James Potter és a Sader-rejtély

Bánatot okozó boldogság

Aznap este James nem hagyta Remusnak, hogy megírja a beadandóját a másnapi átváltoztatástanra.

- Ki van zárva – jelentette ki, amikor Remus előszedte hozzá az eszközöket. A klubhelyiség egyik asztalánál ültek egy sötét zugban. – Neked normális esetben ilyenkor még a gyengélkedőn kéne pihenned.

Remus már nyitotta volna a száját, hogy ellenkezzen, de James nemes egyszerűséggel elvette előle a pergamentekercset és a tintát.

- De így muszáj lesz holnap bemennem az órákra. Egyébként pedig jól vagyok. Tudod, hogy Madam Pomfrey túlaggódja a dolgokat.

James ezzel nem értett egyet, de úgy vélte, ennek hangoztatása később is ráér.

- Menj fel aludni. Én meg megcsinálom ezt.

Remus keresztbe fonta a karját, és hátradőlt a karosszékben.

- Szerinted McGalagony nem fogja észrevenni, hogy más a kézírás... – A kérdést már nem fejezte be, mivel James tökéletesen remusos betűkkel felfirkantotta rá a nevét. – Akkor sem hagyom, hogy megírd a beadandómat. Különben is, semmi értelme annak, hogy az én írásomat hamisítva, de a saját nevedet írva adod be. Így a tanárnő azt fogja hinni, hogy én írtam meg helyetted.

James lepillantott a pergamenre, amire valóban a saját nevét írta. Úgy látszik, az ilyen részletekre még figyelnie kell.

Előhalászott egy másikat, és eltökélten nekiállt megírni Remus beadandóját – immáron a megfelelő név alatt. Barátja pár percig csendben figyelte, ahogyan körmöl, aztán ellágyult a tekintete, szája sarka mosolyra görbült, és felállt.

- Köszönöm. Tényleg. Majd meghálálom valahogy, ígérem.

James csak legyintett, aztán figyelte, ahogyan Remus eltűnik a lépcsősoron. Még a beadandó negyedénél sem járt, amikor Sirius lépett be a portrélyukon. Egyenesen hozzá sétált oda – ignorálva minden nőnemű vágyakozó tekintetét – és levetette magát a karosszékbe, ahol korábban Remus ült.

Néhány másodpercig csendben nézett ki a fejéből, aztán feltűnt neki, hogy James ír valamit.

- Ez mi? – kérdezte az asztalra könyökölve.

- Remus átváltoztatástan beadandója.

- És azért te írod mert?

James letette a pennát, és felnézett Sirius arcára.

- Mert ő a világ legcukibb vérfarkasa, akinek most ki kell pihennie a telihold fáradalmait és sérüléseit, és akit ráadásul megviselt, hogy látta meghalni Nancyt.

Sirius bólintott.

- Mikorra kell ez a förtelem?

- Holnapra.

- Jó, akkor szerintem én erről nem tudtam – jelentette ki Sirius. – Nem fogom most megírni, emiatt pedig nem kelek korábban.

James erre csak vállat vont, Sirius pedig hamarosan megunta a társaságát és elment, mivel ő visszatért a feladathoz.

Alig pár perccel később Peter viharzott le a szobájukból, kezében tintával és pergamennel. Ezúttal ő foglalta el a karosszéket.

- Remus és Sirius valami beadandóról beszéltek odafent. Mi ez, miből, mennyinek kell lennie? Ó, nem hoztam pennát, nincs nálad másik?

James megrázta a fejét.

- Nincs. És két tekercsesnek kell lennie a fajok közti átváltoztatásról, McGalagony kérte.