Soha többé magány [SZÜNETEL]

1. rész

Ahogy minden emberrel, velem is megtörtént, hogy középiskolába kerültem. Az általános sulis időszak szenvedéssel telt, így csak remélhettem, hogy a következő éveim jobbak lesznek. Azt persze egy szóval se mondták, hogy az életem fenekestül felfordul majd.

Semmi kedvem nem volt új helyre menni, olyan emberek közé, akiket nem is ismerek. A legkisebb változások is feldühítenek, nemhogy az ilyen meghatározók!

Ezen a szépnek aligha nevezhető áprilisi reggelen vontatottan elkészültem, felkaptam a táskám, fejembe csaptam a kalapom, majd elballagtam az új sulimhoz. Egyszerű középiskola, nem nagy szám. Két emeletes téglaépület, sok ablakkal és egy kétszárnyú ajtóval.

Ahogy beléptem arcomon életuntsággal, az aulába kellett mennem, ahol nemsokára kezdetét vette az évnyitó. Mialatt osztályonként sorokba rendeződtünk, nagyjából meg tudtam figyelni új társaimat. A sor elején egy alacsony, szőke hajú, vidám képű fiú állt, mögötte egy szintén alacsony, fekete hajú, szemüveges srác.

Mögöttük egy hosszú fekete hajú lány ölelgetett egy magas, vörös hajú fiút.

A többieket nem nagyon tudtam szemügyre venni, ugyanis azonnal kezdődött az igazgató, Mori Ougai beszéde. A fekete hajú, harmincas éveiben járó férfi kiállt, majd lelkesítő szónoklatot tartott. Elsőre nem tűnt túl szimpatikusnak. Végig az orvosi karrierjéről beszélt, meg hogy szeretettel vár mindenkit a rendelőjébe, aki lesérül, ugyanis ő örömmel ellátna minket. ... Most komolyan egy ilyen őrült alak vezeti az iskolát?

*

Az évnyitó után fölmentünk a termünkbe és vártuk a megbészélés kezdetét az osztályfőnökkel.

A szünetben mindenki kisebb csoportokban kezdett beszélgetni, én viszont csak tanácstalanul ültem a padomban és inkább őket figyeltem. (Sosem ment igazán a szocializálódás és nem most terveztem kigyakorolni.)

Az egyik "csoport" a vörös hajú fiúból és a fekete hajú lányból állt, akik láthatóan igen szoros kapcsolatot ápoltak már most...

Aztán ott volt a szőke srác, aki szalmakalapot viselt. A vidám, fekete hajú, szemüveges fiú pedig egy pillangós csatot viselő lánnyal csevegett. A sarokban egy szintén vöröses hajú, ragtapaszos orrú gyerek, és egy fekete hajú, maszkos (valószínűleg) fiú állt komor ábrázattal.

A többi diák: egy fekete hajú, goromba srác és egy ezüstös hajú, ártatlan megjelenésű fiú, akik egyszemélyes padjaikban ültek. A sarokban egy szőke hajú lány állt és a komor srácot stírölte. Mellette egy alacsony, fekete hajú, kislányos arcú lány állt, aki pirulva nézte az ezüst hajú fiút. Furák a lányok...

Végül egy érdekes páros, akiken azonnal megakadt a tekintetem. Már csak azért is, mert elég hangosak voltak. A magasabbik, szőke hajú, pápaszemes csóka éppen ordított a mellette álló, szintén magas fiúval. Utóbbin elidőzött a pillantásom. Csoki-barna hajának hullámos tincsei keretezték az arcát, s az is feltűnt, hogy nyakát, valamint karját kötszer borítja. Arcát felém fordította és rám mosolygott, így már láthatóvá váltak mogyoróbarna szemei is.

Elkaptam a tekintetem, majd ledőltem a padomra, hogy pihenjek egy kicsit becsengetésig. Viszont alighogy lehunytam a szemem, valaki megkocogtatta a vállam.

Felnéztem, s szembe találtam magam a barna hajú sráccal. Kedvesen mosolygott rám, én viszont csak értetlenül pislogtam felé.

-A nevem Dazai Osamu-vigyorgott, én meg csak unott fejjel néztem vissza rá.