Don't Forget Where You Belong (Larry, One Direction fanfiction)

20.

- Payno, mi a szart kellene felvennem az élőhöz? – fogtam a hajam tanácstalanul.

- Tommo, nyugodjál már le! Ez csak egy live a rajongóknak. Nekik mindegy, hogy öltönyben vagy pizsamában vagy. – nevetett ki. – Szóval vegyél fel egy sima pólót és farmert és többet ne nyaggass ilyen kérdésekkel. – veregette meg a vállam.

Az igazat megvallva rettenetesen izgultam a reakciók miatt. Féltem, hogy ez az egész nem úgy fog elsülni, ahogy mi azt szerettük volna. Nem tudtam mi lesz azokkal az emberekkel, akik csak a szóló produkcióm miatt vannak velem és nem is szeretik a bandát. Vajon meg fognak utálni? Ott hagynak? Őket sem szeretném cserben hagyni, bár a többiek azt mondták, hogyha ők magam miatt és nem más miatt szeretnek, nem fognak elpártolni mellőlem. Merem remélni, mert én egytől egyig imádom az összes fanom.

Gyors kivettem két ruhadarabot, ami először a kezem közé akadt. Mivel nem akartam egyszínű pólóba lenni, ezért egy Ramoneses darab mellett döntöttem, ami még sose volt rajtam, bár a bandát mindig is szerettem. Egyébként fogalmam sem volt, hogy honnan van ez, de olyan 10 éve nem változott a méretem, azóta meg sok felső a kezem közé akadt. Ezt párosítottam egy eléggé bő fekete farmerrel, és készen is volt az outfit, amin annyit kellett rugóznom, hogy a szobatársamat is felidegesítettem vele.

Utolsóként értem ki a nappaliba, ahol már mindenki start állapotban volt. Percek választottak el minket a posztolástól. Pontban tízkor meg kellett mindegyikünknek nyomni azt a gombot, ami az elkövetkezendő fél évünket fogja teljesen felforgatni. Az előkészületek már rég elkezdődtek, de ez még csak a jéghegy csúcsa, és a koncert a hegy lábánál lesz, ahova még el kell szánkóznunk valahogy. Ez az első lépés, hogy a csúcsot elhagyjuk, és mindent tökéletesre csináljunk meg. Még izgulok, de ismerve magunkat, meg fogjuk csinálni, ha törik, ha szakad. Voltak és lesznek is megingások, de minket nem olyan fából faragtak, hogy egykönnyen fel akarjuk adni a teendőinket.

- Izgultok? – kérdezte kezeit összedörzsölve a mellettem ülő Liam.

- Az nem kifejezés! Annyira kíváncsi vagyok a fanjaink reakciójára, hogy bepisilek. – vágta rá rögtön Niall. Kijelentése második felénél kitört mindenkiből a röhögés.

- Pár perc. – mondta Harry, miközben rettentő furcsa tekintettel méregetett. Rögtön zavarba jöttem, mert nem tudtam mi van rajtam, vagy velem, amiért ilyen pillantásokkal ajándékozott meg.

Mind az öten szépen előkészítettük a telefonunkat és beraktuk a videót, hogy már csak a posztolás gombra kelljen rányomnunk, pontban tízkor. Kicsit olyan pillanat volt, mikor a What makes you beautifult adtuk ki klippel együtt. Akkor még senki se tudta, hogy az X-faktor után kezd-e valamit magával a banda, vagy megyünk mi is a süllyesztőbe, mint a legtöbb ilyen tehetségkutatóban felfedezett emberke. Akkor is féltünk a reakcióktól és ugyanígy öten ültünk a régi, bérelt, közös házunk kanapéján, amikor a menedzsment kirakta a klipet. Rögtön bújtuk a kommenteket, nevettünk rajtuk, elmosolyodtunk, ha kellett haragudtunk is a negatív megjegyzésekre, de próbáltuk azokat figyelmen kívül hagyni. Ma is együtt várunk ugyanerre, csak úgy, hogy már nagyon sok mindent megéltünk ebben az iparban. Voltunk a csúcson, néha elszálltunk, vagy csalódnunk kellett. Dolgoztuk már ki a beleinket is, amiért nem kaptunk semmit. Megaláztak, bunkók voltak, de mi csináltuk, csináltuk és most itt vagyunk. Picit megfáradva, de újult erővel vágunk ebbe bele. Mondhatni, hogy boldogok vagyunk, és amit ez alatt a 10 év alatt kihozhattunk magunkból, azt mind kihoztunk. Persze a végére visszataláltunk egymáshoz, és 9:59-kor feszengve nézünk egymás szemébe várva, hogy az óra 10-et üssön.

- Idő van! – szólalt meg hirtelen Zayn. – Öt! – kezdte a számolást.

- Négy! – folytattam.