"Olyan hatással vagy rám, mint művészre az ecset; ha egyszer megpillantom, érzem, hogy eggyéválok vele."
Evelyn Wilson álma teljesül, amikor felvételt nyer a Művészeti Egyetemre, amiről kislány kora óta álmodott. Tudta, hogy nehéz szemeszter áll e...
اوووه! هذه الصورة لا تتبع إرشادات المحتوى الخاصة بنا. لمتابعة النشر، يرجى إزالتها أو تحميل صورة أخرى.
A cigarettát az ajkaim közé szorítottam, mert a telefonom rezgett a dohányzóasztalon. A hajamba túrtam, majd összeráncolt szemöldökkel olvastam le az idegen telefonszámot. Annyira megszoktam, hogy tanárként dolgozom, hogy el is felejtettem az életem és a munkásságomat is egyaránt. Mikor még Franciaországban éltem, napi szinten felhívtak idegen telefonszámok. Általában festmény kiállításra hívtak meg. Ezek a kiállítások mindig jó pénzt hoztak a zsebembe. Na lássuk, hogy ebben az esetben mit szeretne az idegen telefonszámmal rendelkező személy. - Jace Brown! - támaszkodtam neki a konyhapultnak. A készülék túloldalán egy idősebb férfi szólalt meg.
- Mr. Brown! Raphael Rousseau vagyok! Én vezetem Franciaországban a Galere D'Art Joel Dupuis művészeti galériát! Minden bizonnyal hallott már a galériáról! Biztos vagyok benne, hogy azt is tudja, hogy minden hónapban festmény kiállítást rendezek amin nagyon sok híres és befolyásos személy részt szokott venni!
- Hallottam már róla, Mr. Rousseau! - azonnal az ágyra ugrottam és a naptáramhoz nyúltam. Tudnom kellett, hogy mennyire rugalmas a munkabeosztásom. - Az ön galériája nagyon híres és kifinomult ízlése van! Sajnálatos módon csak egyszer fordultam meg önnél, de akkor nagyon sok festményem elkelt! Utoljára is köszönöm a nagylelkű együttműködését! - bólintottam határozottan, mire Raphael Rousseau érdes hangon felnevetett.
- Mi köszönjük, hogy akkor galériánkat színesítette a különleges világával! Erről szerettem volna tájékoztatni önt, Mr. Brown! A hétvégén festmény kiállítást tartunk és nagy örömünkre szolgálna, ha újra a galéria falain láthatnánk egyedi stílusú műveit! - ekkor elkerekedett szemekkel pillantottam az ablak felé. Még a cigi is kiesett volna a számból, ha nem figyelek oda rendesen. - Ismeri a menetet! A kiállítás elején a művész előadást tart a kiakasztott műveiről, amit utána az érdeklődök megvásárolnak! Természetesen a bevétel hetven százaléka a művészt érinti, a maradék harminc százaléka a galériát! - a kihagyhatatlan lehetőség miatt izgatott lettem és azonnal a bőröndöm felé pillantottam, mert tudtam, hogy a hétvégén ráérek és ezer örömmel utaznék vissza Franciaországba.
- Mr. Rousseau! Alig várom az együttműködést! Örömömre szolgál, hogy felkeresett!
- Remek, pompás! Akkor hétvégén találkozunk a galériában! Epekedve várjuk, hogy bemutassa nekünk új műveit! Biztos vagyok abban, hogy páratlanok lesznek!
- Mint mindig, Raphael! Nagyon köszönöm! A viszonthallásra! - amint letettem a telefonomat, az ágy szélére ültem és remegve gyújtottam rá a cigarettára. Ezt nem hiszem el! Páratlan lehetőség egy új kaput nyitott meg előttem. Még mindig nem hittem el, hogy Franciaország legszebb és legjobb galériájában mutathatom meg a műveimet. A nagy izgalom közben rájöttem egy óriási nagy problémára. Nem voltak kész festményeim. - Bassza meg! - a cigit elnyomtam, majd a falnak támasztott vászon felé sétáltam. Kettő darab vásznat az állványra rögzítettem, majd összehúzott szemekkel gondolkodtam rajta, hogy mit alkossak a kiállításra. - Öt nap! - suttogtam a fehér vásznat fürkészve. - Öt nap alatt csinálnom kell valami eladhatót! - pillantottam az ablak felé, miközben remegve nyúltam a festékek közé. A színes fém vödröket a padló közepére toltam, a különböző ecseteket pedig egy átlátszó zsákra helyeztem. Hosszú percekig szemezgettem a színekkel, próbáltam játszani velük. Mi az, ami nemcsak gyönyörű, de az ember mindent elkövet annak érdekében, hogy viszont lássa a lakásában? Mit kéne festenem ahhoz, hogy a gazdag úri emberek egymás szavába vágva licitáljanak a festményekre? Mi az, amit az emberek szeretnek és elvesznek, amikor a képre pillantanak? Sok ötlet jutott az eszembe, ezért úgy döntöttem, hogy azonnal hozzálátok. Ha az elképzelésem sikerül, akkor a hétvégén sok festményt el tudok adni. Már érzem a pénz szagát.
