Életed végéig

***

Wooyoung

Fogalmam sincs mi történt. Még mindig a padlón fekszek, de szemem nem nyitom ki. Túl fáradt vagyok hozzá.

Hirtelen a nevem hallom. A teljes nevem. Ijedten kinyitom a szemeim és felülök. Meglepően könnyen ment. Körül néztem, de senkit nem láttam. Pedig tisztán emlékszem, hogy Sant láttam.
- Wooyoung - hallom ismét a nevem. Felállok, és ekkor a hátam mögött meglátom Sant. Egyből közelebb lépek, de ő hátrált egyet. Értetlenül nézek rá, mire meg szólal.
- Sajnálom Wooyoung - néz mélyen a szemembe.
- Mégis mit - kérdezem értetlenül.
- Nem az vagyok, akinek hittél - mondta, majd lenézett. Követtem a tekintetét egészen a padlóig. Hátra léptem egyet, annyira meglepődtem. Most már teljesen össze vagyok zavarodva.

Ott fekszem a padlón. De én állok. Nem értem mi van, és ez nagyon megijeszt.
- San, mi ez az egész - nézek rá - Mi az, hogy nem az vagy akinek hittel? Akkor ki vagy? - néztem rá. - Mondj már valamit! - emeltem meg a hangom.
- Nyugodj le Wooyoung, mindent elmagyarázok. Csak nyugodj le - mondta, én pedig próbáltam egy dologra koncentrálni, ami jelen pillanatban San volt.

San látta, hogy sikerült összeszednem magam elkezdte.
- Halott vagy - mondja ki természetesen.
- Mi?! - nézek rá kétségbeesetten, mire folytatja.
- Leállt a szíved és meghaltál. Ott a tested - mutatott a padlóra.
- Akkor én most mi vagyok? - kérdeztem még mindig értetlenül.
- Egy lélek - válaszolta.
- É-És te? - néztem rá ijedten. Egyre rémisztőbb a helyzet.
- Egy kaszás - válaszolta.
A lábaim megremegtek, és nem tudták már tartani magukat. Lerogytam a földre. Pont szembe a testemmel. Ez nem lehet igaz. Ez biztos csak egy vicc. Kaszások nem léteznek.

- Wooyoung, mennünk kell - mondta San, mire felnéztem rá.
- Mégis hova?? - akadtam ki. Hova akar vinni?
- Gyere es megtudod - nézett rám.
- Én nem megyek sehova! Még el kell búcsúzom Hongjoongtól és a családomtól, és..... - San félbeszakított.
- Nem lehet. Velem kell jönnöd! - mondta, mire össze rezzentem. Teljesen más személyiség.

Feláltam, és elindultam felé. A lábam még mindig remegett. Hátra néztem. A testem ott feküdt. Borzasztóan szürreális látvány volt.

San megnyitott valami, portál szerűséget és azon léptünk át. Csend vont. Pedig annyi mindent akartam kérdezni. Az egész dologról, a kapcsolatunkról. Végül nyeltem egyet, és megszólaltam.
- Csak megjátszottad? - kérdeztem, de nem mertem rá nézni. Nem érkezett válasz, szóval végül felnéztem. San komoran nézett előre. Ettől még idegesebb lettem, és minden ki tőrt belőlem. - Válaszolj! Végig csak megjátszottad magad? Az érzéseid? Vannak egyáltalán? - San még mindig nem szólalt meg, úgyhogy folytattam. -Egész végéig csak játszottál velem, és kihasználtál! Végig tudtad, hogy még fogok halni, ezért elérted, hogy beléd szeressék, majd megdugtál! Csak erre voltam jó, mi? Hogy kielégítsed a vágyaid. Nem is érdekelt, hogy velem mi van. - mondtam, az utolsó sorokat már sírva. Nem bírtam tovább, arcon csapott a felismerés. És rohadtul fájt.
- Az egészet érted tettem - szólalt meg San teljes nyugotsággal. - Miattad csináltam az egészet. Faszomnak van kedve eljönni ebbe a szar világba. De én megtettem. Megtettem miattad! - mondta. - Igen, tudtam hogy meg fogsz hallani, ezért úgy gondoltam jobb lenne ha úgy halnál meg, ahogy megérdemled. - nézett rám. A szemeim még mindig könnyesek voltak, így csak homályosan láttam.
- Azt mondtad, hogy szeretsz - szipogtam. Én tényleg hittem neki. Tényleg elhittem, hogy valaki szerethet.
- Már nem érzek szeretetet. Olyan rég éreztem, hogy nem is tudom milyen - mondta, mire még jobban összeszorult a...... nem, nem szorult össze semmi. Nincs is szívem!!!
- Akkor az egész csak egy színjáték volt - néztem a talajt. Fogalmam sincs, hogy most mit is érezzék. Nem is érzek semmit. Üres vagytok. Teljesen. Tényleg csak egy lélek vagyok....
- Az elején igen. De aztán már nem - mondta San, mire ránéztem, de ő szigorúan előre nézett. - Miután mondtad, hogy be fogsz mutatni Hongjoongnak akkor kezdtek megváltozni a dolog. Elkezdtem komolyabb lenni veled, és rájöttem valamire.
- M-Mire? - kérdeztem, mire San megállt, és szembefordult velem. Teljesen elmerültem sötét szemébe. Ha még élnék biztos, hogy összeszűkülni a gyomrom.
- Arra, hogy nálad csodálatosabb emberrel még soha nem találkoztam - mondtam, majd tovább sétált. Egy perc kellet mire összeszedtem magam, de aztán igyekeztem utolérni Sant.

San szavai jártak a fejemben, így észre se vettem, hogy megérkeztünk. Az elején nagyon megijedtem, hogy mégis milyen helyre megyünk. De most valahogy megnyugodtam. Se, tűző láng, se mérleg, se bíróság, semmi. Semmi, csak két liftajtó.
- Menj a jobb oldaliba - mondja San. Kissé remegő lábakkal, de odalépek az ajtó elé. - Mivel jó életét éltél ezért a mennybe jutsz - mondta, mire megfordultam.
- Azt mondtad vigyázni fogsz rám - szipogtam.
- Hidd el, betartom a szavam - mondta, mire bólintottam - Most menj!

Megfordultam és az ajtó kinyílt. Tényleg egy lift volt. Megemeltem a lábam, de nem léptem be. Még nem.
Megfordultam és célirányosan Sanhoz mentem. Mielőtt bármit is mondhatott volna, tarkójánál fogva lejjebb húztam és megcsókoltam. Nem akartam elengedni, ilyen könnyen nem. Nem érdekel, hogy San kicsoda. Tőle kaptam mindazt amire egész életemben vártam.
- Köszönöm - válok el tőle és jó mélyen a szemébe nézek - És szeretlek - adok neki még egy csókot.

Ezután megfordulok és határozott lépésekkel elindulok a lift felé. Beléptem rajta, de nem fordultam meg. Nem volt hozzá elég erőm.
Hallottam, hogy az ajtók becsukódnak, majd a lift megindult felfelé. Ég veled földi élet.