Enged hogy szeresselek

3.rész

Nem hittem a szemnek mikor megláttam sérülten Tomiokat. Gyorsan rohantam oda és próbáltam el látni a sérüléseit ideiglenesen míg meg nem érkezik az orvosi el látás és próbálta mindentől mentes helyre vinni nehogy további sérüléseket szerezzen.

Miközben kerestem próbáltam harcolni Nezukoval az oldalamon. Nem volt egyszerű,de addig megoldottam míg sikerült egy olyan helyet találnom,de nem iszok előre a medve bőrére és inkább próbáltam a közelben harcolni,hogy megtudjam védeni is.

Hajnalodhatna már,mert kezdek ki fáradni és ezzel a démonnal nem egyszerű harcolni.

Egyszer csak egy nagy ütéssel Nezukot erősen falnak lökte,amitől dühbe jöttem.

Elkezdtem felé rohanni és torkom szakadtából üvölteni kezdtem.

-SENKI SEM BÁNTHATJA A HUGOMAT!-és rohantam egyre közelebb a démonhoz és láttam azt a fonalat és most nem hagytam,hogy megint az legyen,mint tegnap.

Most sikerült levágnom a fejét. Miután ezzel meg voltam rohantam Nezukohoz.

Nezukonak lekezeltem a sérüléseit és épp akkor jött egy újabb démon. Hogy azért a jó oldalát nézzem legalább akkor jött mikor lekezeltem a sérülést.

Másodszorra mondom ezt de jó lenne ha már elkezdene hajnalodni.

Nagy nehezen sikerült legyőznöm a démont,és végre láttam már a nap első sugarait. Most már bújnak elfelé a nap elől.

Annyira elfáradtam,hogy össze estem miatta.
Furcsa nem éreztem semmi keményet amivel a fejem ütközött volna,inkább puhaságot éreztem. Ki védett meg ettől?

Kinyitottam a szemeimet,és aztán alig hittem nekik. Tomioka tényleg megvédett a nagy ütődéstől?

-Jól vagy Tanjiro?

-Jól vagyok,köszönöm-aztán mosolyogtam

-Viszonozom azt,amikor lekezelted a sérüléseim. Most én fogom a tiédet lekezelni

És így is tett,lekezelte a sérüléseimet,és ez jó érzéssel töltött el. Régen töltött el ilyen kedvesség iránt jó érzés.

-Köszönöm

Választ még nem kaptam rá. Neki biztos semmiséget jelent,nekem meg jó érzést. Így hát az arcom egy kicsit legörbült,a fejemet meg inkább elfordítottam. Nem sírtam el magamat csak szimplán elfordítottam a fejemet.

-Van valami baj?-kérdi

-Nincs semmi

-Azt hittem már van valami

Erre most nem tudtam mit mondani,inkább bámultam tovább a semmibe.

Egy hang zökkentett ki a bámulásból.

-Kész is vagyunk

-Köszönöm-mondom másodszorra

-Nincs mit

Aztán segített felállni. Kis ülés kellet csak,hogy tudjak állni rendesen.

-Köszönöm én is a segítségedet

-Nincs mit,bármikor segítek-aztán mosolyogtam egyet

-Hát nekem mennem kell-mondja a szokásos hangján

-Rendben-adtam rá választ

Amit utána történt ledöbbentett. Megölelt. Ezt én is viszonoztam,és aztán gyorsan el is illant.

A gyomromban újra pillangók lettek,és megint a furcsa érzés kerített hatalmába. Az szerintem újból pirosas árnyalatott vett fel.