When two worlds collide ✓ [ 2 ]

Twenty-second

- Minden rendben volt ? - kérdeztem Derek-től telefonon keresztül

- Igen, még nem ébredt fel, de jobb is így. A falka többi tagja nem igazán értékeli Jacob gesztusát.

- És a Camaro hogy bírta ?

- Jól...? - mondta nevetve az inkább kérdésnek hangzott választ.

- Ah, imádom azt a kocsit.

Szerda délután lévén a két bátor vállalkozó már jó ideje odaért az északnyugati kisvárosba. Én, pedig amilyen kíváncsi vagyok nyilván felhívtam őket.

A telefonhívás után úgy gondoltam, hogy elmegyek a könyvtárba anyagot gyűjteni egy prezentációmhoz. Felvállalható kinézetet öltöttem és egy cetlire írt üzenet után elhagytam a házat.
A szobafogság olyan szülőnél, aki alig van itthon, nem túl szigorú. Habár tudom, hogyha megkérdeztem volna, hogy mehetek-e a könyvtárba, nem mondott volna nemet.

Mivel a város másik felén van az építmény, a fülhallgatómat bedugva a fülembe és a telefonba indultam útnak. Nem siettem, egy fél óra alatt értem oda. Közben hol dúdolgattam, hol azon gondolkoztam, hogy mit kéne a prezentációmba tennem.
Bent köszöntem az idős hölgynek, majd azonnal a történelmi vonatkozású könyvek felé vettem az irányt. Mire azokhoz a polcokhoz értem, a másik irányból szintén megérkezett oda egy idősebb férfi. Nem igazán vettem róla tudomást egészen addig, amíg meg nem szólított.

- Szereted a történelmet ?

- Mondhatni, de iskolai feladathoz keresek anyagot. - válaszoltam zavartan. Kicsit furcsának tűnt, hogy csak úgy random leszólított, hiszen nem ismerjük egymást. A hangján kívül semmi sem volt ismerős, de sok embernek hasonlít a hangszíne, így nem foglalkoztatott ez a tény.
Csendben tovább nézelődtem a polcokon, a pasas szintén nem tágított mellőlem.

- Miről kell feladatot csinálnod ? Talán tudok segíteni benne.

- Sajnálom, de nem szoktam idegenektől elfogadni semmit, még ha csak segítség is. - párat hátra léptem, hogy távolabb kerüljek tőle, a táskám a vállamon pedig megigazítottam.

- De modortalan vagyok - felém nyújtotta a jobb kezét -, William Lavigne.

- Celeste Lav... - hirtelen fel sem fogtam, hogy mit mondott. Az ilyen bemutatkozásoknál szerintem az emberek 80%-a öt perc elteltével már rég nem tudja, hogy milyen nevet mondott a másik. Azonban jelen esetben nagyon is eljutott a tudatomig az a két szó. - Követtél ? Már megint ?

- Engedd, hogy megmagyarázzam !

- Nem ! Nem érdekel. - a poros könyvekre ügyet sem vetve készültem elhagyni az épületet, de gyorsan elém állva megakadályozta.

- Kérlek. Nem tudom, hogy ki mit mondott neked, de én szeretném, ha tudnád az igazságot. - pár másodperc gondolkodás után sóhajtva belementem. Egyik felem nagyon is kíváncsi volt, hogy mégis mi erre az egészre a magyarázata, azonban a másik felem legszívesebben elküldte volna melegebb éghajlatokra.
Az olvasó részlegen lévő kanapéra ültünk le, mindketten láthatóan kínosan éreztük magunkat.
- Szóval ez az egész Kevin-nel egyáltalán nem volt a terveim között. Fogalmam sem volt arról, hogy ennyire megszállott azóta is.

- De tudtál róla később, nem próbáltad megállítani ?

- Dehogynem. Nyilván nem hallgatott rám, ezért védtelek inkább téged.

- Ezt hogy érted ? - kérdeztem vissza zavartan, miközben minden figyelmem felé fordítottam.

- Emlékszel azokra a párbeszédekre, amikor a másik fél a fejedben beszélt ?