Csak kurvára hagyj békén!

14. rész: Sajnálom Emily

Másnap egész órán Nicket fürkésztem. Mosolyogva néztem ahogyan nevet, ezzel megjelenítve elragadó gödröcskéit, és azt is, ahogyan szórakozik padtársával. Teljesen magába bolondított. Tegnap óta nem tudom kiverni őt a fejemből. Vele minden más lenne...
Mindeközben, iszonyat bűntudat gyötör a legjobb barátnőm miatt. Nem tudja, hogy mi zajlik bennem, sosem beszéltem neki arról, hogy mit érzek Nick iránt. Félek, hogy kiakadna és csalódna bennem. Elvégre megígértem neki.
Úgy döntöttem egyelőre halogatom még Emilynél ezt a témát, hiszen még semmi
komoly nem történt közöttünk.
Órák után Nickel töltöttem a délutánt a kosárpályán, ahol először összefutottunk. Persze mindezt szigorúan titokban. Eszméletlen milyen ügyesen bánik a labdával ez a srác, velem ellentétben. Próbált megtanítani, hogyan kell zsákolni, de akármennyire próbáltam elrugaszkodni a talajtól, nem tudtam elérni a kosárpalánkot. Azonban Nick megoldotta ezt a problémát és a derekamnál fogva emelt a magasba. Minden betalált labdámat egy csókkal jutalmazta. Mit ne mondjak ez elég volt motivációnak. Hazaérve, rajtam volt a sor, hogy megmutassam, én mihez értek ezért úgy gondoltam megtanítom rajzolni így, egy papírt nyomtam a kezébe:
-Rajzolj le! - adtam ki Nicknek a feladatot.
A fiú azonnal neki látott a firkáláshoz, ezt másnak nem lehet nevezni. Amikor a kész "mű" elkészült két pálcika ember ölelkezett a lapon.
-Ki az ott? - kérdeztem tőle összezavarodva és rámutattam arra a másik beazonosíthatatlan figurára.
-Az én vagyok.
  Nick a "rajzszakkör" után hazament így egyedül maradtam, viszont nem sokáig. Reggel a bátyám hangos kiabálására ébredtem:
-ASHLEEEY! HOZZÁD JÖTTEK!
Ki a franc keres ilyen korán? Miközben azon gondolkodtam, hogy ki ez a tapló aki ilyenkor beállít, Nick hangját hallottam meg:
-Jó reggelt Minnie egér!
Minden haragom elszállt és azonnal a fiú karjaiban kötöttem ki. Szokásos illata most is beszökött az orromba. Imádom a parfümjét.
-Na sipirc készülődni, nem várok sokáig - mosolygott rám.
-Szóval elkísérsz?
Egy puszit nyomtam Nick borostás arcára és azonnal felrohantam a lépcsőn.
Késve ugyan, de beértünk az első óránkra. Nick egy észrevétlen puszival elköszönt, majd lehelyeztem a fenekem Emily mellé. Csak reménykedtem, hogy nem teszi szóvá az előbb látottakat.
-Ashley, azt hiszem beszélnünk kell... - dünnyögött a lány.
-Emily minden oké? - kérdeztem aggódóan.
-Nem, rohadtul nem. Az elmúlt hetekben, mással sem vagy, mint Nickel amire persze mindig van egy kifogásod, hogy éppen miért kell találkoznotok, és ami a legjobban fáj, hogy hazudsz nekem és kerülsz. Hiányzik az éveleji barátnőm, aki mindenbe beavatott.
Nem tudtam mit mondjak. Igaza van, de képtelen vagyok neki elmondani mit érzek, akárhányszor róla beszélünk, a torkomon akad a szó és kétségbeesésemben másfelé terelem a témát, és egyébként is csak mindent elrontanék. De a francba már olyan nagy bűn az ha szeretem?
-Emily én... - szerettem volna elmondani az igazat, de félek őszinte lenni vele.
-Túlreagálod. Igen, mostanság sokat lógok vele, de ennyi. Nem érzek semmi különöset Nick iránt, csak barátok vagyunk - ez volt a végleges válaszom.
És megint hazudtam. Ismét nem mondtam el, hogy fülig beleestem Bruceba.