Soha többé magány [SZÜNETEL]

4. rész

A nap végén hazamentem természetesen, s este, mikor Nee-san hazaért és segítettem neki a vacsorában, elmeséltem neki, hogy ezúttal tényleg kibékültem Dazaijal.

-Végre valahára!-sóhajtott mosolyogva

-Kiderült, hogy...nem is annyira rémes ember... Csak kicsit érdekes a felfogása-ismertem be, miközben megkevertem a rizst a lábasban.

-Valóban? Akkor talán még barátok is lehettek-mosolygott.

-Igen, azt hiszem-feleltem, majd elkomolyodtam. Eszembe jutott, ahogy tegnap az öltözőben végigmért. Ijesztő volt, és...olyan fura...

-Baj van?-kérdezte Nee-san hirtelen

-Nem, nem. Nincs semmi baj-vágtam rá. Túl kínosnak éreztem, hogy erről beszéljek. Csak félreértést kreálnék vele.

-Na és, van már valaki, aki tetszik? Mondjuk egy csinos lány?-kérdezte, én pedig unottan sóhajtottam. Nee-san tisztában volt vele, hogy soha nem érdekelt ez a téma, mégis alig várta, hogy hazahozzam az első barátnőmet és bemutassam neki.

-Nem, egyáltalán nincs-feleltem sokadjára, miközben gondolatban felidéztem az osztálytársaim arcát. A lányok mind olyan...bizarrok-Nem túl nagy a választék-tettem hozzá egy vállrántás kíséretében, Nee-san pedig kuncogott.

-Rendben, majd ha gondolod, elmondod-szólt sokat sejtető mosollyal.

-De hát most mondtam, hogy nincs senki!-tártam szét a karom értetlenül

-Teríts meg légyszíves, a többit befejezem-váltott témát hirtelen, én pedig sóhajtva engedelmeskedtem. Néha nem tudom követni őt. Miért feszegeti a témát, ha egyszer megmondtam, hogy nincs senki?

Miután elkezdtünk enni, újból kérdezősködni kezdett, ám ezúttal egy kellemesebb témáról.

-Mikor hozod ide a barátaidat?-kérdezte két falat között.

-Még nem tudom... Tachiharával jól kijövök, de egyelőre nem találkoztunk a sulin kívül-feleltem töprengve.

-És Dazai? Vele mi a helyzet?-kérdezte csevegő hangon

-Ő nem az a típusú ember, aki a legjobb barátom lesz...-motyogtam

-De azt mondtad, beszélgettetek...

-Igen, de ez nem jelent semmit!-emeltem fel kissé a hangom. Kezdett fogyni a türelmem. Nee-santól nem szoktam meg az ilyen "vallatásokat"-Elnézést-sóhajtottam, kissé rémült arcát látva-Befejeztem a vacsorát. Felmegyek tanulni-álltam föl, majd betettem a tányérom a mosogatóba.

Többet nem kérdezett sem Tachiharáról, sem Dazairól. Viszont úgy tűnt, mindkettőnket lefárasztott a mai nap.

-Megtennéd, hogy elmosogatsz?-kérdezte erőtlenül

-Persze-feleltem, majd amint végeztem, felmentem a szobámba, s a tankönyveimet kezdtem bújni. Viszont a tananyag nem kötött le annyira, végül hajnali kettő táján, mikor már folyamatosan csukódott le a szemem, elaludtam az íróasztalnál.

*

Elérkezett a hét utolsó napja. Reggel felriadtam az ébresztőmre, majd gyorsan bepakoltam, elkészültem, és rohantam suliba.

Beérve se szó, se beszéd, csak leültem a padomra és elaludtam. A becsengetés ébresztett fel. Az éles hangra felkaptam a fejem és álmosan néztem körbe. Mindenki vigyázzban állt, a biosz tanár pedig a táblánál feszített. Gyorsan felpattantam én is.

-Jó reggelt mindenkinek-köszönt.

-Jó reggelt-köszöntünk egy meghajlás kíséretében, majd leültünk.