Minden azon a bizonyos napon kezdődött...
...mikor a vírus létrejött...
...mikor a vámpírok és a démonok a Földre érkeztek...
...mikor elraboltak minket...
...mikor megtudtuk, mi az a hűség...
...megtudtuk, mi az a barátság...
...megtudtuk, mi az az...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
~Az életünk múlt rajta, szóval Yu-channal e legtávolabb akartunk futni helyről, ahol fogva tartottak. Még jó ideig hallottuk a vámpírokat, ahogy utánunk jönnek, de feladták utána. Yu-val megálltunk egy kisebb szakadéknál, a hóba térdeltünk és fájdalmasan sírtunk. Gyászoltuk Mikat, Akanet, Fumiet, Akot és a többieket. Rájöttünk, hogy soha többé nem látjuk őket.
Yu-channal egymás szemébe néztünk, és szavak se kellettek, tudtuk, hogy a másik mire gondol: Meg kell védenünk egymást, mégha az idők végezetéig is.
-Rendben, itt is vannak! - szólalt meg egy számunkra idegen hang a csendben - Épp úgy, ahogy a prófécia mondta. Két tesztalany a Hyakuya laboratóriumból megjelent. - Erre furcsán nézett rám, jól megnézte a szemeimet, melyeket elvileg anyukámtól örököltem. Sokak szerint különleges, megigéző szemem van, szinte átlátszó pupillával. Íriszeim a sötétben szinte csillognak, mint a csillagok. Miután jól megnézte szemeimet, társaira pillantott, kik csak bólintottak. Sokat lehetnek együtt, ha már így kommunikálnak.
-Kölykök, felhasználunk titeket annak érdekében, hogy megszabaduljunk a vámpíroktól. Végig se hallgattam szóbeszédét, lassan elindultam felé, míg megöleltem. Azt se tudtam, hogy milyen ember. Hogy bánt-e egyáltalán, vagy sem, de megöleltem. Minden hitemet beléeresztve, válaszoltam: -Nekem megfelel - és elsírtam magam. Rajta sírtam ki magam, amit Yu vállain is megtehettem volna, de benne megbíztam. Yu-chan megtartva férfiasságát csak állt ott a véres ruhájában és ő is válaszolt. -Nekem is. - itt már könnyeivel küszködött - Ha ezzel kiirthatjuk...ezeket a vámpírokat...- ezután észhez tért - M-mi a fene folyik itt? Azt hittük, hogy az emberiség kipusztult...!
- Az emberiség kipusztult? Ezt a vámpíroktól hallottad? Hát annyi igaz, hogy a vírus tizedére csökkentette a világ lakosságának számát, és az apokalipszis hírének köszönhetően, fura szörnyek kezdtek el bóklászni a Földön. De az emberi fáj azért nem olyan gyenge. Az emberiség feltámadása már el is kezdődött. Természetesen úgy tervezzük, hogy a mi szervezetünk lesz a legjobb. Összegyűjtjük az emberiség maradékát, hogy átvehessük az irányítást az egész világ felett.
- Kik...vagytok ti!? - kérdezi Yu-chan - Én Ichinose Guren vagyok, a Japán császári démon hadsereg alezredese. És most, ha velem tartotok, megölhetitek azokat a vámpírokat...
(4 évvel később)
A barátaim mosolygó arcát látom, a bajtársaimét, a drága családomét, és aztán...végig nézem, ahogy megöli őket egy vámpír.
- M-meneküljetek! - hallom Mika halk hangját.
És az ébresztő hangos csörömpölése ébresztett fel. Kezdek haladni. Valahányszor rémálmom van, az éjszaka közepén mindig felébredek. Hiányoznak a barátaim, de ez ellen nem tudok mit tenni, hiszen soha többé nem láthatom őket. Szokásosan felkeltem, és köszöntem Yu-channak aki már az ajtónál volt, indulásra készen.
- Talán engem vártál, Yu-chan? - kérdeztem tőle mosolyogva - Nincs olyan reggel, hogy ne köszönnék el tőled! A többiek ma is el fognak jönni, habár Kimizukinak kisebb dolga akadt, így nem biztos, hogy ő eljön. Én megyek Baka-Gurenhez. ByeBye! - Rendben, ne csinálj idiótaságokat!
Így megy ez mióta itt vagyunk. Engem nem engednek el edzeni, vagy kisebb csatákra. Még pedig azóta semmit sem haladtunk, a kiirtás szempontjából. Nagyobb dolgokra, mint kinevezés, vagy nagyobb háborúk csatáira elengednek. Azt mondják, hogy a szemem miatt van mindez. Vagy hogy nem bíznak meg bennem. Igen, Yu-chanban és bennem se teljes a hitük...gondolom, hogy a vámpírok karmaiból kerültünk ide. Azóta a Hold Démon csapat tagjai vagyunk. Azon belül a vámpírölők. Legalábbis Yu-chan aktívan oda tartozik, mert neki engedik ezt az egészet. Shinoa osztagába tartozunk, amely amúgy öt fős, csak én nem számítok aktívan részesnek. Yoichival, Kimizukival, Shinoaval és Mitsubaval is nagyon jóba vagyunk, így minden nap ellátogatnak. Ők az új családom, és nem engedem, hogy őket is elvegyék tőlem. Habár Guren azt mondta, hogy egy nap eljönnek értem, de azt nem említette, hogy kik, szóval a házunk folyamatos őrizet alatt áll. Nem vették komolyabbra ezt az egészet, hiszen eddig négy év alatt semmi sem történt. Azt mondják, hogy a szemeim az okai mindennek. Az osztagban mindenki szerződött démonnal, csak én nem. Persze mert ennek is a szemeim az okai. Van olyan dolog, amit nem a szememnek "köszönhetek"?!
Yuu-chan mindig este jön haza, szóval így délelőtt mindig egyedül vagyok. Dél körül főképp, mert az őrök szünetet tartanak. Nem mintha eddig nagyon dolgoznának... Egyik pillanatban erős fuvallatott éreztem a hátam mögött, ahogy éppen az ételt készítettem magamnak.
- Örökös, kérem , jöjjön vissza a fellegekbe. - Örökös?! - kérdeztem - Ön az angyalok trónörököse. A mi légterünkön híres Krul Majime azt rendelte el, hogy vigyük haza az örököst.
