James Potter és a Sader-rejtély

Részlet Lily Evans naplójából 5/6

1975 április 1.

Bolondok napja. Kell ennél több egy olyan őrült évfolyamnak, mint a miénk? Nem hát.

- Jó reggelt, Roxfort! – zendült Remus hangja. McGalagony azzal a kikötéssel engedte a bolondok napi rádiót, hogy Remus lesz a műsorvezető, ha már egyszer ő a kviddics kommentátor is. – Ez itt a Roxforti Rádió!

Amint ezt kimondta, kellemes zene csendült fel, amitől valami nosztalgikus érzés fogott el. Egy kicsit olyan volt, mintha hazaértem volna.

Persze ezen akkor nem sokat gondolkodtam, merthogy félálomban feküdtem a párnáim között.

- Csak az én fejemben beszél Remus, vagy más is hallja? – hallottam Almira motyogását az ágya felől.

- Nem mást ünneplünk ma, mint a bolondok napját. Itt van hát velem a Roxfort három legnagyobb bolondja, James Potter, Sirius Black és Peter Pettigrew.

- Azért te sem panaszkodhatsz, Remus – csendült egy kellemes hang. (Kellemes alatt azt értem, utált, csak ma nagyon kedves hangulatomban vagyok.)

- Nektek is feltűnt már, hogy James Potternek milyen irritáló hangja van? – kérdeztem, míg a szememet összeszorítva próbáltam visszaaludni. Reggel hat óra volt!

- Szerintem nem az – érkezett Almira felelete.

- Nos, ezt majd megbeszéljük az adásban, ami hamarosan kezdődik is. Addig is, figyelem, mindenki, ezzel az ébresztő muzsikával kedveskedünk nektek – folytatta Remus. – Készüljetek össze, és füleljetek, mert a Roxfort Rádió egész nap szólni fog – mondta, mire a kellemes zene ismét felcsendült, aztán elhalkult, hogy az ébresztődal vegye át a helyét.

Felnyögtem, és morcosan lerúgtam magamról a takarót, mivel gyanítottam, hogy már nem fogok tudni visszaaludni.

- Mi a nyavalya ez? – kérdeztem, miközben felültem, mert valami borzalmas blues zene töltötte be az egész szobánkat.

Alice kócosan pislogott rám a saját ágyából.

- Nekem tetszik.

- I, oh I, I, oh I, I gotta wake up – szólt minduntalan a rádióból, én pedig zsémbesen szálltam ki az ágyból.

- Emlékeztess csak, Felicia, miért is rájuk bíztuk a rádió kezelését, ahelyett, hogy mi magunk választanánk dalokat? – kérdeztem közben.

- Azért, mert mi nem akartunk korán kelni, hogy időben odaérjünk, és mert meg kell őriznünk a jó kislány hírnevünket, ezért nem vehetünk részt egy egész napon átívelő tréfában, még akkor sem, ha a tanárok megengedték – felelte hanyatt fekve, csukott szemmel.

Előkerestem egy tiszta talárt, alá blúzt és szoknyát, aztán kibújtam a világoskék pizsama felsőmből, közben pedig véget ért a dal.

- Most, hogy mindenki felébredt, kezdhetjük is az interjút. Jó reggelt, srácok – köszönt Remus a barátainak, mintha nem eddig is egy helyen ültek volna.

- Szia – mondták kórusban, engem pedig kirázott a hideg. Annyira közelinek tűnt a hangjuk, mintha ők is ott lettek volna a szobánkban. És bár tudtam, hogy ez nincs így, azért gyorsítottam az öltözködés tempóján.

- Nos, először is, ma van bolondok napja. Tudjátok-e, hogy mi az eredete ennek a napnak? – kérdezte Remus.

- Nem. És nem is akarjuk – felelte Sirius.

- De, egészen biztos vagyok benne, hogy a közönség tűkön ülve várja, hogy megtudhassák, miért is tréfálkozunk ezen a napon – ellenkezett Remus, és nem tudtam eldönteni, hogy valóban így gondolja, vagy pedig ironizál. – Valójában senki sem tudja pontosan, hogy hogyan is alakult ki ez a szokás. Egyesek szerint kelta néphagyományról van szó, mások szerint egy római tavaszi ünnepség átalakult változatára ismerhetünk benne. De azt is mondják, hogy onnan ered, amikor a rómaiak szabin nőket hívtak vendégségbe, csak aztán elrabolták őket. Ez tényleg elég nagy átverés volt.