Soha többé magány [SZÜNETEL]

6. rész

Ahogy másnap beléptem a terembe, érdekes látvány fogadott. Dazai az első sor középső padján ült. Atsushi - aki eredetileg ül ott - tétlenül ácsorgott mellette, a kötszeres pedig egy gitárt tartott a kezében, s annak hangolásával foglalatoskodott.

Gondoltam, figyelmen kívül hagyom és csak leülök a helyemre. Ám ekkor...

-Chuuya, jó hogy jössz!-szólt nekem vidáman a múmia, mire félve felé fordultam-Ezt a dalt neked írtam-nézett a szemembe, én pedig lefagytam. Mi van?

Dazai pengetni kezdte a húrokat, én meg csak értetlenül bámultam. Magát a dalt igazából fel sem tudtam fogni, ugyanis félig azon idegeskedtem, hogy mindenki minket bámul, félig próbáltam feldolgozni a helyzetet. Ráadásul Dazai végig engem nézett.

Az előadás végét lelkes taps követte, egyedül én álltam megkövülten.

Dazai elrakta a gitárt a tokba, majd leugrott a padról és odasétált hozzám. Megint arcon csapott az illata, amitől megremegett a térdem.

-Na?-kérdezte lelkesen

-Egy gitár? Komolyan? Nagyon eredeti-néztem rá kedvetlenül.

-Próbálok nyitni feléd-vont vállat egy kicsit elszontyolodva.

-Ezzel csak azt érted el, hogy megint te legyél a középpontban-komolyodtam el fél szemmel a többieket nézve, akik szintén néha felénk pillantottak. Főleg a lányok.
Nem rólam szólt ez a kis produkció, világos. Csak azért csinálja, hogy mindenki rá figyeljen, engem pedig nevetségessé tegyen!-Különben is, miért írtál nekem dalt?! Ez annyira...-kerestem a szavakat, hogy milyen is ez. És akkor rájöttem... Az, ahogy az öltözőben nézett rám, a gyengéd érintése, az a szív a papíron, ahogy beszélt velem, és most ez a dal... Basszus... Ami a fejembe ötlött, azt egyszerűen nem akartam elfogadni. Csak éreztem, ahogy megint felmelegszik a levegő.

-Igen? Ez annyira milyen?-feszegette a határt mosolyogva, én pedig kerültem a tekintetét. Nem. Ilyen nincs. Nem, egyszerűen csak...többet látok a dologba, mint amiről valójában szó van.

-Hagyjuk-feleltem, remélve hogy lezártuk ezt a témát.

-Jó. Mindenesetre a célomat úgy látom, elértem~-mosolygott Dazai elégedetten, majd odament beszélgetni a szőke pápaszemes csávóhoz.

Pontosan mit is akart elérni?
A kezemet óvatosan az arcomhoz érintettem, amely olyan forró volt, mint egy kályha. Ne... Nem, nem, mem! Ha ezt a többiek meglátták...örökké ezzel fognak szekálni! Barom Dazai...

*

Végül is senkiben nem tett túl mély benyomást a múmia fellépése, úgyhogy látszólag nem kellett aggódnom. De ettől még biztosan nem felejtem el ezt a húzását!

Suli után az edzőterem felé indultam, s a gondolataimba mélyedve sétáltam, mikor lábdobogást hallottam a hátam mögül.

-Hello, Chuuya-köszöntött vidáman Dazai, a vállamat átkarolva. Szinte láttam magam ahogy elpirulok, mint egy kislány.

-Vedd le rólam a kezed!-kiáltottam rá, miközben levakartam magamról a karját, ő viszont nem tett megjegyzést, csak mosolyogva zsebre vágta a kezeit-Egyébként mit keresel itt?-kérdeztem barátságtalanul, ami nem hatotta meg.

-Erre van dolgom-felelte tömören. Nagyszerű...

Csendben sétáltunk egymás mellett, a kötszeres pedig szórakozottan nézelődött.

-Pontosan mi dolgod van erre?-kérdeztem összeráncolt szemöldökkel

-Az titok-mosolygott sejtelmesen.