Életed végéig

10

Ne tévesszen meg senkit se a "cím", ez az első rész!

Wooyoung

- Egy, két, há.... Egy, két, há... Egy, két, há... - hallom a tanárom hangját. Annyira összpontosítok, mint még soha. Ez az utolsó esélyem, hogy megmutassam mit tudok és nem fogom elszalasztani. - Rendbe, mára ennyi, holnap találkozunk - kapcsolta ki a magnót a tanárnő, majd összeszedte a cuccát és kisétált a teremből.
- Hulla vagyok - ült le a padlóra Hongjoong.
- Én is - sétáltam a kulacsomért. Kikészít ez a két óra tánc. - Délután megyünk valahova? - kérdeztem barátom, aki még mindig a földön ült.
- Ma Seonghwaval megyünk moziba, bocsiiii - szomorodott el.
- Semmi baj - mosolyogtam rá. - Elvégre mostanában alig találkoztok - mondtam, mire bólintott.
- De ígérem máskor megyünk - mondta.
- Okee - vettem fel vállamra a cuccot, majd elindultam a kollégiumba. Nincs messze a sulitól, szóval nem öltöztem át, de azért a kabátom felvettem.

És hogy pontosan miért is edzek ilyen keményen? Hát azért, mert nemsokára itt a válogató hónap, mai azt jelenti, hogy nagy táncosok jönnek és megnézik ki mit tud, és a legjobbak még ösztöndíjat is kaphatnak. Nagy álmom, hogy táncos legyek, és ezért mindent megteszek. Éppen ezért költöztem el a szüleimtől, hogy Seoul legnevesebb művészeti egyetemére járjak.

Nehéz volt otthagyni őket, de szerencsére találkoztam Hongjoongal akivel ázót nem csak legjobb barátok, de szobatársak is vagyunk. Igaz Hongjoongnak van barátja Seonghwa személyében, de szerencsére ez nem befolyásol semmit. Most már, ugyanis Seonghwa egy „kicsit" féltékeny típus és amikor megtudta, hogy egy másik fiúval, (aki ráadásul meleg) költözik össze, enyhén szólva meg akart ölni. De most már rendben vagyunk, vagyis valami olyasmi....

Seonghwarol még annyit, hogy ő is erre az egyetemre jár, csak ő két évvel felettünk és ének szakra. Mindössze egyszer hallottam énekelni, de az is elég volt ahhoz, hogy megállapítsam, gyönyörű hangja van. Csak a személyisége ne lenne ilyen.

Belepve az épületbe felmentem a másodikra, majd megálltam az ajtó előtt. Elővettem a kulcsom, bedugtam a zárba, elfordítottam és kinyitottam az ajtót.
Nem egy nagy szoba, de kettőnknek pont elég, igaz csak két ágy, két íróasztal és egy nagy szekrény van benne. Sajnos a konyha közös, aminek nem nagyon örülök, de ez van.

Letettem a cuccom, majd elindultam az ebédlő felé, hisz majd kilyukadt a gyomrom. Beléptél a helyiségbe és a hűtőhöz léptem. Szerencsére úgy van megoldva, hogy vagy egy nagy hűtő és azon belül mindenkinek van egy rekesz, amit kulccsal tudsz kinyitni, így nem fordulhat elő, hogy valaki „véletlenül" megeszi a kajád.

Kivettem a tegnapi tésztát, majd kiszedtem egy tányért, és beraktam a mikróban.
Megvártam az egy percet majd kivettem hozzá egy villát, leültem és enni kezdtem.

Épp, hogy bekaptam a harmadik falatot kiabálás ütötte meg a fülem.
- Mi az, hogy megint én? Miért mindig csak én, lehetek a hibás? Arra nem is gondolsz te vagy?
- Nem én ölelgetek más fiúkat!
- Az a koreográfia része!
- Azért csinálod ilyen elé ezerrel!
- Azért csinálom úgy, hogy megkapjam azt a kurva ösztöndíjat, és együtt, ismétlem együtt elmenjünk egy jobb helyre!

És egy ajtócsapódás szüntette meg a beszélgetésnek nem nevezhető kommunikációt.
- Csak ne ide jöjjön, csak ne ide jöjjön, csak ne ide jöjjön.... Szia Yeosang - köszöntem mosolyogva az imént hallott fiúra.
- Szia San - köszönt majd pufogva leült a velem szemben lévő székre. Ismerem őt már annyira, hogy addig nem fog elmenni még meg nem kérdezem mi a baj, ő pedig el nem mondja. Sóhajtottam egy nagyot, majd rá nézetem.
- Baj van? - kérdeztem meg, mire Yeosang rám nézett.
- Biztos nem érdeke - mondta szomorúan. Hát ebben igazad van. De tudom, hogy ez is hozzá tartozik.
- De érdekel - mondtam, mire ismét rám nézett.
- Nem akarlak untatni - mondta.
- Jó, akkor ne mond - álltam fel.
- Neee, ülj vissza - mondta, mire sóhajtva úgy is tettem.
- Tehát? - néztem rá.
- Jongho megint féltékenykedik egy koreográfia miatt, pedig te is tudod, hogy azok nem jelentenek semmit - mondta, mire bólintottam. Yeosang is táncra jár, csak ő egyel alattam. A párja Jongho pedig énekre, mint Seonghwa és szintén egyel alattam. - Valahogy mindig engem hibáztat, még azért is, ha rám mászik egy fiú, pedig nem én tehetek róla. Na de vissza, szóval ugye jövő hónapban lesz a válogató hónap és én is szeretnék egy ösztöndíjat, mivel Jonghonak más megvan, és akkor elmehetnénk közösen egy még jobb helyre. Csak ő ezt nem érti - hajtotta le fejét az asztalra. - Szóval most nem tudom mi legyen.
- Beszélj vele - mondtam - Mond el neki, hogy vele akarsz lenni, és hogy szereted. Biztos megfog hallgatni, hisz mindig kibékültök.