A barátnőm bátya llSaioumall

4.Miért érzem ezt?

Egy kicsit majd többet szeretnék foglalkozni Kokichi és Saiko kapcsolatára meg a hátértörténetükre, hogy még is mi történt a múltjukban. Ha ez nem gond. Jó olvasást<3
-Kokichi POV-
Ez nem lehet igaz. Biztos csak egy rossz állom! Nem lehet más! Miért viselkedek így? Pedig csak egy kis fagyit törölt le az arcomrol de már is úgy ver a szívem. Biztos nem lehet igaza Rantaronak, hogy meg kedveltem. Nem nyomulnék rá a húgom barátjára. Biztos csak valami félre értés talán csak a melegtől, sőt biztos azért van.
Megint túl reagálom. Majd csak csönd lett, és folytatuk a fagyi evést. Nem tudom, hogy ez egy kellemes vagy e egy kínos csend de most ez még mentett a fura gondolataim elől. Mikor meg ettük akkor ahelyett, hogy haza indultunk volna el kezdtünk sétálgatni. Akkor már jobban tudtunk valamiért beszélgetni mint a fagyizóba. Valahogy most csak úgy jöttek a szavak. A végén meg azt vettük észre, hogy kezd be sötétedni.
-Ilyen gyorsan el telt az idő!
Néztem a telefonom.
-Hát igen.
-Haza kisérlek úgy is csak egy sarokra laksz innend.
Mondtam.
-Mi? Nem kell.
Vakarta meg a tarkoját.
-De kell, mert akorom és kész! Vagy már nem is szeretsz velem lenni?
Néztem rá úgy mint ha csak egy nyalokáért könyörgő kis gyerek.
-Szeretek veled lenni! Jó gyere.
Adta be végre a derekát. Szóval szeret velem lenni. Ez egy jó pont. Majd el indultunk Shuichiék felé egy olyan 5 perc és már ott is voltunk.
-Na akkor szia Kokichi holnap is találkozunk.
-Szia igen holnap~
Mondtam mosolyogva és néztem addig amíg be nem ment a házba és el nem tűnt a szemem elől. Egy ideig még ott álltam és majd elindultam haza felé. Egy olyan 10 perc és otthon voltam.
-Na mi az Kokichi ennyire szertesz tanulni, hogy ilyen sokáig el voltál?
Nézett rám Saiko mosolyog.
-Ha ha, amúgy hány óra van?
Kérdeztem.
-7óra, de most komolyan mit csináltatok? Biztos, hogy nem tanultatok.
Mondta. Még is mit csináltunk volna? Valyon mit is... Na ne! Most olyan dolgok jutottak az eszembe amiket nem részleteznék inkább.
-Nem volt kedvem tanulni, majd elmentünk fagyizni és sétáltunk ide-oda és beszélgetünk.
Mondtam, és próbáltam az előbbi kis gondoltamat elhesegetni minél előbb.
-Ti aztán jól össze barátkoztatok, nem is gondoltam volna, hogy ennyire meg kedveled.
Jobban mint gondolnád én drága hugociám. Vagy is mi? Én tényleg nem vagyok normális. Tök gáz lenne ha beleszeretnék a húgom barátjába. Nem lehet igaza Rantaronak.
-Hát ja, de nem csodálom, hogy jóban lettünk mert hát ki nem akaran jóban lenni velem?
Néztem rá egy széles mosollyal.
-Azt akinek van esze.
Mondta majd leült a kanapéra és bekapcsolta a tv.
-Hé! Komolyan néha úgy utalak.
-Én is szeretlek drága bátyám.
Miután vége lett ennek az eléggé különös beszélgetésnek, be mentem a konyhába valami kaját csinálni.
-Amúgy meg tanulhatnál végre fözni mindig én csinálok neked kaját, lány létedre 16 évesen még egy rántottát se tudsz normálisan meg csinalni.
Néztem rá.
-Nem tehetek róla, hogy óda éget!
Majd csak néztem őt egy "komolyan mondod?" fejel.
-Egyáltalán, hogy lehet óda égetni a rántottát!?
-Nem tudom! Könnyen.
-Eddig nem ismertem olyan emberi lényt aki még a rántottát is óda tudja égetni! Te amúgy nem a Másról jöttél?
-Mi nem?!
Ez mondhatni nálunk már egy kis mindennapi beszélgetés én bele kötök valamibe majd egymást szidjuk mostanában azzal piszkálom, hogy "milyen jó szakács lenne„. De amúgy komolyan, hogy lehet óda égetni egy kibaszott rántotátt?
-Shuichi POV-
Kokichi addig könyörgött amíg haza nem kisérhetett, nem bántam csak így többet kell sétálnia neki. De úgy tűnt, hogy őt ez nem érdekelte. 5 perc múlva már haza is értem el köszöntem tőle és be mentem. Fel mentem a szobámba és ledöltem az ágyon. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jóban leszek Kokichivel. Ez a gondolat akaratlanul is boldoggá tett. Másnap megint mehettem iskolába sajnos. Mikor be értem az iskola kapujába valaki egyből a karomra csinpaszkodott. Kokichi volt az, egy kicsit még lepett de valahogy nem igazán érdekelt mert ez olyan kokichire jellemző viselkedés.
-Szia Shuichi, láttalak a távolból ezért gondoltam azzal, hogy meg tiszellek a jelenlétemel és, hogy velem mehetsz be az osztály terembe.
Mondta mosolyogva majd elnegedte a karom és el indultunk befelé.
-Kicsit meg ilyesztetél.
Mondtam.
-Bocsi de muszáj volt most meglepjelek. Ezért a reakcióért meg érte.
Mondtam még mindig mosolyogva. Majd hamarosan be értünk az osztály terembe. Nem voltak sokan még de már az ablakból láttam, hogy egy páran jönnek. Leültünk a helyünkre vagy is csak én mert Kokichi csak le rakta a cuccait és itt ált mellettem és beszélgetünk.
-Nem akarsz le ülni?
Kérdeztem.
-Nem, Kaede is szerintem hamarosan be jön, nekem meg így jó.
Mondta majd hamarosan majd valaki ide jött és még zavarta a mi kis érdek feszítő bezsélgetésünket. Ranataro volt az.
-Sziasztok.
Mondta mosolyogva.
-Hogy van az én kis kedvenc törpém.?
-Rantaro nincs kedved meg rohadni?
Kérdezte Kokichi mosolyogva.
-Nem nincs, és neked?
Kérdezte és vissza mosolyogot. Egy eléggé komikus szituáció alakult ki kettöjük között már megint. De már meg szoktam. Egy kicsit el nevetem magam de már Kokichi úgy nézett rám mint ha már a végrendeletemet írhatnám. Hamarosan mindenki be érkezett a terembe és el is kezdődött az első óra matek volt. Utálom a matekot, és még be is mondták, hogy dolgozatot fogunk írni. Remek... De értem úgy, hogy ezzel nem lessz baj. Óra után Ranataro egyből ide rángatta Kokichit.
-Shuichi tudsz segíteni ennek az idiótának a matekban, én többet nem fogok segíteni neki mert nem hajlandó velem tanuli hátha te meg tudod győzni.
Nézett rám Rantaro segítség kérően Kokichi meg úgy nézett mint egy kis gyerek akit most szidnak le.
-Jó, hanyasra álsz matekból.
Kokichi meg sem szólalt, Rantaro sóhajtott eggyet.
-Kettesre, a legroszabban a matek meg a kémia megy neki a többivel nincs baj, az egyetlen baj az, hogy ha neki nem megy valami az nagyon nem megy és nem hajlandó csinálni.
-Oké akkor ma nem a kémiát hanem a matekot tanuljuk. Oké?
Egy ideig csöndben volt.
-Oké.
Mondta. Ranatro diadal ittasan elmosolyodott. Majd eljött a délután, és már is éreztem, hogy ez egy kész kínszenvedés lessz. De jól gondoltam.
-Kokichi, figyelj már ezerszer el mondtam, hogy ha itt zárójel van akkor neme kezdheted el egy másikkal.
-Miért ne?
-Mert mert... Honnad tudjam így találták ki.
-Ez nem ér...
Mondta duzzogva.
-Meg akarsz bukni?
Néztem rá felvont szemöldökel.
-Nem.
Mondta szomorúan.
-Akkor tanuljunk mert ha így folytatod akkor meg bukhatsz.
-Kokichi POV-
Utálok tanulni... De az egy jó dolog, hogy Shuichivel vagyok. Örülök, hogy vele vagyok. Ez egy kicsit félre érthető volt de én nem vagyok olyan.
-Na akkor el magyarázom még egyszer.
Mondta. Majd el kezdte magyarázni az anyagot, egész nap el tudnám nézni az arcát. Egy kicsit el is bambultam és szerintem a kelleténél is tovább néztem őt. Mikor ez tudasult bennem le vettem róla a szemeim. Mért csinálom én ezt? Ez nem helyes. Ő a húgom barátja,gondoltol is meg ilyedtem egy kicsit, hogy tényleg igaza van Ranatronak és jobban kedvelem mint ahogy gondolnám. Egy ideig még tanultunk amíg már valamennyire meg értettem az anyagot.
-Na és most mihez van kedved?
Nézett rám.
-Nem tudom, csak piheni szeretnék már végre.
Mondtam majd sóhajtottam eggyet. Már tényleg fáradt vagyok.
-Keveset aludtam ma és még az iskola is lefárasztot.
Mondtam egy kicsit szomorkásan és leültem az ágyra és csak néztem ki a fejemből. Rám nézett majd mellém ült és be takarta mind a kettönket.
-Akkor aludj egy kicsit.
Mondta. A fejem el vörösödttem a közelségétől. Miért van ez? Fenébe is már, a szemeim mindjárt le ragadnak. Már alig bírtam ébren maradni és a fejem rádölt Shuichi vállára és így nyomott el az álom. Valamiért biztonságban érzem magamat mellette, mint ha ilyenkor semmi se történhetne. Na jó Kokichi ez a gondolat túl nyálas lett. Fúj fúj, hagy abba. Még a végén bele szeretek Shuichibe. Ja persze még csak az hiányzona.
-Shuichi POV-
Kokichi hamarosan el aludt és rádőlt a vállamara. Egyre melegebenek éreztem az arcomat és a szívem is fel vett egy gyorsabb tempót. Mi ez? Nem tudom, még sosem éreztem ilyet. A nyakamnál éreztem minden egyes levegő vételét, hallottam ahogy halkan szuszog és az állom engem is kezdet el ragadni. Valahogy olyan meg nyugtató most így mellette lenni. Hamarosan én is el aludtam. Mikor fel ébredtem úgy éreztem mint ha még életemben nem aludtam volna ilyen jól. Majd eszembe jutott, hogy Kokichi is itt van. Még mindig aludt. El mosolyodtam majd csak néztem a plafont. Egy olyan 5 perc múlva mocorogást éreztem majd Kokichi fel kelt, és komáson rám nézett.
-Shuichi...?
Nézett rám majd ásitott egy nagyot. Majd elhúzódott tőlem.
-Bocsi. Milyen nap van..?
Mondta.
-Semmi baj. Szombat úgy, hogy ne aggódj.
Majd Kokichi telefonja elkezdett csörögni a telefonja. Egy kicsit húzta a száját de fel vette.
-Kokichi még is hol vagy!?
Ide hallottam a hangját. Saiko volt az.
-Nyugi, tegnap Shuichivel tanultunk majd valamikor el aludtam. Itt vagyok Shuichinál úgy, hogy ne aggódj.
Mondta majd sóhajtott egyet.
-Oké, szia.
Majd letette, és hátra dőlt az ágyban.
-Bocsi, hogy be aludtam. Nem akarlak zavarni úgy, hogy hamarosan megyek is el.
-Nem zavarsz.
Saikorol jut eszembe, hogy mostanában inkább olyanok vagyunk mint egyszerű barátok. Majd úgy is meg beszéljük. Kokichi egy óra múlva el ment, és egyedül maradtam itthon. Bekapcsoltam a tv és elkezdtem nézni valami műsort. Valyon miért éreztem úgy magamat tegnap Kokichi mellett?