Don't Forget Where You Belong (Larry, One Direction fanfiction)

28.

- Miért nem mondtad el, hogy tart még a dolog Ellel? – fordult meg Harry és komoly tekintettel nézett a szemeimbe.

- É-én azt hittem, hogy tudsz mindent. – dadogtam, mert enyhén váratlanul érintett ez a kérdés. – Meg nem is tartottam túl fontosnak. – tettem hozzá.

- De Louis, fontos. Tudnom kellett volna, mielőtt belemegyek a kapcsolatunkba. – magyarázta heves gesztikulálásokkal. – Félre ne érts, nagyon szeretlek és még mindig én vagyok a legboldogabb, hogy újra együtt vagyunk, de tudod milyen rossz érzés végignézni, hogy egy ilyen gyönyörű, tökéletes lány járkál melletted?

- Persze, hogy tudom. Évekkel ezelőtt havonta kaptad a szebbnél szebb lányokat. – ültem le az ágyra, majd magam előtt megpaskoltam az ágyneműt, hogy ott foglaljon helyet Harry. – Nálunk hamar kiderült, hogy Eleanorral sose fogunk egymásba szeretni, mert én melegebb vagyok, mint egy kályha és amúgy is, a személyiségünk is teljesen üti egymást, de te sose kategorizáltad magad. Minden új lánynál bennem volt a félelem, hogy mi lesz, ha beleszeretsz, mi van, ha rájössz, hogy sokkal többet fog tudni neked adni, mint én a négy fal között. Rettegtem, hogy egyszer ez eljön. – mondtam el mindent teljesen őszintén.

- Sosem akartam, hogy így érezz. – sütötte le a szemét és nagyon halkan beszélt, szinte már suttogott. – Leszarom, mennyi tökéletes modellt raktak mellém és fognak rakni mellém, Lou. Nekem te kellesz és mindig is te kellettél. – húzta közelebb magát hozzám és a combom kezdte simogatni. – Már több, mint 10 éve így van ez. Amikor először beszéltünk az x mosdójában, már akkor megtetszettél. Utána az egész épületben, mindig téged kerestelek a szememmel. Aztán, mikor elmondták, hogy egy bandába kerülünk, madarat lehetett volna velem fogatni. Persze, még egy évig utána nem mertem elmondani neked semmit, mert közben te lettél a legjobb barátom, ráadásul az elején még barátnőd is volt. Egyszer örültem jobban, amikor megtudtam, hogy az érzésem kölcsönös. – mesélt. – Nálad jobbat keresve se találtam volna soha. Louis, életem, nekem te leszel a tökéletes. Mindig. – kulcsolt rá a kezemre, majd én megcsókoltam a homlokát.

- Drága Hazzykém, az összes érzésem elmondtad az előbb. Kit érdekel Eleanor, amikor te itt vagy nekem? – nevettem el magam lágyan. – Mindketten megtanulhattuk volna már, hogy sose érdekeljen a látszat, mert az legtöbbször nem az igazság.

- Egyszer csak megtanítjuk egymásnak. – mosolygott rám, majd megcsókolt. Nem volt vad csók és túl sok szenvedélyt sem rejtett, de nagyon sok érzelmet takart. Hálát, szeretetet, gondoskodást, odaadást. Talán itt jött el az a pont, ahol tudtuk, hogy sose szeretnénk újra elveszíteni egymást. Ha törik, ha szakad.

Megdolgoztunk azért, hogy most itt legyünk és ilyen nyugodtan tudjunk megbeszélni egy mindkettőnk számára kényes témát. Régen és még pár hete is, nem tudtunk úgy lefolytatni egy vitát, veszekedést, hogy abból ne legyen egy jó nagy ordítozás. Őszintén, fogalmam sincs, mi változott, de érzem, hogy nagyon sok mindent teljesen máshogy kezelünk. Talán csak hálásak vagyunk, hogy kaptunk, Isten tuja honnan, egy második esélyt, hogy helyre hozzuk azt, amit elrontottunk, azzal, akivel kell.

Visszatérve, 2010. Fenekestül felforgatta az életem. Megalakult a banda, és nem csak Harrynek, hanem nekem is új szerelmet hozott. Nyilván akkor még nem tudtam, hogy ez szerelem, mert mindennél heteróbbnak hittem magam, ráadásul még barátnőm is volt. Szimplán csak azt hittem, hogy végre megtaláltam a legjobb barátom, és az ilyen. Egyáltalán nem ilyen egy legjobb baráti kapcsolat. Nekem sokkal több időbe tellett, hogy rájöjjek, mit érzek iránta, de végül menthetetlenül beleszerettem. Nem létezett számomra más az első, lángoló hónapokban és biztos nagyon idegesítő voltam, de ilyen ez a tini szerelem. Aztán elkezdett érni a kapcsolatunk velünk együtt. Voltunk lent, voltunk fent, amíg bírtunk kitartottunk egymás mellett. A végére elfogytunk. Kellett ez az öt év, mert egy életre vissza kellett építenünk az elfogyott részeinket.