Minden azon a bizonyos napon kezdődött...
...mikor a vírus létrejött...
...mikor a vámpírok és a démonok a Földre érkeztek...
...mikor elraboltak minket...
...mikor megtudtuk, mi az a hűség...
...megtudtuk, mi az a barátság...
...megtudtuk, mi az az...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
~Mika szemei vörös színre változtak, mire az utolsó csepp szükséges vért is lenyelte. Szóval már... tényleg egy vámpír. De ez semmin sem fog változtatni, ugye? Az érzései ugyanazok lesznek irántam mint eddig, igaz?
Továbbra is szeretni fogjuk egymást...
nyugodtságra fogunk lelni egymás társaságában...
és harcolni fogunk kettőnkért?
Viszont jobban már nem tudtam elmélyülni a saját gondolataimban, ugyanis érezni kezdtem azt a... bizonyos érzést. Mikor a szívedre valami ránehezedik. Valami... valami annyira súlyos, hogy a terhét már nem bírod el. Érzed, hogy gyenge vagy és... mintha összetörnél. Igen, ez a megfelelő szó erre... összetörsz, csak éppen legbelül, ami éppen annyira fájdalmas, mintha mondjuk a csontod törne el. Sőt... megkockáztatom, hogy még fájdalmasabb is. Egy szimpla csonttörés begyógyul, az idő elteltével már nem is fáj, ha ügyes vagy, el is felejted. De az efféle sérülés nem tud begyógyulni... a lelked hordozni fogja ezt a sebet örökkön örökké. Viszont ez a súly rendkívül nehéz volt. A szívemet nyomta, majd gyengeségemben patakként kezdtek folyni könnyeim a már piroskás arcomon.
~külső szemszög~
A lány könnyei szép lassan folyni kezdek, melyek benedvesítették a fiú ruháját a vállánál, ki még mindig a maradék vércseppeket nyalogatta. Mikaela természetesen megérezte, majd a sírás hangok is megerősítették számára, hogy Y/N mennyire összetört karjaiban. Szokatlan reakciója volt: megdermedt. Mintha megfagyasztották volna ott, egy helyben abban a pillanatban. Úgy érezte, mintha valami rosszat csinálna: mint pl hogy helytelen cselekvés volt vért szívni a leányból. Mit kéne tennem? Mi lenne a helyes? Gyorsabban kéne gondolkodnom... - voltak hasonló gondolatai fejében. Szegényke nagyon régen tapasztalt ilyet. Évek óta a vámpírokkal van. Ott senkit sem kellett megvigasztalnia, őt sem akarták felvidítani. Utálta az ottani embereket, most pedig a számára legfontosabbal találkozott... ki éppen sír... kettejük társaságában... nem egy könnyű pillanat neki.
Majd a fiú szép lassan elhúzódott a lány nyakától és a könnyes szemeibe nézett. Látta, mennyire összetört. Hogy segítségre van szüksége... nem is akárkitől... hanem tőle.
- Y-Y/N-chan... bocsánat, hogy vettem a véredből... n-nem kellett v-volna... - nézett el elszégyellve tetteit. De a lány csak sírt. Egyre jobban csak zokogott és menedékként a fiúhoz bújt, hogy eltakarja arcát.
- N-nem... Mika... semmi ilyesmi... - hagyta abba egy kicsit, már könnyebbnek érezte beszélni - Csak... aggódok...
- Mi miatt? - kérdezett vissza aggodalmasan.
- ...kettőnk miatt. - lett csendbe Y/N.
Kettejük kapcsolata mindig is különleges volt. Képesek voltak megérteni egymást 1-2 szóval, vagy akár nélkülük is. Persze, az évek kihagyása miatt nehézkes volt újra ez a kommunikáció, de Mika most tökéletesen megértette Y/N-t. Szinte látta a fejében azt a sok felgyülemlő kérdést, amik mind csak az ő válaszára várnak. De eszébe jutott valami, amivel meggyógyíthatja a lány lelkét. Eddig félt ezt a lépést megtenni, de most érezte: itt az idő!
Mika két tenyerét a lány állkapcsára helyezte és lassan az ő magasságába felfelé húzta. Y/N arca vörös volt, mondjuk az alig 1-2 centire lévő fiú előtte nem igazán csökkentette színe erősségét. Szemei még úgyszintén könnyesek voltak. Bánatos tekintete volt, hiszen az elmúlt évek alatt eléggé magányos volt Mika nélkül. A szíve... ahogy a fiú lassan egyre közelebb és közelebb húzta magához a lányt érezte, amint a szíve egyre forróbb lesz és erőre kap. Érezte, ahogy a rajta nehezedő súly egyre könnyebb lesz. Kezd apró darabokra törni, amivel csak kellemesebb lesz. A szíve már-már olyan erőre kapott, hogy dobog, méghozzá egyre erősebben. Még füleiben is hallja a zajos dobogást. Majd a fiú egy hirtelen mozdulattal vezérelve megszüntette a kettejük között lévő távolságot és lassú csókba kezdett a két fiatal.
~Y/N szemszög~
A levegőhiány miatt szétváltunk, majd egymás előtt kezdtünk levegőért kapkodni. Így is forróságot éreztem a testemben és magam körül is. Megőrjítenek ezek az érzések...
- Mostmár érted? - nézett rám végül Mika.
Magamban válaszoltam az összes feltett kérdésre: igen, ugyanúgy fog maradni minden. Akár vámpír az egyikünk, akár ember, vagy angyal... bármi. Mi mindig is egy pár leszünk, egy leverhetetlen duo.
- Mika... - morzsoltam el egy legördülő könnycseppet arcomról - szeretlek.
- Én is téged. - válaszolt már ő is kipirulva, egy újabb csókba invitálva engem.
