Közös titkunk

15. Fejezet

Viki szemszöge

Átsiettem a következő sorra, és amilyen halkan csak tudtam levegőért kapkodtam. Csak remélni tudtam, hogy egyikőjük sem jön utánam. Olyannyira váratlanul ért, hogy Eszter máris tovább lépett, hogy egész egyszerűen rosszul lettem. Márpedig úgy tűnt boldog amellett a nő mellett, hiszen csak is ez lehetett a magyarázat egyik napról a másikra változó jókedvére. Az egészben márpedig ez fájt a legjobban. Az, hogy még mellettem egy év alatt nem mosolygott annyit Eszter, mint most Anita mellett pár perc alatt.

Ismerős hangok szövődtek át a boltban sürgő-forgó emberek okozta alapzajon. Oldalra kaptam a fejemet, és a távolban Esztert és Anitát véltem felfedezni a kasszánál. Felsóhajtottam, hiszen ez azt jelentette, hogy elhagyják a kis boltot, így nem fogok velük többet összefutni.

***

Hétfő reggel úgy tűnt Dávid már teljes egészében elfelejtette a péntek reggeli eseményeket, hiszen megállás nélkül, boldogan ecsetelt valamit. Én viszont annál rosszabbul éreztem magamat. Nem is igazán tudtam a barátomra figyelni, hiszen állandóan Eszter és Anita arca lebegett a szemem előtt. Ez a hétvégén sem volt másképp, hiszen egyik reggel arra riadtam fel, hogy az újdonsült párossal álmodtam.

– Figyelsz te rám?

– Mi? - néztem a mellettem sétáló fiúra

– Szóval nem. Na ki vele, mi történt?

– Semmi, menjünk elfogunk késni. - fogtam sietősre

– Hé! Várj már meg. - kiáltott utánam Dávid, ki kénytelen volt velem felvenni a tempót

A matek óra közepe tájékán aztán feltűnt, hogy Nóri ott ül előttem pár padnyira. Meglepett a dolog, de nem annyira mint az, hogy habár Márk újból rontotta a levegőt, az előtte ülők ezúttal nem sugdolóztak, vagy röhögcséltek Dávidon. Mindannyian csendben ültek, és látszólag a tanárra figyeltek.

Negyvenöt perc szenvedés után megszólalt az óra végét jelző csengő, és minden ott lévő azon nyomban pakolni kezdett. Székkel való csörömpölés, és élénk beszélgetések töltötték meg a termet. Mígnem aztán én is bedobáltam a táskámba mindent, és Dáviddal együtt elindultunk, hogy mi is elhagyjuk a termet.

– Hali, mi újság? - állított meg a hang

Összeráncolt homlokkal, zavartan a vidám hang irányába néztem. Nóritól vártam a legkevésbé, hogy ennyire boldogan köszöntsön.

– Öhm semmi. Dáviddal épp menni készültünk. - mutattam a fiú irányába

– Veletek tarthatok? - mosolygott

– Öhm gondolom. - néztem Dávidra

– Persze, miért ne?

Ezt követően hárman elindultunk matekra.

Meglepő fordulatot vettek a dolgok, mikor Nóri már egyre többet lógott velünk. Eleinte csak szünetekben váltottunk pár szót, idővel pedig témazáró közben a pad alatt nyomta Dávid kezébe a megoldásokat, a fiú legnagyobb örömére. Végül aztán arra kellett rájönnöm, hogy Nóri mennyire jó társaság. Az egykori barátaitól teljesen elhatárolódott, és velünk kezdett el lógni, kiket addigra már többen utáltak, mint szerettek. Ami viszont meglepő volt, hogy utóbbi egyáltalán nem zavart. Mint mindig, most is nagyon jól kijöttem Dáviddal, és Nóri is elkezdett a csapatunk részévé válni. Hetekkel később egy-egy beszólásánál rákellet jönnöm, hogy egyáltalán nem hasonlít azokra a maga mutogató lányokra, kikkel a történtek előtt sülve-főve együtt volt.