James Potter és a Sader-rejtély

Ismerősök és ismeretlenek

Az ember legjobb barátjának hangja feltehetően nem rémíti meg az illetőt. De ha a másik háromszáz kilométerre lakik tőle, ő pedig éppen alszik az éj közepén, amikor amaz olyan dolgokat suttog a fülébe, hogy „Tudom, hogy mit tettél.", akkor elképzelhető, hogy de.Nem csoda tehát, hogy James frászt kapott, amikor egy nyári éjszakán megesett az eset.A fiúnak korábban az volt a meggyőződése, hogy feltehetően nincs nála nagyobb idióta széles e világon. Aztán megismerte Sirius Blacket. Innentől kezdve az volt a hipotézise, hogy a barátjánál nincsen nagyobb idióta. Az elmélete bebizonyosodni látszott ezen az éjjelen is.

- Mit csinálsz? – kérdezte végül, továbbra is sokkos állapotban, miközben átfordult a hátára. Sirius addigra már nem fölé hajolva állt, hanem hátát a szekrénynek döntve, zsebre tett kézzel nézte Jamest.

- Mi van, már meglátogatni sem szabad?

James összeszorította a szemét – a hold épp belevilágított –, és úgy döntött, mostantól pontosabban fogalmazza meg a „Bármikor szívesen vendégül látunk." mondatot, de minimum kiegészíti azzal, hogy „amennyiben este fél tizenegy előtt, és reggel hat óra után érkezel.".

Mivel azonban korábban nem tett ilyen kitétet, most nem reklamálhatott emiatt.

- De, meg lehet látogatni. Csak nem muszáj közben felébresztened. Alhatsz a kanapén, vagy mit bánom én, aztán majd reggel beszélgetünk – motyogta, mert most, hogy túl volt a kezdeti rémületen, ismét kezdte magával ragadni az álom.

- Érdekes. Amikor te ébresztesz fel engem, az annyira nem szokott zavarni.

Ebben volt valami, de James most nem akarta jobban átgondolni a dolgot. Sirius azonban nem hagyta, hogy visszaaludjon, vizet fröcskölt rá a pálcájából.

James egy nagy sóhajtás kíséretében ült fel.

- Jól van már, nem kell összevizezni engem is, meg az ágyat is. – Sirius erre felvonta a szemöldökét, és a következő pillanatban már nem fröcskölt a víz, hanem patakzott. – Örülök, hogy ilyen empatikus vagy – mosolygott James erőltetetten, és csurom vizesen. – Tehát, miben lehetek segítségedre? – kérdezte, mivel gyanította, már nem fog tudni visszaaludni.

- Ja, semmi – vont vállat Sirius. – Csak nem tudtam aludni, és gondoltam, átnézek.

- Elég érdekes éjszaka ez. Te nem tudsz aludni, és én vagyok mérges, amiért felkeltenek. Mi van velünk?

Sirius csak vigyorogva vállat vont.

- Nem tudom. De menjünk!

- Hova? – ráncolta James a szemöldökét, és próbálta felidézni, hogy az elmúlt percekben a barátja említette-e, hogy menni akar valahova, csak ő még nem volt teljesen eszénél, vagy ez egy hirtelen ötlet.

- Nem tudom. De sétálni akarok. Mondjuk az erdőben.

James szerint kevés nagyobb baromságot lehetett elképzelni, mint éjjel kettőkor útnak indulni egy erdei kiruccanásra, így hát kénytelen volt igent mondani.

Odakint kellemes idő fogadta fiúkat. A nappali kánikula most langyossá fokozódott, a tiszta égen jól kivehetően tündököltek a csillagok. Kellemes, virágillatot hozott magával a lágy szellő, és csak a távoli, tompa kutyaugatást lehetett hallani.

- Szóval nem bírod a nagyvárosi életet? – kérdezte James, amikor elindultak egy ösvényen az erdő mélye felé. Nem aggódott, tucatnyi alkalommal sátorozott már az erdőben az apjával vagy épp a barátaival, és csak egyszer volt ijesztő élménye.