Tárd ki a szárnyad és szállj a magasba!

Sértett vad

~ Endeavor pov. ~

Némán meredtem magam elé, már a vonaton ültem és hazafelé tartottam. Kezemben az újság, amiben megírták, hogy Rei az egyik orvosával csalt meg. Elolvastam a cikket és rohadtul nem tetszett a tartalma. Sosem szerettem a feleségemet ez tény, sokat bántottam ez is tény, de bassza meg a rohadt élet én majnem húsz éven keresztül kibaszottul hű voltam hozzá, ő meg félrekefél az első adandó alkalommal?! Kinyírom, tuti, hogy kitekerem a nyakát, de előtte végig fogja nézni, ahogy szénné égetem azt a faszt akivel megcsalt! Ökölbe szorítottam a kezem és a benne lévő újság két oldalt meggyűrődött. Akta táskámból kivettem a telefonomat, majd ránéztem a képernyőre, sötét... Próbáltam feloldani a billentyű zárat, nem sikerült... Ki van kapcsolva... Valószínűleg lemerült...

- Akkor baszódj meg! - húztam fel magam még jobban mire tűz jelent meg kezemben, ami megolvasztotta a telefont. Na most már nem is lesz jó! Vehetek új telefont! Fasza! Gratulálok Enji, nem elég, hogy megcsaltak még tönkre is teszed a telefonodat.... Idegesen hajtottam hátra a fejemet és csuktam be a szememet. Bár ne tettem volna, ugyanis elmémben egy arany színű szempárt látok, majd az előző nap esti jelenet rémlett fel, ahogy a puha szőke tincsek közé túrok és úgy szorítom mellkasomhoz a fejét.... Haragom elkezdett csökkenni, vérszomjam megszűnt ugyan, de a mérhetetlen feszítés a mellkasomban még meg van. Mi a fasz?! Miért nyugodtam le ettől? És ami jobb kérdés, miért jutott eszembe?! Szemeim kipattantak és elhajítottam a megrongált készüléket. Arcomat kezembe temettem és ujjaim közül néztem a vonat padlóját. Mi a franc történik velem?!

Az út további részében próbáltam lenyugodni, sikertelenül. Miután leszálltam a vonatról első megállóm egy telefonos szaküzlet volt, ahol vettem egy új készüléket, szerencsére a sim kártya nem olvadt szarrá, így nem sok minden veszett el az előző telefonból. Képek nagyon nem voltak rajta, csak a névjegyek amik fontosabbak voltak, a naptáram szerencsére online működik, így miután beléptem a fiókomba minden bejegyzés vissza került a helyére.

Miután mindent amit lehetett helyre állítottam az új készüléken elindultam az én "drága kicsi" feleségemhez, hogy "megbeszéljük" a történteket.

Mikor beléptem a kórházba az orvosok és a nővérek próbáltak megállítani, de én törhetetlenül haladtam célom felé, és mikor megálltam az ajtó előtt, jókedvű nevetést hallottam. A gyerekek hangja szűrődött ki az ajtó mögül. Megpróbáltam nem túl agresszívan betörni az ajtót, de minden igyekezetem ellenére, négy ijedt számpár nézett rám a szobából, mikor beléptem. Amint megláttam Rei-t a harag ismét forrni kezdett bennem.

- Kifelé kölykök! - szűrtem haragosan fogaim között a szavakat.

- A... apa... - dadogta Fuyumi, mire ismét össze gyűrtem a kezembe tartott újságot.

- AZT MONDTAM KIFELÉ! - üvöltöttem immáron, mire mind a négyen összerezzentek. Nem mertek egyedül hagyni az anyjukkal, de rettegtek is tőlem. Végül a három gyerek kiment a szobából, becsuktam az ajtót, és a feleségem kezébe adtam az újságot. Ő rettegő tekintettel nézett rám, majd lenézett a napilapra, és halál félelem jelent meg arcán, szemei kikerekedtek, egyik kezét szája elé emelte. - Szóval igaz... - ismét csak sziszegtem.

- E... E... Enji, é...é...én... - dadogott a félelemtől.

- Leszarom Rei! Ennek lett volna egy sokkal barátságosabb módja is! - mutattam az újságra. Próbáltam nyugalmat erőltetni magamra, de nem sikerült.

- K... k... kérlek... - nem tudott magából mást kipréselni, mire akkorát vágtam a mellettem lévő asztalra, hogy azt hittem menten ketté törik. Rei összerezzent félelmében, és szája elé emelte kezeit. Némán kezdett zokogni.