"Olyan hatással vagy rám, mint művészre az ecset; ha egyszer megpillantom, érzem, hogy eggyéválok vele."
Evelyn Wilson álma teljesül, amikor felvételt nyer a Művészeti Egyetemre, amiről kislány kora óta álmodott. Tudta, hogy nehéz szemeszter áll e...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Franciaország, Párizs
Ha valaki megkérdezné tőlem azt, hogy számítottam- e arra, hogy felnőtt koromban festőművész leszek, természetesen nemmel válaszolnék. A festészet gyönyörű, de fiatal koromban soha nem rajongtam a művészetért. Jobban szerettem a sportot és focit nézni a tévén egy csokoládé társaságában. De ahogy teltek az évek, valami megváltozott. Az ecset lett a legjobb barátom, a színek boldogságot hoztak az életembe. Ez azt jelenti, hogy a festés, a rajz az életem része lett. Egyszerűen csak szeretek a színekkel alkotni és az ecsettel varázsolni. Eggyé váltam a festészettel. Amikor alkotok, minden megszűnik körülöttem, mintha nem ezen a világon lennék. Szeretem amikor a fehér vászon felismerhetetlenné válik, hogy a színek végig folynak a vászon felületén.
Tájképeket könnyű festeni. De testeket, már kihívásnak számít. Van gyönyörűbb látvány egy meztelen nő testénél, amit a művész vászonra fest? Van lélegzetelállítóbb jelenség egy kipirult arcú nőnél, aki arra vár, hogy a művész lefesse a teste minden porcikáját? Én nem ismerek ennél gyönyörűbb dolgot. Kevés ember ismeri a munkám igazi okát és a szenvedélyem valódi arcát. Hiszen az emberek mégis mit kezdenének egy festővel, aki nőket fest le? Mit kezdenének egy olyan festővel, aki mindent feláldoz azért, hogy gyönyörű nők meztelen testét vászonra varázsolja? Semmit. Ahogy a színek sem ismernek határt, úgy a művész sem, aki a színekkel játszik. Ez az én szenvedélyem. Pár sorban mégis kevés lenne elmagyarázni. Ezt látni kell.
Franciaország mindig is kedves volt a szívemnek. Itt találtam meg önmagam. Amellett, hogy szeretem a sexet és a gyönyörű nőket, itt tanultam meg más szemmel is élvezni az életet. Egyszer tettem fel magamnak azt a kérdést, hogy mi lenne, ha az erotikát párosítanám a művészettel és csinálnék belőle olyat, amivel ritkán találkozni? Az ötletem bevált. Nem csak festő lettem, de az emberek elismertek, még akkor is, ha nem pontosan azt mutatom meg, amit valójában csinálok. Megtanultam egy festménybe rejteni a lényeget, hogy a színek elvegyék az emberek figyelmét, a lényegről, ami minden festményemen ott van. Ezek voltak a testek. A lefestett testek.
- Most a cicimet fested le, vagy a mögöttem található vázát? - nem meglepő, hogy harmadjára is megszólal, általában nem tudnak csendben maradni. Tudom, hogy miért ilyen játékos, de én jobban szeretem a látványt és a csendet. Miközben a cigit az ajkaim közé szorítottam, kicsit hátra toltam a széket, majd a vászon mögül előre pillantottam, hogy szemügyre vegyem e édes, tiszta hang gazdáját. A nő meztelen feküdt a kanapémon, kerek mellét csak egy átlátszó szatén anyag takarta el. A fehér anyag hullámokban omlott a telt csípőjére és eltakarta meztelen nőiessége vonzó látványát. Mosolyra húztam az ajkam, majd orromon kifújtam a füstöt. - Miért mosolyog ez a jóképű festő? - nézett végig rajtam, miközben oldalra biccentettem a fejem és a festővászonra pillantottam. A szatén anyag tökéletesen elrabolta a figyelmet a lényegről, általában mindig használok valamit, amire az emberek fókuszálni tudnak. Nem a nő, nem a cici, nem is a gyönyörű arca, hanem az átlátszó szatén anyag, amely a meztelen testet takarta. Így szoktam elrejteni a lényeget, hogy az emberek ne higgyék azt, hogy egy perverz disznó vagyok.
