Tökéletes csend és nyugalom honolt egész nap. Akkor kezd az élet beindulni, amikor a nap utolsó sugarai halottan alábuknak a horizontnak. A folyosók márványszerű fodrai visszaverték az aranyozott csillárok vakító fényét. Néhol a falazatot kiugró oszlopok zavarták meg nyugalmukból, dölyfösen illegetve magukat, hogy rájuk terelődjön a figyelem. Az egész folyosónak előkelő hangulata volt, és ez a bizonyos érzés átitta az egész kastélyt.
Rudolf komótos léptekkel caplatott végig a folyosókon, rutinosan mindegyik szobát átvizsgálta, de mint az megszokott volt a sápadtak világában, általában nem történt esemény. Hosszú ideig nem történik semmi, majd egyszer csak beüt a baj, és egyszerre történik minden. Erre minden alkalmazott fel volt készülve, de az emberek zöme nehezen tudta megszokni ezt a fajta életvitelt.
Rudy egy ideig elgondolkodott azon, mikor is történt olyan igazán izgalmas történés itteni évei alatt. Borongósan befordult a következő szobába, körbevilágított a zseblámpával, és minden sarkot átvizsgált. Egy ideig csak a földet nézte, és némileg bambulva nézett körbe. Ahogy egyre beljebb ért a hálószoba szerű szobában, szilánkos csörgésekre és törésekre lett figyelmes a cipője alatt.A férfi lenézett, majd alaposabban, kizökkenve előbbi állapotából, körbevilágított az egész szobán. A betört ablakon át egy finomabb szellő kavarta meg a szoba levegőjét. Némi sárgás anyagra is figyelmes lett a törött ablakdarabok közt, és felnézett. Majd ekkor hatalmasra nyílt a szeme, és azonnal tapogatózni kezdett az adóvevője után.
Idegesen kicsatolta, majd némileg sápadva néhány árnyalatot, beleszólt.
– Joszif! Gyere az első emeleti négyesbe, van itt... hát...
– Micsoda? Életben van? – recsegte a vonal másik vége.
– Nem tudom, nem lélegzik. Nincs nálam infra kamera, nem tudom, micsoda.
– Várj egy percet, és ott vagyok.
Alig két perc múlva egy izmos, idősödő fazon rontott be. Erősen kopaszodott és némi borosta is fellelhető volt az arcán. Azonnal felmérve a helyzetet felnézett, és kissé meghökkent. Durva hangon szólt a fenti illetőhöz lentről.
– Hé! Kölyök! Azonnal húzzál lefele onnan!
A fenti illető erre azonban nem mozdult. Magatehetetlenül, beakadva lógott a csillárról, kissé felvérzett oldallal. Elsőre úgy vették ki, fehér ing van rajta, fekete nadrág, mellény és nyakkendő. És nagyon is sápadt.
– Joszif, mi ez? Ember, vagy...
– Ez biztosan nem ember, ebben biztos lehetsz. Nem tudom, hogy juthatott be, semmi sem riasztott az égvilágon! Rádiózz be a főnöknek, ha már egyszer itt vagy, ne legyél láb alatt!
– Rendben, rendben! De mégis mit keres ez odafent? Hogyan... hogyan jutott oda? – Rudyt nem hagyja nyugodni a kérdés.
– Honnan tudjam? Mozdulj már meg! Az kéne még, hogy valamelyik privát partit pont ide tegyék – mozdult előre Joszif.
A férfi kicsit izzadt. Nem sok dolog tudott átjutni a védelmükön észrevétlenül, aminek meg sikerült, az általában nem virágokat és jókívánságot hozott. Fennállt persze az esélye, hogy a főnököt teszi próbára valamelyik... „társa", persze, úgyhogy nem nyithatnak egyszerűen tüzet. De az is lehet, hogy ellenséges vérszívó, vagy mágus. Átkozza magát, amiért odaadta az egyik újoncnak az infra kamerát, fogalma sincs, merre van a kölyök. Azzal egy pillantásból tudná, hogy élő vagy holt husi van a csilláron. A főnök nagy reményeket fűz hozzá... ő pedig a legújabb újonchoz, Rudolfhoz. Úgyhogy csak heves kézmozdulatokkal elhessegette, hogy igyekezzen.
– Mondd neki, hogy leszedem, és leviszem az alsó cellákba. Majd ő eldönti, mit akar tenni vele, ha lesz rá ideje – tette még hozzá Joszif.
Rudy azonnal izzadt pár fokot. Be kellett jelentkeznie a főnöknél. És a főnök nem a mosolygós fajta. Főleg nem a birtokháborítás témájában.* * *
Mint minden este, Andrej ezúttal is a kis nyitott páholyból nézte, ahogy beindult az élet a nagy tánccsarnokban. Évszázados megszokás volt ez nála, egyfajta szórakozás és önellenőrzés. Rengeteg ügynöke és besúgója lakik a városokban, a jelentéseikből pedig igyekszik mindig előre kitalálni, mikor melyik híresség vagy fontos személy fogja tiszteletét tenni klubjában. Rengeteg üzlet, legális és illegális, pénzbeli vagy természetbeli, kicsi vagy nagy köttetik ilyen helyeken, Andrej pedig mindig mindegyikből hasznot húzott... vagy az üzlet meg sem köttetett. Mint ahogyan az a taknyos kölyök is a sarokban hamarosan meg fogja tudni, még egy gramm füvet sem lehet eladni itt, hogy a tulaj nem kapja meg az adóját. Andrejnek még intenie sem kellett, a biztonságiak már fülön is csípték az illetőt, és vitték elbeszélgetni az élet nagy dolgairól. A vámpír hátradőlt, aztán felkelt. Régen pontosan ugyanilyen volt nemesnek lenni, csak ott még hűbéreseknek hívták az alárendeltjeit, nem pedig alkalmazottaknak.
Úgy gondolta, hogy jár egyet a magasabban levő termeknél is. A nagy táncterem a legforgalmasabb, de korántsem a legfontosabb. A magasabban levő termek a jobban megválogatottabb és pénzesebb klienseket várta, minden elképzelhető szolgáltatással. Amint ezt kigondolta, a derekán levő saját adóvevője megszólalt. Odafigyelés nélkül nyúlt érte.
– Uram, jelentenem kellene – recsegte a vonal.
Hűvösen érdeklődő hang válaszolt.
– Igazán? Mondja csak.
– Egy ismeretlen korú, nemű és fajú emberszerű élőlény valahogy bejutott az épületbe. Itt alszik a csilláron, a négyes kisteremben.
Elismerő hümmögést hallott válaszul.
– A „valahogy"-ért igazán kár. Gyakorolja a szabatos önkifejezést.
– Igen, uram. Sajnálom, uram. Mit tegyünk a betolakodóval?
– Mit terveztek tenni vele?
Kis híján majdnem hát-tal kezdett volna Rudy a másik végen.
– Há... Úgy értem, Josziffal levettük a csillárról, a szobát pedig lezártnak naplózzuk biztonsági okokból. A célszemélyt az alsó cellákba vittük le.
– Helyes – nyugtázta Andrej. – Jelentsen, ha fejlemény keletkezne.
– Igenis, uram!
– Ó, és Rudolf?
– Igen, uram?
– A kifejezésmódok gyakorlása mellett két napig nincs étel, hogy megjegyezze.
– Igen, uram. Köszönöm a leckét.
Andrej eltenni készült a rádiót, amikor újra megreccsent.
– Uram, újra jelentenem kell.
– Igen? Mi a fejlemény?
– Joszif szerint vámpír az illető.
A vámpír szemöldöke felszaladt, és elhúzta a száját.
– Rendben, köszönöm. Amint végeztem a dolgommal, meglátogatom. Kérem, jöjjön fel az irodámba, ha végeztek az illetővel.
– Úgy lesz, uram!
A vámpír kihúzta magát, és még egyszer végignézett a tánctermen, mielőtt útnak indult volna az irodájába.
YOU ARE READING
A Malkavita
HorrorTeodor, az időszakos amnéziával küszködő malkavita egyik este Ukrajna legnagyobb drogbárójánál találja magát, egy csilláron lógva. A birtok tulajdonosa ennek nem kifejezetten örül. Az idegen ugyanis meglehetősen sietősen tört be hozzá, és azok, akik...