Kyōki to notatakai-Harc az őrület ellen | 狂気との戦い |

1

A hajnali hideg levegő csípte meg kissé mindenki arcát aki ilyen korán kint tartózkodott.Nagyon nem is merészkedett ki senki ,csak akinek kötelező volt:kis egyenruhás akadémiai tanulók és aktatáskás felnőttek.Ahogy valaki ki fújta a fáradt gőzt a lehellete azonnal füst formájában szállt a feje fölé.Az utca halk volt még a madarak is aludtak ,egyetlen egy hang volt ami végig zengte a csendes környezetet az egy lakkozozott cipő gyors tippegése ahogy igyekszik a vonat állomásra.Mindent bele adva sprintelte le a lány az utolsó métereket mígnem el nem érte metróját, ami mintha csak őt várta volna.Hamar megigazította az egyenruháját ahogy felszállt a járműre és helyet fogalalt.Körül nézett :egy-két ismerős arc az iskolából akik valószinűleg úgyanúgy az évzáróra igyekeznek mint ő.Kifújva a szuszt megszabadította magát a pulóvertől hisz a kinti hideghez képest a fülke levegője fülledtnek bizonyosúlt.Ahogy teljesen elhelyezkedett fülhallgatót vett magához amiben a szende kinézete ellenére hangos rock zene szólt.Halkan gyönyörködött és magába merülve bámulta a fákat,házakat,peronokat amik mellett elhaladt a vonat, hamar átfutott az agyán ,hogy ,ha reggel nem ugyan ezen tevékenységet végzi akkor nem kellett volna eszeveszetten futnia.Az emberek fel-le szálltak ,beszéltek mutogattak egymásnak ,de a lány mindezt figyelmen kivul hagyta,nem volt olyan ami kizökkenthette volna az erős szugerálásból.Míg nem az egyik megállónál hangos csikorgással fékezett a vonat.A lány azonnal az ajtókra szegezte a tekintetét ,mintha csak várna valakit ,feltünés mentesen vette ki a füléből a zenét.Utasok szállingóztak fel nem is kevés, de már úgy tűnt, hogy akit ő várt nem jön.Szomorkás lebiggyesztett arccal nézett újra ki az ablakon és már emelte vissza a fülest a fejéhez mikor is egy mély karcos hang szólalt meg ami azonnal kitünt a többi tompa alapzaj közül számára.
-Ohayo Miya!-A lány szíve azonnal a torkába csúszott ahol hangosan dobogott.

-Szii..szia!-Probált Miya egy kis dadogás után határozottan köszönni.Kis mosollyal kisérte a köszönést majd csendbe nézte végig ahogy a fiú leül vele szembe a megszokott helyére a metro másik felébe.A lány két éven át volt titkon szerelmes a vele szembe ülővel ,de nem akart egy kapcsolatnak se a szakító oka lenni úgyhogy megtartotta magának ezt az érzést és idővel ki szeretett a fiubol, bár mindennap amint felszáll a volt plátói szerelme a hangja elcsuklik és a szeme pedig úgy csillog akárcsak egy gyermeknek egy csokigyárban.Mint mindennap ismét végignézte ahogy a fiu fejhallgatot tesz a rövidke hajára és kapucnival eltakarja az arcát míg végig alussza az utat.Nagyot sóhajtva ő is hátra dőlt és az alvó barátja feje fölött nézett ki az üvegen.Gondolatok cikáztak benne amiket kis grimasszal párosított.

-Nagyon ciki lehettem...dadogtam ,de nem értem miért már nem szeretem csak mintha gyilkolna a pillantásával ami egyenesen belém hatol ahogy felszáll...ughhh-sóhajtott nagyot ahogy egy pillanatra rá nézett.Nem szeretett volna kínos pillantásba ütközni ,hogy miért is bámulja az alvó fiút így szempillantás alatt kapta le róla a tekintetét és újra az üvegre tapasztotta azt.Ismét fa,ház,peron ,mosódott el a szeme előtt míg nem homályba kúszott a metró összes ablaka.Az alagutba beérve a kerekek zakatolása visszhangként verődött vissza.Miyako mindig is ezt az út részt szerette legjobban mikor csak egy egy grafiti villant fel az alagút falán amikkel játszhatta azt hogy megpróbálja elolvasni,vagy megszámolni mennyit is lát.Most is erősen koncentrált ,hogy egyet se hagyjon ki.
-Négy ,öt ,hat...vagy inkább öt ez egybe volt az előző....-hirtelen a gondolat menetét félbe szakította egy olyan látvány amivel eddig még nem találkozott.Barna folt az alagúton,mintha csak a falra fröcskölték volna.Gondolkodásra késztette az embert ,hogy ki csinálhatta és miért,de egy pillanat alatt választ kaptak a vagonban ülő utasok mikor a vonat fényei egy virággal díszített fényképet világítottak meg ,valamint a mellette álló gyergyák lángját oltotta ki a menet szél.Gombóc telepedett azoknak a torkukba akik szemfülesek voltak és észrevették ezt . Hamar témát adott több társaságnak is akik egy-egy pletykát hangoztattak.
-Hmm én azt hallottam önygilkos lett tegnap adták a hiradóban- kapott a szájához kissé megjátszottan egy cincogú hangú lány.
-Basszus ott vére láttátok? Mekkora máár!!- Miya a fejét kapkodta a pletykàló társaságok között nem tudta eldönteni merre is figyeljen ,melyiknek higgyen ,néhányon mosolygott hogy milyen abszurd is. Egy pillanat alatt mintha rossz érzés keringte volna át az egész testét felnézett hátha rájön ez a negatív érzésnek az okára, de mindent természetesnek vèlt. Már Úgy gondolta hogy csak hallucinál így újból hátradőlt és próbálta felvenniA fonalat a társasággal. A háta mögötti üvegen valami tompa koppanással ütközött amire ijedten rezzent meg. A fejét forgatva kereste a hangnak a forrását ,de nem látott semmit ,rajta kívül senki se mozdult meg így ismét azt hitte ő az aki rémeket lát. Gyanakvóan,félve tekintgetett az összes ablakra hátha hall még valamit mikor is az erős szúró érzés ismét végig járta az egész testét . Nem mondta neki senki de tudta hogy a mögöttük robogó vagon felé kell tekingetnie, hogy meglelje a rossz érzés forrását. Kissé előrehajolt és az ajtót bámulta nem történt semmi amíg nem ismét az üveg koppanását nem hallotta most hamar kapta a tekintetét az üvegre és egy árnyat pillantott meg. A lány ijedten húzta össze magát és dörzsölte meg erősen szemét ,tudta ,hogy nem lehetséges, 100-al mentek és a hely is szűk az alagútban ilyen körülmények mellett lehetetlen hogy kívül legyen valami. Csak egy délibáb egy árnyember volt nyugtatta meg magát.De, hogy biztos legyen abban , hogy mit is látott a  táskáját le helyezte az ülő helyére majd odasétált az ajtóhoz aminek az üvegén megpróbált feltűnésmentesen ki nézni.

-Kyaa...-kapott a szájához mikor az üveg külső oldalan egy tényér tapadt meg.Nem volt emberi kinézete lila alapszíne volt amin fekete színátmenet húzódott hatalmas koszos körmökkel na meg persze nem elhanyagolandó megjegyezni hogy háromszor akkora volt mint egy felnőtt férfi tenyere. Sokan felfigyeltek a lány furcsa viselkedésére ,de pár perc bámulás után mindenki visszatért a saját társaságához beszélgetni.Miya még mindig az üveget bámulta nem véletlenül hisz az üvegen kívülről egyre több tenyér le nyomat tapadt meg nem is értette mások miért nem veszik észre,vagy ő az egyetlen aki megbolondult?A fiú akibe a lány nem is olyan rég még halálos szerelmes volt minden különösebb ok nélkül levette a fejhallgatót és a kapucniból kitekintett. Érzelem mentes arccal nézett át azon az üvegen amin a lány démoni kezeket látott. Már éppen húzta volna vissza a kapucnit a fejére mikor egy vérfagyasztó női sikítást hallott meg maga mellett. Azonnal oldalra fordította a fejét és a szeme elé tárult Miya aki ijedten reszketve hátrált az üvegtől és a nagy sietségben fenékre is ült. Végigmérte ő is az üveget mit is láthatott amitől ennyire megijedt, nagyot nyelt majd odasietett a földön reszkető lányhoz. Letérdelt elé egyik kezét a derekára másikat pedig az arcára vezette, amelyik az orcáján pihent gyengéden megemelte kissé hogy felvehesse vele a szemkontaktust.

-Shhhh..hé Miyako ,csak ne nézz rájuk..csak engem nézz rendben?Egyedül engem!-A lány mondhatni visszatért a valóságba csodálkozva nézte hogy azt a fiút akiről azt hitte mindent tud ,hogy miért látja ugyan azokat a lényeket amit ő.A remegése lassan csillapodott ,még mindig a kezek jártak az eszében így az sem tűnt fel neki ,hogy hányan nézik hülyének vagy bolondnak az előző kirohanása végett csak a fiúra koncentrált és arra hogy milyen erősen fogja is őt.Armin felhúzta majd a táskájához vezette a lányt és visszaültette a helyére.A vagon utasai sugdolóztak ,nevetgéltek mialatt a lányt nézték.A fiú még mindig erősen szorította miközben előtte térdelt ,majd mikor megelégelte a vihogó társaságot gyilkos tekintettel nézett rájuk, olyan erős tekintéllyel rendelkezett hogy egy szót nem kellett szólnia, a mérges szeme elég volt ,hogy elhallgatassa az egész vagont.