Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
másnap hajnalban úgy döntöttem megnézem a napfelkeltét. iszonyatosan álmos voltam, de úgy éreztem megéri felkelni. igaz, hogy életem végéig még rengeteg napfelkeltét fogok látni, de a természet adta gyönyörűségeket megéri újra és újra megnézni. életem végéig szeretnék gyönyörködni. akárcsak benne... ha tehetném. már kisfiú korában is igazán helyes volt. most már biztosan nem csak helyes, hanem jóképű. mennyire szeretném látni!
kómásan vettem az irányt újra a folyóhoz, ahol tegnap este ücsörögtem. az folyóhoz vezető úton egy lelket sem láttam; olyan volt, mintha leállt volna az idő és csak én léteztem volna, meg a napfelkelte.
mióta újra elkezdtem érezni az összetéveszthetetlen melegséget a testemben, - de főleg a szívemben - azóta folyamatosan rá gondolok.
ahogyan ott ültem egyedül és néztem a napfelkeltét bágyadtan, újra magával rántott az érzés. az érzés, mely egy régi ismerős számomra. oldalra fordítottam a fejem, mikor megláttam egy férfit. ott ácsorgott bőrdzsekiben, gyönyörű fürtös fekete haja kócosan állt.
majd egyre felerősödött a melegség.
"simon?" kérdeztem, miközben a szívem fékezhetetlenül kalapált.
