Tárd ki a szárnyad és szállj a magasba!

Tüzes vágyakozás

~ Endeavor pov. ~

Miután lettem a Szárnyast a hotelnél, megvártam míg bemegy végül én is útnak indultam. A plázába mentem, hogy bevásároljak, ugyanis az jó, hogy holnap este pizzát rendelünk, amit bevallok őszintén nem nagyon szeretek, de napközben is ennem kell valamit, plusz Keigo-t ismerve nem visz magával ebédnek valót a munkába, így ma mindenképpen főznöm kell, amit elvihetek.

A hatalmas épület ormótlanul magasodott fölém. Sosem értettem a modern építészetet, de elvileg a színes és aránytalan épületek feldobják az utcákat. Nos nekem konkrétan hányingerem volt az ilyenektől. Jobban szeretem a régies letisztult formákat és építészeti remekműveket.

Ahogy beléptem a Plázába, a tömeg szinte magával ragadott, amire nem igazán számítottam, ugyanis nem elég, hogy hétköznap van, de reggel is, mikor az embereknek dolgoznia kéne. Magam mögött hagyva nem tetszésemet az élelmiszer bolt irányába vettem utam, ám figyelmem megakadt egy ékszer üzlet kirakatán. Az üvegfal előtt állva figyeltem az egyik portékát, mely egy medál volt. Első ránézésre egynek tűnt, de jobban megnézve két külön karika volt rajta ezzel sejtetve, hogy szét lehet szedni és külön nyakláncot bele fűzni. Mire észbe kaptam, már az üzletben voltam és az eladó kedvesen mosolygott rám.

- Üdvözlöm! Miben segíthetek? – tette fel az egy millió yen-es kérdést. Köszönés gyanánt, csak bólintottam felé majd a kirakatban díszelgő megmunkált fémdarabra mutattam.

- Megnézhetném azt a medált? – kérdeztem kissé berekedve. Magam sem értettem hangom elmenetelének okát, de nem is zavart nagyon. Az eladó úgy tett, mintha nem vette volna észre, majd lágy mosollyal az arcán indult meg a kirakat felé, és vette el az általam kívánt ékszert, vissza sétált a pult mögé és egy selyem párnára helyezte a fém színű tárgyat.

- Ez a darab igen értékes. Platinából készült. – nézett rám az őszülő hajú férfi. Nem voltam otthon, az ékszerek terén, de azt még én is tudtam, hogy a platina nagyon drága, viszont nem tudtam levenni szemeimet a kis medálról.

- Ketté szedhető? – kérdeztem a kis mintát figyelve, mikor a férfi ketté szedte azt. – Két láncot kérnék még hozzá, illetve azt ékszerdobozba csomagolja kérem. – mutattam a medál egyik felére, majd a zsebemből elővettem a tárcámat.

- Milyen színű dobozkát kér hozzá? Illetve milyen láncokat? – pakolta ki elém a kis tartókat és néhány vékony fém zsinórhoz hasonlító darabot, hogy válasszak.

- Ha a medál Platina, akkor a lánc is legyen az. – gondolkoztam hangosan, mire négy fajtát el is rakott. Hawks férfi, és én is az vagyok így a női láncok kilőve. Végig néztem a pulton maradtakon és végül egy vékonyabb és egy vastagabb darab mellet maradtam. A férfi befűzte a medálokat, míg én a dobozok között válogattam. Egy arany színű mellett döntöttem, majd az eladó kedves mosollyal az arcán elrakta a két kis ékszert. Beütötte a gépbe, majd miután a vaskos összeget kifizettem át adta a kis szatyrot.

- Tudja ebből csak ez az egy van. És ez is már évek óta porosodik kint a kirakatba. Sok párocska jár erre, de eddig még egyikük sem látta meg azt, amit a készítő. Mindenki hitetlenkedve nézte a medált, mert ez a két motívum, mint ég és föld. Viszont nagy örömömre szolgál, hogy ön uram végre meglátta ennek a jelentőségét. – mosolygott tovább, mire nekem is mosolyra görbült az ajkam.

- Köszönöm és viszlát. – búcsúztam el majd kiléptem az üzletből és eredeti célom felé vettem az irányt.

A bevásárlással szerencsére gyorsan végeztem így nem kellett az egyre sűrűsödő tömegen átvágnom. Mikor leértem a parkolóba beszálltam a kocsimba és ismét elő vettem a két kis dobozkát. Az egyik egy selymes anyagú arany színű a másik viszont egy karton doboz volt. végig futtattam tekintetem a medálokon és megértettem az eladó mondandóját. A két motívum egyáltalán nem illet egymáshoz és külön-külön is megállták helyüket, de ilyenkor olyanok voltak, mint egy magára hagyott csecsemő. Szomorú és magányos, de amint össze pattintották őket egy egésszé váltak és különös hangulatot árasztottak magukból. Elmosolyodtam és csak figyeltem a két ékszert. Mikor észbe kaptam kissé elszörnyülködtem magamon, hisz pont úgy viselkedek mint, egy szerelmes félnótás, aki élete párjának vett egy ajándékot, nem sejtve, hogy az asszony épp egy másik férfival hempereg hitvesi ágyukban. Mégis mi a franc ütött belém?! Én nem ilyen vagyok! Ezzel a gondolattal raktam el a két kis dobozt, majd indítottam el az autót.