Közös titkunk

2. Fejezet

Viki szemszöge

– Mi ez az egész? - hangzott Nóri hangja

Megszólalni sem tudtam, egyszerűen semmi magyarázat nem jutott eszembe, annyira váratlanul ért a lány megjelenése. Eszterre egyenesen rá sem mertem nézni, így hatalmasat nyelve továbbra is a lányát fürkésztem.

– Korrepetálom Vikit, nem mondta még? - kérdezte higgadtan a mellettem álló nő

– Nem. - húzta össze a szemöldökét Nóri

– Hát most már tudod, ne légy úgy meglepve.

Eszter hangjában egy csöppnyi félelem vagy kétségbeesés sem érződött. Annyira jól kezelte a helyzetet, hogy már-már én is elhittem a szavait, miszerint ez az igazság.

– De hiszen színjeles angolból.

– Persze, hiszen korrepetálom. Nyelvvizsgát szeretne, és én segítek neki felkészülni.

– Ja értem. - sóhajtott a lány – Hát akkor én nem is zavarom a tanulást. - indult el tőlünk balra

– Nem zavarsz, Viki már menni készült.

Eszter rám nézett, de a tekintete kifürkészhetetlen volt. Leginkább egy fanyar grimaszhoz tudtam volna hasonlítani.

– Igen, mára már végeztünk is. - köszörültem meg a torkomat

Eszter szemszöge

Miután Viki elment felsóhajtottam és leültem a kanapéra amin az imént a lánnyal csókolóztunk.

– Borral szoktad korrepetálni a diákjaidat? - szólt Nóri

Nem néztem rá, tekintetem sokkal inkább a megemlített borral félig teli poharakra vándorolt.

– Azt hittem Norbinál alszol.

– Hát mégsem. Anya nem csinálhatod azt mint az előző munkahelyeden.

Egy darabig nem feleltem semmit.

– Félreérted Nóri.

Viki szemszöge

Szerdán az első órám lyukas volt, így még előző este megbeszéltük Dáviddal, hogy találkozunk az órák előtt. Egy a sulihoz közeli gyorsétteremben ültünk, és éppen reggeliztünk. Elmeséltem a velem szemben ülő fiúnak a tegnap történteket, és ő hatalmasakat pislogva hallgatta azt, miközben egy méretes hamburgerbe harapott bele.

– Ez nem semmi, és szerinted Nóri elhitte az anyjának amiket mondott?

– Hát nagyon remélem.

– Azért félsz bemenni, mi? Lehet máris eljárt a szája.

– Nem hiszem, az anyjáról van szó. Ha sejt is valamit inkább magában tartja.

– Igazad lehet. - nyúlt egy sült krumpliért

***

Suliba menet beugrottunk egy közeli pékségbe amit Tamara szülei üzemeltettek. A lány csakúgy mint tegnap, most is bent volt és szorgosan dolgozott. Amint beléptem a helyiségbe arcára széles mosolyt ült, miközben üdvözölt engem és Dávidot. Váltottunk pár szót majd a megvásárolt vízzel a hátizsákomban útnak indultunk.

– Aranyos ez a lány.

– Igen, és? - néztem nevetve Dávidra

– Talán bepróbálkozhatnál nála. - vont vállat