Csak kurvára hagyj békén!

19. rész: Verekedés közepén

A legdögösebb ruhámat választottam az estére, ami egyben a legszűkebb és rövidebb is volt egyben. Sminknek a megszokottnál jóval vadabbat és erősebbet használtam. Már csak azt nem tudom, hogy Emilyt hogyan békítem ki.
A szórakozóhelyen elviselhetetlenül üvöltött a zene amikor oda értem. Rengeteg éhes pillantásokat kaptam, persze nem a szép szemem miatt. Szinte az egész osztályom jelen volt Dominiktól elkezdve Jessicáig mindenki. Igen, Nick is. Eldöntöttem, hogy ma este nem fog érdekelni senki és semmi, csak rohadtul jól fogom magam érezni. Határt nem ismerve lögyböltem az alkoholt, aminek meg is lett az eredménye. Világomról nem tudva táncoltam eszeveszettül és mivel újra szingli vagyok, ideje volt új partnert keresni:
-Szia Liam!
-Ash te részeg vagy?
-Dehogyiiis - mondtam és ráleheltem a fiúra.
-Szóval igen. És hol van Nick? Nem kéne vigyáznia rád? - kérdezte gúnytól áztatott hangon.
-Végeztem vele - mire kimondtam Liam karjait éreztem az alsó felemnél tapogatózva. Most nem tudom, hogy az alkohol miatt, vagy az undor miatt, de hánynom kell.
-Vedd le a kezed róla baszki - rontott oda feldúltan Nick.
-Mert ha nem? - incselkedett Liam.
-Nick hagyd már a feszkót - kértem és próbáltam a szemébe nézni, de a kettős látásom ezt megakadályozta. Na de ami ez után jött, az az igazán gyomorforgató jelenet. Ugyanis Liam megcsókolt, Nick szeme láttára. A szándék egyértelmű volt, mindezt azért tette, hogy kihúzza a gyufát Brucenál, amit sikerült elérnie. Nick a földrehajította a csókpartneremet és ütni kezdte. A tömeg köréjük gyűlt és csak bámulták, ahogy Nick péppé veri Liamet. Liam hirtelen észbekapva reagált az őt érő csapásokra. Nick orra hevesen vérezni kezdett, én pedig meg akartam állítani a civakodást, ami valljuk be az én hibám is volt. Elindultam a verekedő fiúkhoz és egy határozott hangon rájuk kiabáltam:
-HAGYJÁTOK MÁR ABBA! ELÉG VOLT.
Ezután szédülni kezdtem és éreztem, hogy minden erő elhagyja a lábaimat. Az utolsó emlékem aznapról ahogy a srácok közé, a véres padlóra zuhanok.
Reggel az ágyamban ébredtem. Olyan volt mintha semmi sem történt volna, csak eszméletlenül fájt a fejem. És várjunk csak... A pizsamámban vagyok?! Ki hozott haza? És mi lett a verekedő fiúkkal? Lerohantam a lépcsőn ahol anyukám szokásos kedves hangja fogadott:
-Nem is hallottam tegnap hogy hazaértél. Mikor értél vissza?
Na azt rohadtul jó lenne tudni.