IV./9. Neville és a leányanya frigye

311 26 9
                                    

Brinának esélye sem volt elfelejteni a tegnapi kálváriát. Mikor másnap reggel belépett a nagyterembe, mindenki őt bámulta. Viszont ez nem olyasféle bámulás volt, mint a bálon. Nem ám, erről a bámulásról üvöltött, hogy mindenki tud valamiről, amit egyáltalán nem osztott meg velük. Félve ült le a Mardekár asztalához, az elkerekedett szemmel figyelő diákok közé. 

- Először is: nem tudjuk honnan tudta meg, mert mi hallgattunk, mint a sír - kezdett bele Pansy, miközben Millicent gyászos arccal nyújtotta át Brinának az aznapi Reggeli Prófétát. 


SABRINA DURSLEY, A GYEREKANYA 

Az idei Trimágus Tusán a nemzetközi máguskapcsolatok megerősítése túlságosan is nagy sikerrel zajlott le a Roxfort és a Durmstrang Varázslóképző Szakiskolák közt. Sabrina Dursley, a Roxfort mindössze tizennégy éves bajnoka gyermeket vár! Megbízható forrásokból tudjuk, hogy a gyermek apja pedig nem más, mint a Durmstrang versenyzője, Lucien Lancov. Értesüléseink szerint Lucien nem vállalta fel az apaságot. Szégyen, hogy azon kívül, hogy nem gondoskodott a biztonságos együttlétről, még egyedül is akarta hagyni a lányt egy ekkora teherrel! 

Neville Longbottom, a Roxfort másik bajnoka viszont a durmstrangos diák helyett is teljes mellszélességgel támogatja Sabrinát. Bizalmas forrásunkból tudjuk, hogy nemsokára feleségül veszi a lányt, hogy ne egyedül kelljen felnevelnie Sabrinának a kicsit. Vajon köze lehet eme döntésének ahhoz, hogy saját szülei korai és tragikus halált haltak, s emiatt a gyengédség és megértő figyelem kínzó hiányától szenvedve mielőbb családot akar alapítani? Reméljük, hogy Neville hűséges és szerető társra lelt a mugli származású Sabrian Dursley mellett, és a frissen alapított családja meggyógyítja a fiú érzelmi megrázkódtatásait. 

Természetesen az "Egyedülálló Tiniboszik Egyesülete", röviden ETE önkéntesei már hajnalban elkezdtek aláírásokat gyűjteni országszerte, hogy petíciót nyújthassanak be a Mágiaügyi Minisztériumba, Lucien Lancov beperelése érdekében. 

Mindannyian támogatjuk Sabrinát, és persze Neville-t, akik biztosan csodálatos szülők lesznek!

 Sabrina Dursley látnoki képességekkel bír? A leányanya előző interjúnkban azt nyilatkozta, ,,három hete egy fasszal álmodik". Vajon megjósolta volna a gyermekáldást? Sybill Trelawney-val erről folytattunk beszélgetést, amelyet a 7. oldalon olvashatnak el...


- A mindenit, ennek a Rita Vitrolnak aztán van képzelőereje..! - csukta össze az újságot Brina.

- És ez még semmi ahhoz a cikkhez képest, amit Trelawney-val csinált - vágta rá Pansy. 

- Köszönöm szépen, de ma tudtam meg, hogy gyerekem lesz, ráadásul feleségül megyek a legjobb barátomhoz. Ha meg kell tudnom, hogy még jósnő is vagyok, akkor szerintem el fogok ájulni... - sóhajtotta Brina. 

Azonban nem volt sok nyugta, ugyanis Adolf zúgott el a feje felett, nagy csattanással belezuhanva a müzlis tálba. Brina félve vette ki a csőréből a levelet, számítva rá, hogy most jön a hír anyjától, hogy küldi a nőgyógyászt, vagy esetleg egy fejmosás Vernontól. De nem talált, ugyanis a megszólításból egyből rájött, hogy ez bizony a harmadik szülője lesz:


Kedves Drága Egyetlen Lányom!

Tudsz titkot tartani?Où les histoires vivent. Découvrez maintenant