Együtt, Veled, Nélküked/Lando Norris ff./BEFEJEZETT

első

-Rella kész vagy?-kopogott be apa a fürdőszoba ajtaján-El fogunk késni!-figyelmeztetett, ami egyébként felesleges volt, mert egyáltalán nem voltunk késésben.

-Egy pillanat!-válaszoltam fogmosás közben, de valószínű nem hallotta, mivel ismét a nevemet kiabálta.-Jövök már!-kiáltottam ezúttal én is. Még utóljára átfésültem a barna, hosszú, enyhén hullámos hajamat, majd megigazítottam a farmerszoknyámat, és a Mclarenes egyenpólót, amit még apa adott nekem.

-Kész vagy?-léptem ki a fürdőből, és majdnem felbuktam a kikészített bőröndjeinkben. Szép is lenne egy csonttöréssel indítani az utazást.

-Megvagyok!-csatlakozott hozzám az előszobába apa.

-Minden megvan?-pillantottam körbe, mire ő egy bizonytalan bólintással válaszolt.-Pénztárca, iratok, zokni?-soroltam fel pár alap dolgot. Hiába, hogy apa szinte minden második héten a világ különböző pontjaira utazik, még mindig képes kifelejteni a legfontosabbakat. Tavaly például, az Orosz nagydíjra egyetlen zoknit sem vitt, de volt már olyan, hogy itthonhagyta a töltőjét, a fogkeféjét, és a szemüvegét is.

Még egyszer utóljára végignéztünk a kis lakáson, majd elkezdtük kivinni a négy jól megpakolt táskát a panel lakásunk elé, a folyosóra. És míg én meghívtam a liftet, apa bezárta az ajtót.

-Ugye mindenhol lekapcsoltuk a villanyt?-kérdezte, mikor már javában úton voltunk a reptérre, és esélyünk sem volt visszafordulni.

-Én biztos, hogy mindenhol lekapcsoltam!-tettem magam elé védekezően a kezemet-Te?

-Én is. Vagyis remélem!-tette hozzá, majd közösen megegyeztünk, hogy biztos lekapcsoltunk. Az kéne még, hogy mire hazajövünk a villanyszámlánk az egekbe szalad.

-Írtál anyádnak?-kérdezte

-Nem, írjak neki?-kérdeztem vissza rezzenéstelen arcal

-Igen! Írd meg, hogy elindultunk, meg azt is, hogy hívjon, ha ráér! Ja! És ne felejtsd megkérdezni, hogy hogy van?-utasított

-Úgyse válaszol! Szokásához híven küld egy videót és váratlanul megjelenik valahol!-forgattam meg a szememet, miközben az üzenetet írtam. Az előző négy alkalommal küldöttekre se reagált, pedig az egyikben épp azt újságoltam, hogy az utolsó vizsgámon is sikeresen átmentem.

-Rella!-szólt rám apa-Anyád elfolglalt!

-Te is sokszor utazol mégis szánsz rám időt!-csattantam fel. Igazam volt és ezt apa is jól tudta. Anya évek óta felénk se néz. Ha nem jelenne meg kisebb nagyobb időközönként pár napra, simán el is felejteném.-Bocsi! Most inkább hanyagoljuk ezt a témát!-mondtam, mire apa egyetértően bólitott.

Sosem értettem miért nem váltak még el. Nem is beszélünk és még a kedvenc színemmel sincs tisztában. Azt sem tudja hány cukorral issza a kávéját a férje, vagy hogy mi a kedvenc kajája. Még mindig abban a tudatban van, hogy a rizseshús a kedvence. Pedig apa már ki nem állhatja. Én már biztos megtettem volna, hiszen ismerem anyámat, és tudom, hogy közben csalja is apát. Aztán amikor meg hazajön, úgy tesz mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és tökéletes család lennénk.

Ja persze!

A reptérre megérkezve apa még a fejemre nyomott egy narancssárga Mclaren logóval ellátott sapkát, és állítása szerint, mostmár tökéletes az összkép. Ha ő mondja...

Szinte lehetetlen volt nem kiszúrni a csapatot, az egyenpólók, és a domináns narancssárga szín miatt.

Míg apa elment elintézni a csomagjainkat, leadni a papírokat beszélgetni kezdtem egy ismerős arccal.