Közös titkunk

10. Fejezet

Márk felém sietett majd két karjával meglökött mire kissé meghátráltam aminek köszönhetően időm sem volt lereagálni a történteket, pillanatokon belül már a földön feküdtem a hátamon. A fiú felém hajolt de a hirtelen lendülő öklén kívül semmit sem láttam. A következő pillanatban sötétség majd erős fájdalom nyilallt az orromba. Utóbbi megismétlődött még párszor, miközben az ott lévők tompán elnyomott kacajait hallgattam. Rövidesen valami meleg folyadékot éreztem lecsordogálni az államig, majd Nóri aggódó sikolyát.

Erőt kell magamon vennem, össze kell magamat szednem. Nem tehetik ezt velem, meg kell mutatnom, hogy velem aztán nem lehet szórakozni.

Kinyitottam a szememet, és megragadtam a felém lendülő ökölbe szorított kezet. Fogaimat összepréselve ellöktem magamtól Márkot, és mivel ő nem számított erre hátra esett. Felpattantam és a lábamon lévő bakancsommal arcon rúgtam a fiút szinte gondolkodás nélkül. Megvető tekintettel néztem a fájdalomtól ordító fiút, majd felráncigáltam a földről és megragadtam pólóját. A következő pillanatban pedig erőből ütni kezdtem ököllel az arcát, pont úgy ahogyan az imént ő is tette velem. Az ott lévők már korántsem tartották olyan mulatságosnak a helyzetet, és pár ledöbbent motyogáson kívül semmit sem tettek barátjuk testi épségéért. Bennem pedig tombolt a harag, nem csak ő iránta hanem az egész világ ellen. Utáltam, gyűlöltem Tamást amiért leleplezett minket, gyűlöltem Esztert amiért nem állt ki a kapcsolatunk mellett, gyűlöltem apámat amiért nem hitt nekem. Mindent és mindenkit gyűlöltem aki csak Eszterre emlékeztetett. Mindezek mellett gyűlöltem magamat is amiért bele szerettem egy olyan nőbe, ki még csak nem is viszonozza azt.

Fejemet elvesztve, könnyeimtől homályba burkolózva ütöttem a fiút, kinek véres arcát ködösen láttam magam előtt. Nem védekezett, nem ütött vissza, nem tett semmit. De én sem, úgy éreztem megérdemli, és mindenki más is megérdemelné.

– Viki! - hangzott tompán

– Viki! - erősödött a hang

– Viki, térj már észhez!

Elengedtem Márkot mikor Nóri hangja tisztán kivehetővé vált. A fiú ájultan hullott a padlóra, az úgy nevezett barátai pedig csak ott álltak mozdulatlanul és engem bámultak meghökkenve. Nekem pedig hányingerem lett és úgy éreztem azonnal el kell hagynom a helyszínt, még a mellettem álló Nórira sem tudtam ránézni, helyette hátat fordítottam mindenkinek. Ekkor láttam meg az ajtóban sorakozó ledöbbent diák sereget és Lovász tanár urat, ki épp a terembe sietett be nyomában az igazgatóval.

– Mi a faszra volt ez jó Viki? - kérdezte ingerülten Nóra

– Csak... Csak dühített az ahogyan bántak veled. - feleltem halkan

Időközben a két férfi, kik Márk segítségére siettek elhaladtak mellettünk.

– Dühített? Mi ez a hirtelen bűntudat? Te miattad van ez, te vagy az oka. - fakadt ki

– É-én... - dadogtam és ránéztem

– Nem tettél ezzel jóvá semmit. Ha te nem kezdtél volna ki anyámmal nem tartanánk itt. Ne próbáld jóvá tenni, mert nem tudod mivel és már késő.

– Nóri, én...

– Nem Viki. - rázta a fejét – Tönkre tetted az életemet. A barátaim ott hagytak, Norbi is szakított velem. Mindennap baszogat valaki, hogy az anyám pedofil meg leszbikus.

– Sajnálom, én ha... ha tudnám jóvá tenném...

– Részben azért sajnálatra méltó a helyzeted, mert azt hitted anyám majd szeretni fog. De ki kell, hogy ábrándítsalak, anyám soha senkit nem szeretett, csakis a munkáját. Neki a karriere mindig is fontosabb lesz mint holmi érzelmek. Egy egoista, nárcisztikus nőről beszélünk. Ha teheted minél előbb keress valaki mást.