9. Fejezet

693 27 2
                                    

Viki szemszöge

– Mégis, hogy képzelted ezt? - csengett a hangja

Szavai ismétlődtek a fülemben és azt éreztem egy pillanatra megszédülök. Ha valamiben biztos voltam az az, hogy egy ember van az életemben akinek sosem akarok csalódást okozni. Apám mindig olyan rendes és megértő volt velem. Tiszta szívből szeretett, és bármit megtett volna értem, erre én, az egy szem lánya csalódást okoz neki.

– Öhm... fel kell mennem. - indultam el az emeletre vezető lépcső felé

Látásom egy pillanatra cserben hagyott, és homályosodni kezdett.

– Kérlek, Viki... Én nem úgy értettem, csak tudod... Szóval ha a tanárnő miatt van az egész akkor mondd el kérlek.

Megtorpantam és megfordultam, majd kérdőn apámra néztem.

– Miről beszélsz?

– Ha ő volt az aki kényszerített rá el kell mondanod.

– Mi van? - kérdeztem őszinte ledöbbentséggel

– Én nem okollak Viki, egy pillanatig sem. Biztosan nagy hatást gyakorold rád, vagy valamivel sakkban tartott.

– Öhm tessék?

– Csak azt mondom, ha esetleg megerőszakolt...

– Mi a fasz apa? - keltem ki magamból – Honnan szeded te ezeket?

– Logikus ha belegondolunk. Vannak ilyen beteg emberek akik fiatal lányokra hajtanak.

– Eszter nem beteg!

– Viki, én csak...

– Nem tudsz te semmit!

– Tizenkilenc vagy. Egyáltalán mikor kezdődött ez az egész? Betöltötted már akkor a tizennyolcat?

– Ezt nem mondod komolyan. - döbbentem le, majd kínomban nevetni kezdtem – Igen, mikor megismertem is alapból már egy hete tizennyolc voltam, úgyhogy megnyugodhatsz. - azzal ott hagytam apámat

***

Szemem alatti hatalmas karikák társaságában indultam másnap suliba. Az éjszaka elértem arra a pontra miszerint bármi érhet a mai nap folyamán. Felkészült leszek ha újabb beszólásokat kapok, és arra is ha leköpnek vagy elárasszák a sulit az Eszter és rólam készült képekkel.

Mikor azonban egy már jól ismert pékség előtt haladtam el elgondolkodtam. Talán Dávidon kívül akadt még egy ember, kire bármikor számíthatok, és akinek társasága talán most jól esne.

Benyitottam a kis helyiségbe, és becsuktam magam mögött az ajtót.

– Jó reggelt! - köszöntem boldogan a lánynak

– Szia. - morogta rám sem nézve

Épp a kasszában számolta az aprót, mire én lassan közelebb sétáltam hozzá.

– Zavarok? - kérdeztem

– Nem. Mit adhatok?

– Igazából én csak hozzád jöttem. - mosolyodtam el

– Hát dolgozom, gyere vissza máskor. - guggolt le és kezdett matatni a pult alatt

– Annyira azért nincsenek sokan. - néztem szét a kiüresedett pékségben

– Akkor is, ez a munkahelyem. Ha nem kell semmi akkor feleslegesen vagy itt.

– Morcosnak tűnsz.

Közös titkunkМесто, где живут истории. Откройте их для себя