Csak kurvára hagyj békén!

12. rész: Én, mint tanulótárs

Azonnal igen mondtam a hívásra, és máris elkezdtem agyalni azon, hogy mit fogok viselni holnap. Izgatottan hívtam fel Emilyt és közöltem vele, hogy holnap Liammel randizom.
Emily boldogan fogadta hírt, olyan volt mint aki megnyugodott, hogy nem tényleg nem zúgtam bele Nickbe. Azonban a holnapig még ki kell bírnom egy tanítási napot. Valahogy muszáj leszek túlélni.
Másnap reggel Liammel találkoztam először. Egy szoros öleléssel köszöntött, majd egy „Viszlát később"-el el is sietett órára.
-Szia Minnie egér! - hallottam meg újra Nick irritáló hangját.
-Mit akarsz? - kérdeztem vissza a lehető legflegmábban.
-Aranyos vagy amikor mérges vagy. Ráérsz délután?
-Nem, Liammel programunk van - kötöttem az orrára.
Nem szólt semmit csak hátrafordult és lelépett.
Na, ez fura volt. Sem egy idegesítő köszönés, sem egy fog villantás, csak minden szó nélkül ott hagyott.
  Habár nem sokáig volt nyugtom tőle. Irodalomórán, egyedünk nem tudta mi a feladat és egész órán elkalandozott, ezért tanár úr úgy gondolta, hogy jó ötlet, ha mellé ülök és felügyelem. Én azonban közel sem tartottam olyan kiváló gondolatnak. Noha még csak most jön a hab a tortán. Óra végén a pedagógus félrehívott minket Nickel:
-Nick, ahogy látom elég gyenge vagy magyarból, ezért korrepetálásra szorulsz. Érdemes lenne kijelölni neked egy tanulótársat. Én Ashleyre gondoltam, hiszen láttam tegnap, hogy jó az összhang közöttetek.
Ekkora balszerencse nem érhet. Ugye nem? Kérlek mondjátok, hogy csak rosszul hallottam.
-Rendben Tanár úr - egyezett bele az átkozott Nick.
-Akkor ezt meg is beszéltük. - mondta a tanárom, miközben kisétált a teremből.
És mi van velem? Az én beleegyezésem nem számít?
-Biztos, hogy nem foglak korrepetálni - közöltem a fiúval.
-Már pedig muszáj leszel - kuncogott.
És megint csapdába estem. Melyik véglet a jobb? Korrepetálni Nicket vagy elérni azt hogy csalódjon bennem az oktatóm és többé ne bízzon bennem? Azt hiszem inkább az elsőre voksolok.
-Jól van rendben. Nyertél. Mikor érsz rá? - kérdeztem unottan.
-Ma délután.
Nem nem nem az ki van zárva. Nem mondhatom le Liamet, semmiképpen.
-Válassz egy másik időpontot - szóltam rá indulatosan.
-Nem érek rá máskor Ash, a szabad időm véges.
Esküszöm, hogy megfojtom.
-Már pedig képtelen leszel egy másik napot választani, hiszen nem fogom lemondani a programomat.
-Értettem Ashley Berman, akkor muszáj leszek szólni a tanárnak, hogy nem akarsz segíteni nekem - állította majd elindul kifelé a helyiségből.
-Ne Nick várj! - kiáltottam utána.
-Akkor mégis áll a mai randi? - érdeklődött miközben hosszú szempilláit rebesgette.
-EZ NEM EGY RANDI!
  Nem volt más választásom, mint közölni Liammel, hogy mégsem érek rá. Szerencsére Liam megértő típus ezért nem játszotta egy sértődött kislány szerepét.
  Délután kopogást hallottam a főbejáratnál. Oda léptem az ajtóhoz, majd kinyitottam.
-Üdv újra - köszönt Nick.
-Gyere be - mondtam közönyösen.
Nick viszont nem igazán akart belekezdeni a tanulásába, érdekesebbnek tartotta a szobám falain ékeskedő kis kori képeket amiken jóízűt nevetett:
-Már akkor is aranyos voltál.
-Mondd Nick neked nem fura, hogy mindig a segítségemre szorulsz? - utaltam a közös táncpróbáinkra.
-Szívességet teszek neked, mindig itt vagyok hogy helyettesítsem Liamet.
   Ezt követően továbbra sem sikerült neki állni a tanulásnak, szórakoztatóbbnak vélte ha inkább párna csatát kezdeményez.
-Legyőztelek - állította diadalmasan, miután fejbevágott egy párnával.
-Na azt már nem - válaszoltam majd beszálltam a harcba.
-Mostmár értem Erik miért került kórházba - nevettem fel Nick egyik erősebben sikerült ütése után. Nick elkomolyodott és abba hagyta játékunkat.
-Azt hiszem mennem kell - próbálkozott lerázni.
-Na de hékás! Nem is tanultunk - igyekeztem maradásra bírni.
-Mondtam, hogy az időm véges. Ez volt az utolsó mondata mielőtt távozott.