a helyzetet. Én az asztal előtt ülök, miközben a tűz isten felettem térdel és szorít magához. Arcomba szaladt a vér a gondolatra, hogy leghőbb vágyam végre teljesül. A szerelmem a karjában tart!

Kicsit megemeltem a fejem, és láttam, hogy Endeavor tágra nyílt szemekkel támaszkodik az asztalon és csak maga elé néz. Kissé kapkodva veszi a levegőt. Szóval ez volt a csattanás... Ahogy megtámaszkodott az asztalon akkor a tenyerének hangját hallottam. Mélyen beszívtam a mámorító illatot és kezeim maguktól mozdultak, már majdnem elérték a céljukat, hogy körbe fonják a felettem térdelő férfi nyakát, mikor hirtelen elengedett és felállt, majd rám sem nézve elindult némán a szobájába. A folyosó előtt viszont megtorpant.

- Én főztem, te mosogatsz! - adta ki az utasítást, majd haladt tovább célja felé. Én tátott szájjal figyeltem távolodó alakját. Jó ideig tartott mire felfogtam, mit is mondott ugyanis megfagyva a mozdulatba, karjaimat emelve ültem egy helyben. Mire feleszméltem már sötét volt az utcán és nyár lévén későn sötétedik. Felálltam a helyemről, leszedtem az asztal, mikor észre vettem, hogy Endeavor ott hagyta a telefonját.

Komótosan raktam el a maradék ételt a hűtőbe és mosogattam el az edényeket. Körülbelül egy órába telt, mire mindennel végeztem. Ránéztem az órára ami este tíz órát mutatott. Felvettem a telefont az asztalról, majd elindultam a vendégszoba irányába.

Az ajtó előtt állva kicsit tétováztam, majd halkan bekopogtam. Mikor nem kaptam választ lassan résnyire nyitottam az ajtót és belestem rajta. Szerelmem az ágyon feküdt az oldalán betakarózva és egyenletesen vette a levegőt. Én halkan beléptem a szobába, majd leraktam a kis készüléket az éjjeli szekrényre. Elindultam kifelé, de mikor ránéztem a halkan szuszogó férfira rajta maradt a tekintetem. Elfelejtette behúzni a sötétítő függönyt, így az utca fényei haloványan megvilágították a szobát.

- Köszönöm, hogy megmentettél... - suttogtam alig hallhatóan, majd amilyen csendben jöttem olyan csendben távoztam a szobából, magam után behúzva halkan az ajtót. Saját hálóm felé vettem az irányt és azon gondolkoztam, hogy holnap milyen fáradt leszek, mert a történtek után tuti nem fogok tudni aludni... Viszont nagyot tévedtem... Amint beléptem a szobámba és lefeküdtem az ágyra magamra húzva hatalmas kétszemélyes takarómat, azonnal elnyomott az álom.

Másnap reggel finom illatra ébredtem. Kávé és még valami sós, nem igazán tudtam beazonosítani az illatot, de kikeltem az ágyból és kómás fejjel sétáltam ki a nappaliba, majd a konyhában megpillantottam Endeavor-t, aki még mindig a pizsamájában nekem háttal állt és talán szeletelt valamit, a főzőlapon egy serpenyőben valami éppen sült, aminek nagyon jó illata volt.