A vörös kapucnis lány

37. Álom vagy Valóság?

Nem létezik lehetetlen. Azt hiszem amióta Adamet ismerem ez a szó megszűnt létezni. Valójában fölösleges is. Egy lehangoló szó, ami azt kommunikálja feléd, hogy nem vagy elég valamihez, ami számodra így "lehetetlen"-né válik. Eddig azt hittem ez csupán elméleti kérdés, sosem gondoltam, hogy annyira fogom érezni a realitását, mint mikor a zavart idegességtől ökölbe szorított ujjaim körmei húsomba vájtak, ezzel vért facsarva bőrömből és Adaméból egyaránt. A fiú felszisszent és a kezemhez kapott. Lassan feszítette szét az ujjaim, így láthatóvá téve sebes tenyerem. Keze után kaptam, mintha csak nem hinném el, hogy nem a szemem káprázik. Tenyerét magam felé fordítottam, de hiába láttam, nem fért a fejembe. Nem lehet valóság... Az életem a feje tetejére állt. Apám él. Anyám tudta. Adam a fogadott testvérem, ráadásul valami csodagyerek. És kurvára vérzik a keze miattam!

Megszédültem. Borzasztó, szorító nyomás nehezedett a mellkasomra, a légcsövem összeszorult. Izzadni kezdtem és hányingerem volt.

- Pánikroham - nyögtem ki, mire Adam azonnal kapcsolt. Elém lépett vállamra tette két kezét, mélyen a szemembe nézett, majd lágyan magához ölelt.

- Sajnálom - mondta halkan hajamat és tarkómat simogatva. Fogalmam sincs mennyi idő kellett, hogy lenyugodjak, de bőven több, mint néhány másodperc - Az egész az én hibám - susogta, mire én csak jobban hozzábújtam.
Kellett még néhány perc, de kezdtem lenyugodni. Bár a szúró érzés még nem múlt, a levegő már jobban áramlott tüdőmben. Lassan eltávolodtunk, mert realizáltam, hogy minden falam úgy omlott le, mint valami kártyavár, aminek az alapját kilökték.

- Besötétedett. Ma itt maradhatsz estére - mondta anyám pár perc csönd után - Feltéve, hogy főzől vacsorát - mérte végig az előttem állót szúrós szemekkel.
- Mit kívánnak a hölgyek? - mosolyodott el szórakozottan.
- Lapskaust ennék. Van itthon bárány - mondta anya, én pedig csak bólintottam jóváhagyva a választást.

Meg kell hagyni Adam nem főzött rosszul. Valahogy sokkal kevésbé kecsegtető eredményre számítottam. A tálalás is nagyon szép volt. A sárgarépa vékony szeletekre volt hasítva és fel is tekerte a szakácsunk. Remekül feldobta a tányért, amit néhány másodpercig önfeledt csodálattal néztem.
Nem volt kedvem megszólalni, pedig lett volna még kérdésem. Így inkább folyamatosan lapátoltam be egy kis kenyérrel a vacsorát. A többiek is hasonló gondolatokkal eszegethették a zöldséget és a húst, mert az asztalt némaság övezte. - Jobb is ez így - gondoltam magamban - Úgysem lenne most jó vége a beszédnek.
Határozottan nem annak volt az ideje.

A vacsora után úgy dőltem ki a kanapén, mint egy krumpliszsák. Adam mosogatott, nem hagyta nekem. A folyó csap nyugtató hangja miatt már félálomban voltam, mikor meghallottam anya hangját.

- Remélem tudod, hogy nem azért lehetsz még itt, mert örülök neki.
- Tudom - hangzott a szűkszavú válasz.
- Sosem akartalak a lányom közelében látni. Sosem akartam, hogy megerősödjön a köteléketek - kezdte feldúltan.
- Sosem akartam Amit veszélybe sodorni - hangjából tömény bűntudat csengett.
- Akkor miért nem tetted, amit mondtam és mentél el? - kérdezte anya mérgesen.
- Elmentem - szinte alig hallottam a suttogó hangját - De nem bírtam. Vissza kellett jönnöm. Sajnálom, megint elbasztam - óvatosan letett egy - a hangjából ítélve - tányért a csöpögtetőre.
- Most már mindegy. Mondanám, hogy az életed árán is védd meg, de az a lányom vesztét jelentené - szinte hallottam, ahogy szülőm keserűen mosolyog - Ez az egyetlen oka, hogy még nem ütöttelek agyon, te hálátlan kis lurkó - anya szomorúan nevetett.
- Megtenném - válaszolta halkan Adam.
Melegség árasztotta el a testem és szemhéjam nehézzé vált. A beszélgetés kezdett távolodni, mintha víz alá buktam volna a hangok elmosódtak. Tömény feketeség vett körül. Mintha valami szagtalan füst lett volna a levegőben.
- Most álmodom? - nyúltam karomhoz, hogy megcsípjem.
- Aucs. Nem alszok - állapítottam meg.
- Elég szórakoztató a szenvedő arcodat nézni - hallottam meg egy nevetést egészen közelről, de még mindig vakon voltam.
- Ki vagy? - kérdeztem körbefordulva.
- Fontos az? - kuncogott továbbra is hátborzongatóan - Ha nagyon tudni akarod a nevem Victor.
- És mit keresel a gondolataimban Victor? - kérdeztem frusztráltan.
- Kérdéseket és - csettintett és messzebb egy gyertya meggyulladt - válaszokat - újabb gyertya kapott lángra - Amiket te is - egy érdes kéz simított végig arcomon - Segítsünk egymásnak! - hangja továbbra is mosolygott, mire rajtam végigfutott a hideg.
- Tűnj el! - szóltam rá eréjesebben, mint terveztem, majd fölriadtam. Az ágyamban találtam magam. Folyt rólam a víz és levegőért kapkodtam.
- Jól vagy? - nyílt kicsit az ajtóm és Adam kócos ábrázatát láttam meg.
- Nem tudsz aludni? - kérdésére válaszom csak egy nemleges fejrázás volt.
- Próbálj meg pihenni azért! - fordult volna ki, de én hirtelen ötlettől vezérelve rákérdeztem:
- Nem maradnál itt velem? - kérdeztem félszeg, suttogó hangon. Adam csak meglágyultan bólintott és bemászott mellém, majd óvatosan átkarolta a derekam, mire én kissé elpirultam. Hála az égnek, hogy sötét volt és nem látta. Eztán rövidesen mindkettőnket elnyomott az álom.

Boldog karácsonyt mindenkinek! ❤️🎄