Tárd ki a szárnyad és szállj a magasba!

Az utazás kezdete.

~Endeavor pov.~

Miután Aizawa elmondta, hogy mi is lesz a kollégiumban mindkét hős felállt és meghajolva kért bocsánatot a kellemetlenségekért. Én csak bólintottam, hogy nincs semmi, baj bár nem tetszésemnek hangot adtam.

- Nem igazán szeretném Shoto-t elengedni a kollégiumba, bár az igazat bevallva, nincs másik iskola, ahova szívesen járatnám. Így konkrétan nincs választásom, illetve a fiam is a UA berkein belül szeretné folytatni tanulmányait... - mondtam majd a fekete hajú tanár elé csúsztattam a beleegyező nyilatkozatot. Aizawa csak bólintott, majd elvette a papírt és mappájába fűzte azt.

- Todoroki fiam bármikor elhagyhatja a kollégiumot egy profi hős kíséretében illetve az igazgató engedélyével.- szólt közbe Toshinori. - Az anyját is bármikor meglátogathatja, és haza is jöhet ha úgy van.

- Ennek igazán örülök. - mondtam mellkasom előtt keresztbe tett kezekkel, majd a szőke férfire fordítottam tekintetem. - Igazán szánalmasan festesz All Might.... - jegyeztem meg.

- Sajnos minden erőm elfogyott...- vakarta meg tarkóját - emiatt az izmos alakomat már egy percig sem tudom fenntartani.

Szemem előtt a régi osztálytársam képe jelent meg, az izmos alakjával és a bamba vigyorával. Mindig azt hajtogatta, hogy ő lesz a Béke szimbóluma, és a célját el is érte. Nagy csapás az egész világ számára, hogy vissza vonult...

- Hogy vehetném át a helyedet ilyen becstelen módon? - suttogtam szinte magamnak, de Toshinori meghallotta a kérdést és szomorúan nézett rám.

- Erre sajnos magadtól kell rájönnöd, de nekem szerencsém volt, mert te voltál a kettes számú hős, és tudtam, hogy ha kell a segítségemre sietsz. Nekem ez adott támaszt mindig is... Senki sem lehet első számú ha nincs mögötte egy erős kettes számú aki támogatja őt, mert csúcson lenni egyedül nagyon megterhelő, és lehet hogy te csak egy akadálynak láttál, amit meg kell ugranod, de nekem egy nagyon jó barátom vagy, akire tudom, hogy számíthatok bármi is történjék. -mosolygott rám kedvesen és a szívem gyorsabban kezdett verni. Mi a fene történik velem? Miért zakatol a szívem, és miért vágyok arra, hogy felálljak és erősen magamhoz szorítsam?

Én is elmosolyodtam, ugyan a kérdésemre nem tudott válaszolni, de amit mondott elég volt ahhoz, hogy tudjam mit kell tennem a továbbiakban. Felálltam és kikísértem őket az ajtóig, majd elbúcsúztunk és beszálltak az autóba. Miután elhajtottak a következő diák családjához vissza mentem a házba és a dolgozó szobában foglaltam helyet. Gondolkozni kezdtem, hogy hogyan tovább, gondolat menetemet egy halk kopogás zavarta meg.

- Gyere! - szóltam ki, mire Shoto jött be a szobába.

- Mi történt apa? - kérdezte kíváncsian.

- Megbeszéltünk mindent, a megfelelő engedélyekkel és egy profi hős kíséretében meglátogathatod az édesanyádat bármikor, hosszabb szünetek alatt minden diák haza térhet. - mondtam neki a papírokat rendezgetve az asztalon, majd egy kis füzetet adtam át a fiamnak. - Ez a kollégium szabályzata, olvasd át és tartsd be mindet. Bár a szabályok azért vannak, hogy áthágják őket... Te lehetőleg kerüld az ilyesmit! - néztem rá végül szigorúan. Tudom, hogy a kérdése nem erre vonatkozott, de remélem nem firtatja tovább.

- Tudod, hogy nem erre értettem. - vette át végül a füzetet, majd sarkon fordult és távozott a szobából.

Miután becsukódott az ajtó kezeimet tarkómra szorítva könyököltem az asztalon. Ha én vagyok az első számú hős akkor a harmadik lett a kettes számú az-az Hawks... Az a fiatal kölyök mindig is az idegeimre ment, de Toshinori-nak igaza van szükségem van rá, hogy ismét megerősítsük az emberek hősökbe vetett bizalmát. Az lenne a legjobb, ha párnapra elmennék hozzá, és megismerkednék vele.

Erre a gondolatra álltam fel az asztalomtól és kezdtem meg a készülődést az utazásra. Első dolgom az volt, hogy szóltam Fuyumi-nak, hogy holnap elutazom és egy hétig nem leszek itthon, majd bementem az ügynökségre és ott is mindent elintéztem, hogy ne legyen probléma. Miután mindennel végeztem haza mentem, ahol már a kész vacsora fogadott, így egyből kezet mostam és leültünk enni. Szerencsére egyik gyermekem sem firtatta változásom és utazásom okát, így csendben elfogyasztottuk az ételt és mindenki ment a maga útjára. Én bepakoltam a bőröndömbe és lefoglaltam a jegyet a másnapra, majd lefeküdtem aludni.

Reggel korán keltem és kimentem vasút állomásra, Fuyumi csinált nekem reggelit és pakolt rágcsálni valót is, bár nem értem miért hisz tudja, hogy az ilyeneket nem igazán szeretem, de azért egy táskára való Chipset, gumicukrot, csokoládét és egyéb nasit nyomott a kezembe. Én elő vettem kedvenc könyvemet és olvasni kezdtem. Körülbelül egy óra volt az út és mikor leszálltam a vonatról keresni kezdtem a szárnyas hőst, már kezdtem volna ideges lenni, hogy hogy lehet annyira idióta, hogy nem jött ki elém, mikor eszembe jutott... Tegnap minden elintéztem kivéve Hawks-ot. Ugyan is nem hívtam fel, hogy idejövök, de ami még rosszabb szállást sem foglaltam magamnak. A felismerés miatt teljesen lesokkoltam. Én a nagy Todoroki Enji hogy lehettem ekkora balfasz, hogy nem foglaltam szállást magam és még csak fel sem hívtam azt, aki miatt ide utaztam, hogy egyáltalán jó e neki ez a hét?!

Így hát elindultam Hawks ügynökségére, de útközben láttam, hogy néhány bankrabló megkísérel kirabolni egy bankot. Még szerencse, hogy eleve a jelmezembe jöttem így csak levettem magamról a melegítőt és a felsőt amit felvettem a jelmez fölé, beizzítottam tüzemet és máris megállítottam a gonosztevőket, szerencsére az akció közben a táskáimat nem vitték el így mikor vissza tértem kiindulási pontomra minden megvolt, csak valaki volt olyan kedves és beállította a fal mellé, hogy ne legyen útba a járókelőknek. Átnéztem mindent, tényleg szerencsém volt semmi sem hiányzott, majd folytattam utamat. Elővettem a telefonomat és felhívtam Hawks-ot.

- Hawks... - hallottam meg unott hangját, mikor végre a sokadik csengés után felvette a rohadt telefont.

- Endeavor vagyok..... - kezdtem volna mire fülsüketítő süvítést hallottam a telefon másik felén, elemeltem a fülemtől és egy pár másodperc múlva láttam, ahogy a vörös szárnyas hős zuhanó repülésben kapja el a telefonját körülbelül egy méterrel az előtt, hogy a földre csapódott volna a kis készülék, majd az én telefonomban a jól ismert pittyegés hallatszott, ami azt jelentette, hogy letették a vonal túlsó végén a telefont...

- Bassza meg!! - kiáltott fel mérgesem, amire minden ember őt nézte. Én mögé lépkedtem és mellkasom előtt keresztbe font karokkal néztem rá.

- Már nem azért, de hogy mered rám baszni a telefont?!- emeltem meg a hangom, mire megdermedt, majd kistányér nagyságúra tágult szemekkel fordult felém.

-E...Endeavor... - nyögte ki a nevemet remegve.

- Ne nézz úgy mintha egy szellemet látnál... - néztem rá még mindig mérgesen amiért rám tette a telefont, majd egy mély levegőt véve mondtam tovább mondandómat. - Miattad jöttem ide, mivel te vagy a kettes számú hős ezért azt reméltem, hogy kicsit jobban megismerhetnénk egymást... Sajnálom tegnap értesítenem kellett volna téged erről, de teljesen kiment a fejemből, ahogy a szállás foglalás is...

________________________________________________________________________________

Bocsi tudom, hogy a sztori maga nem sokat haladt ezzel a résszel, de muszáj volt egy kicsit vissza nyúlnom az első fejezethez, hogy a későbbiekben mindent értsetek. És igen a mai nap két részt is kaptok... Ha lesz még kedvem lehet megírom a következő részt is.

Remélem tetszett, jó olvasást.