NEM TUDLAK ELVISELNI | JIKOOK ✔️

13.

JIMIN

Épphogy megszólal a kicsengetést jelző kis hang, úgy állok fel a székről, és sietek ki a büfé felé. Nagyon rég éreztem magam igazán éhesnek, most mégis egész órán ehetnékem volt. Elindulok a folyosón átvágva a nagy embertömeg közt. Nem értem, miért kell pont a folyosó közepén megállni beszélgetni vagy úgy közlekedni, hogy az ember ne tudja őket kikerülni.

A célomhoz érve beállok a sorba, nincs sok ember előttem, ezért hamar sorra is kerülök. Az öreg büfés néni, ahogyan az emlékeimben, úgy most is kedvesen mér végig, és kérdezi meg, mit is szeretnék pontosan.

Tényleg, mit is?

– Esetleg van szendvicse? – keresem szememmel a kérdezett dolgot.

– Szalámist vagy húsgombócost szeretnél?

– A szalámis jó lesz – nyújtom a kezem mosolyogva. Kedvelem ezt a nénit, régebben, amikor DongHan még velem volt, ingyen cukorkákat is kaptunk, csak mert oda volt a barátocskám külsejéért.

– Szeretnél még valamit, drágaságom?

– Egy banános tejet és egy epres nyalókát!

A tejet Jungkooknak, a nyalókát Taehyungnak fogom adni. Talán ezzel egy picit jobb kedvre tudom deríteni Kookie-t. Tudom, hogy nincs túl jól, azt is tudom, hogy nem akarja az orromra kötni, ami egy kicsit rosszul esik. De viszont azt is tudom, hogy ez valami olyan próbléma lehet, amin egyedül kell továbblépnie, és én, ha mással nem, de legalább ezzel szeretném jelezni számára, hogy mellette állok. Ha már sokáig nem is voltam mellette... Ha visszagondolok azokra a napokra, mindig összeszorul a mellkasom; olyan bolond voltam. Ahelyett hogy ellenségeskedtem volna vele, kedvesnek kellett volna lennem, támogatva, és megvigasztalva, ha valami nyomasztotta volna.

Sóhajtok egyet ezekre az emlékekre gondolva. Ezentúl bármi is történjék én mellette szeretnék maradni. Szeretni akarom őt és támogatni. És talán... Talán DongHannak is ez lenne a kérése tőlem, hiszen mindig azt mondogatta, hogy vigyazzak az ő gyöngyszemére.

– Jimin? – érdeklődve nézek a hang irányába. Sose hallottam még ezt a hangot, mégis attól a fiútól érkezik, aki Jungkook mellett állva int nekem. Honnan ismer ez engem, és egyáltalán ki ez?

– Umm... Helló... – sétálok oda hozzájuk. Értetlenkedve nézek Jungkookra, akinek eltart egy darabig, míg megérti, hogy pontosan mit is szeretnék; utasson be az újdonsült barátjának, akit eddigi életem során még sose láttam, mégis tudja a nevem.

– Jimin, ő itt az új osztálytársam, Jason – mutat az említettre, majd rám. – Ő meg Jimin, egy barátom.

Nem akarom firtatni, hogy miért hívják Jasonnek ezt az embert, ezért inkább csak egy kínos mosolyt küldve felé üdvözlöm, majd figyelmemet ismételten Jungkooknak szentelem.

– Ezt neked vettem! – adom át neki a tejecskét. Ahogyan azt reméltem; mosolyogva el is vette.

– Ez banános? – nyúl az idegen a kezéhez, megfogva húzza közelebb magához, hogy jobban lássa a dobozt. – Én is imádom!

– Ha gondolod, megoszthatnánk!

Értetlenkedve szökik magasba az egyik szemöldököm. Miért is viselkedik vele ilyen közvetlenül?! Most ismerte meg, pontosabban ma! És már tessék, megossza vele az inniét. Miért...? Nekem meg még egy "boldogot" sem nyögött ki...

– Ez is a tiéd! – nyomom a kezébe a szendvicset, majd rá se nézve sietek el onnan. Miért ilyen rossz érzés, ha valakivel jobb kapcsolata van, mint velem?