𝙸𝚗𝚑𝚞𝚖𝚊𝚗 𝙻𝚘𝚟𝚎♡︎ || 𝙼𝚒𝚔𝚊𝚎𝚕𝚊 𝚇 𝚁𝚎𝚊𝚍𝚎𝚛 ||

10.

~Y/N szemszöge~
~Kezemet Yu-chan szívéhez érintettem, mellé teljes koncentrációmat eresztve. Nagyobb fénygömb vett minket körül, miközben drága családtagomat próbáltam megmenteni.

Egy démonnak nézett ki, ahogyan a vég szeráfja elszabadult testében. Vörös szemei voltak, habár az egyik már szinte fekete, mikből vért sírt. Hatalmas, fekete "szárnyai" voltak, habár mindig hatalmasakat ugrott. -Mi lett veled, Yu-chan? - Kérdeztem magamban, úgysincs rá esély, hogy hallaná. Csak ő maradt számomra akit elérhetek, és tudom, hogy hol van.

Mikáért csak reménykedni tudok, hogy nem esett baja. Sosem bocsátanám meg a vámpíroknak, ha bántani mernék.

Az elszabadult démoni lélek visszaburkolódzott a szívébe, ezzel már biztonságossá téve személyét. A fény is lassan-lassan eltűnt körülöttünk. Körülnéztem, és ami látvány fogadott, az lefagyasztott. Ugyanis egy véres Shinoat véltem felfedezni, kit csak egy hajszál választott el a haláltól, egyetemben Kimizukival, Yoichival és Mitsubával. Guren is tetőtől-talpig véres volt, de a levakarhatatlan, baka mosolyát úgy látszik még nem hagyta el. Legalább mindenki él - Állapítottam meg.

-Y-Y/N...? - Hallottam meg egy ismerős hangot mögülem.
Ez nem lehet igaz. Ennyi idő után...
-Mika? Te vagy az? - Fordultam meg.

Mögöttem tényleg Mikát láttam. Ennyi idő után...végre találkoztunk. Ahogy megfordultam egy teljesen más embert láttam. Magasabb, és fiúsabb lett. Szőke haja megmaradt, és kék szeme sem változott. Ami viszont hiányzott, hogy nem mosolygott. A mosolyt elhagyta, ami még mikor gyerekek voltunk, sosem lehetett nélküle látni. Mindig vidám volt és nevetett, most viszont garantálom sajnos, hogy boldogtalan. De miért a vámpírok egyenruháját viseli? Talán vámpír lett? De hiszen...a vérszívók az ellenségeink. Nem! Biztosan van egy nyomós indoka ez ellen. Remélem, hogy nem bántották nagyon, míg nem találkoztunk. 4 év...ez alatt az idő alatt akár még egy bolygót is el tudunk foglalni, és minden porcikáját átkutatni. Ez alatt az idő alatt bármi történhetett.

Ahogy belegondoltam, mélyebben ezekbe a szörnyű gondolataimba, könnyeim utat törtek maguknak. Zokogtam, és csak szégyelltem magam, hogy még én nevezem magam az angyalok királynőjének. Az ellenség markában van az...a személy akit szeretek. Már gyermekkorunkban megígértük, hogy összekötjük életünket. Nem hagyhatom annyiban ezt az ígéretet, mégha csupán csak egy naiv, gyerekkori ígéret.

Csak sírtam, míg mindenki csendben nézte a magát angyalok királynőjének nevezett személyt. Kisírt szemeimet Mikára meresztettem, ki nem tudott megszólalni a meglepettségtől. Szemeiben csalódottságot láttam, de íriszei azt árulták, mintha próbálná ezt az érzést elfojtani lelkében.

-Y/N...te sem vagy már ember? - Hallottam meg az ütős mondatot.
Szívem kihagyott egy ütemet, ahogy felfogtam. Szóval...ő vámpír. Ezek szerint ellenségek vagyunk? Az...számomra lehetetlen. Először megjelenik, utána finoman próbál célozni rá, hogy nem a fajtámba tartozik. Legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy az egy nap még az emberekkel, kikkel családunkat védtük, akár életünket is feláldoztuk volna egymásért...egyszer ellenségek leszünk. Más fajtába tartoznak, a sors elválasztott minket. Valahogyan mind szerencsétlenül jártunk, és egyik pillanatról a másikra egy másik fajnál találtuk magunkat.

-Az angyalok közé tartozom. - Egyenesedtem ki - Te...vámpír vagy? - Nyeltem nagyot a mondat végére. Nem szabad törékenynek mutatnom magam.
-Y/N, nem szabad maradnod az angyaloknál! Ők mind csak rosszat akarnak, mégha mi úgy ismerjük őket, hogy jót akarnak. - Nézett rám aggodalmasan - Y/N, Yu-channal menjünk el, és éljünk együtt!

Tudtam, hogy a régi Mikaela még nem tűnt el. Ő mindig csak aggódik értünk, és más kedvéért cselekszik. Sosem volt önző velünk. A jó tulajdonságait mindig csodáltam. Egyszerűen mindig annyira szerettem, hogy rosszat nem is láttam benne.

-Mika, te is jól tudod, hogy ez lehetetlen. Ebben a világban már nincs olyan hely, amit biztonságosnak nevezhetünk, vagy esetleg a paradicsomnak. Mikor a vámpírok az egész Hyakuya családot fogságban tartották, mi azt hittük hogyha megszökünk, minden rendben lesz. Persze azt gondoltuk, az emberek kedvesek, de ez nem igaz. Itt nincs kiben megbízni. Egy vérivó képes volt megölni a kicsiket, - Mondtam nehezen - és neked is majdnem véged lett. Yu-channal sikerült elfutnunk, de itt sem volt minden a legjobb. Az emberek, az akkori saját fajtám tartott tőlem, csak mert a szemem másabb volt az övéjüktől. Az angyalokkal felmentem a fellegekbe azzal, hogy én vagyok a trónörökös a szárnyasok körében. Kiderült, hogy a Krul családból származom, és mivel nővérem, Majime meghalt, én léptem a trónra. Igen, jelenleg egy királynő vagyok.

Mika ahogy végig hallgatta történetem, amit nem is kért, hogy számoljak be aggodalmas arcot mutatott. Annyi súly nehezedett vállamra, hogy valakinek el kellett mondanom ezeket. Mikában megbízok, mégha nem is kéne.